'Hétfejű' embert találtak egy aquincumi sírban

Hat emberfejjel, valamint egy lófejjel együtt temettek el egy idős embert Aquincumban. A feltárt sír csaknem 2000 éves.

"A sír a Kr.u. II., de inkább a III. századra keltezhető. Ez az egyik legfurcsább temetkezés, amelyet valaha láttam" - mondta az ásatást vezető régész.

Összesen öt, két párhuzamos sorba rendezett, állkapocs nélküli emberi koponyát találtak, amelyek egy szintén állkapocs nélküli ló koponyát vettek körül.A koponyákat tartalmazó gödröt pontosan a sír fölé, annak hantjába ásták bele úgy, hogy a holttestet nem bolygatták meg.

Az emberi koponyák, amelyeken semmilyen halál előtti sérülés nem látható, különböző korú és nemű személyektől származnak.

"Valószínűnek látszik, hogy azokat már korábbi sírokból kiásva, már csak koponyaként helyezték a gödörbe. Hogy a lókoponya milyen állapotban került a földbe, nem tudtuk megállapítani" - hangsúlyozta Lassányi Gábor, aki szerint valamilyen alvilággal kapcsolatos szertartás keretében kerülhettek a koponyák a földbe.

Hozzátette: a mai Szerbia római kori temetőiben az 1970-80-as években kerültek napvilágra koponyás temetkezések. "A Pannoniától délre lévő Felső-Moesia tartomány székhelyének, Viminacium nekropoliszában került elő több ehhez hasonló koponyatemetkezés, de a szerb kollégáknak sincs magyarázata erre a rítusra" - mondta.

Lassányi Gábor hozzátette: a III. század közepétől sok támadás érte Pannoniát, a birodalom egyensúlya is megingott. Mivel Európának ez a régiója katonai szempontból nagy jelentőségű volt, sok katona állomásozott itt - magyarázta a régész.

Pannoniában sokszínű népesség élt, a bennszülött kelták mellett a birodalom minden szegletéből származó emberek telepedtek le - jegyezte meg az ásatás vezetője.

(Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.