Az apró, 4,4 milliárd évesnek bizonyult cirkon korát kétféle kormeghatározási módszerrel állapították meg amerikai geológusok. A kristály múltja arra utal, hogy bolygónk kérge nem sokkal a Föld keletkezése után alakulhatott ki, az apró kristály ennek lehet egy darabja – a Wisconsini Egyetem kutatóinak közleménye a Nature Geo science című tudományos lapban jelent meg. „Ez a legöregebb és legalaposabban megvizsgált kristály” – idézte John Valley-nek, a Wisconsini Egyetem geológusának, a kutatócsoport vezetőjének szavait a CNN.

A cirkonkristályok a Föld legősibb ismert ásványai. A geológusok azért tartják nagy becsben ezeket, mert fiatalabb kőzetek közé zárva igen ellenállóak, kémiai összetételük – mint látjuk – akár évmilliárdokon át változatlan marad. A cirkonszemcsét 2001-ben vonták ki a Perthtől északra található Jack Hills-hegység egyik sziklájából. Amilyen különleges, olyan apró ez a cirkóniumtartalmú szilikátkristály. Mindössze négyszáz mikrométeres, ami azt jelenti, hogy nagyjából egy házi poratka méretével vagy négy emberi hajszál együttes átmérőjével egyenlő.

A Jack Hills-i cirkonszemcsék koráról a felfedezés óta vitatkoznak a tudósok. Valley és munkatársai először az urán–ólom radioaktív kormeghatározási eljárást alkalmazták – az urán ólommá bomlásának üteméből ugyanis meghatározható a minta kora, a módszer pontosságával kapcsolatban azonban akadtak kétségek. Valley és csapata a közelmúltban egy új technikával, az úgynevezett atom-szonda-tomográfiával pontosította a kristály valódi korát – ezt az eredményt jelentették meg a Nature Geoscience-ben. Ezzel igazolták, hogy a cirkonszemcse valóban 4,4 milliárd éves.

Ez az eredmény azért fontos, mert a Föld első hatszázmillió évéről keveset tudunk, mindössze annyit feltételezünk erről a homályba vesző korról, hogy pokoli körülmények léteztek akkoriban. Éppen ezért nevezték el ezt a korai korszakot a pokol ógörög istenéről hádészi kornak, amikor a meteorok bombázta, izzó kőzetek borította bolygón alvilági körülmények uralkodhattak. A legnagyobb becsapódást 4,5 milliárd éve viselte el a Föld, akkor egy Mars méretű valami trafálta telibe, s szakította ki belőle a később kialakuló Hold anyagát. A becsapódáskor valószínűleg elpárolgott a földkéreg, és egy szuperforró magmaóceán maradt vissza. Ez hűlhetett le annyira, hogy százmillió évvel később már újra szilárd kérge lehetett bolygónknak – az eredmény ezt a teóriát támasztja alá.

A tudósok szerint a kristály kémiai összetétele – konkrétan az oxigénizotópok aránya – azt sugallja, hogy 4,4 milliárd évvel ezelőtt a hőmérséklet a Földön meglehetősen kellemes lehetett, annyira biztosan, hogy a víz folyékony állapotban is előfordulhatott a bolygón. Valley szerint, ha pontosak a mérések, akkor abból egyvalami biztosan következik: akár már akkor megjelenhetett valamiféle kezdetleges élet. „Semmi sem bizonyítja, hogy létezett élet, de azt sem, hogy nem létezett” – vázolt egy nehezen megfogható helyzetet a CNN-nek nyilatkozó geológus.

A 4,54-4,6 milliárd éves bolygónkról a legrégebbi fosszilis lelet nagyjából 600 millió éves, ami azonban nem azt jelenti, hogy korábban nem lehetett élet a Földön, csupán azt, hogy nincs erre bizonyíték. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy 3,8 milliárd éve víz hömpölygött a Földön. A cirkon ezt a „vizes” időt tolhatja még jobban vissza az időben.

Azért csínján kell bánni ezekkel a kőzetkorokkal, hiszen Földünk pontos koráról sincs teljes egyetértés a tudósok körében (néhány tíz-százmillió éves eltérések vannak az egyes következtetések között), de a 4,54-4,6 milliárd év az általánosan elfogadott. Négy éve például a Kanadához tartozó Baffin-szigeteken talált vulkanikus kőzetről mondták, hogy az a legöregebb, a Földdel csaknem egykorú kőzet. A vulkanikus kőzetek korát akkor 4,45 milliárd évesre becsülték, tehát öregebbnek, mint a most közzétett kristályét. A módszerek finomodásával könnyen elképzelhető, hogy folyamatosan újra kell írni a földtörténet első néhány fejezetét.