Boldogan fizetnek a tartalomért
A trendforduló okai összetettek: az online zenehallgatás új platformjai (az okostelefonok és kisebb mértékben a tabletek) mellett a sikerhez átgondoltabb üzleti modellek bevezetése is kellett.
A British Phonographic Industry szerdai közleménye szerint 2013 a szerény, de érzékelhető, kétszázalékos mértékű növekedés éve volt, ami utoljára az előző évtizedben fordult elő. A bővülést a digitális eladások és a streaming előretörése segítette (előbbi azt jelenti, hogy az internetről – legálisan, azaz a jogdíjakat megfizetve – letöltjük az adott számot vagy albumot, és az a saját tulajdonunkba kerül, az utóbbi pedig a letöltés nélküli meghallgatás vagy megtekintés szinonímája, gondoljunk például a YouTube-ra).
A statisztikák készítése óta először fordult elő, hogy az elektronikus eladásokból, illetve szolgáltatásokból származó bevétel növekedése ellensúlyozta, sőt felül is múlta a CD-piac veszteségeit. Volt még egy meglepő fejlemény, ami szintén a növekedés irányába mutatott: újra divatba jött a bakelitlemez – ez a részpiac közel 50 százalékkal bővült egy év alatt, és utoljára 1995-ben adtak el annyit a korongokból, mint tavaly.
Az online zenei üzlet a kezdeti elképzelésekhez képest jelentősen átalakult. A kiadók eleinte azt a modellt erőltették, amelyeken az egyes zenei tartalmakat darabáron kellett megvásárolni, majdnem ugyanannyiért, mint ha fizikai adathordozón vennénk meg a zenét. Ez a verzió nem nyerte el a vevők tetszését, leginkább azért, mert nem volt versenyképes a nem teljesen legális, de könnyen hozzáférhető alternatívákkal (illegális letöltés, illetve fájlmegosztás).
Jelenleg elsősorban az előfizetéses zeneletöltő szolgáltatások, illetve a szintén előfizetési díjra vagy reklámbevételekre épülő streamingszolgáltatók, illetve a fizetést és a technológiát tekintve is a közeli rokonságukhoz tartozó on demand rádiók hódítanak (utóbbiak igénybevételéért általában csak reklámok megtekintésével kell „fizetni”. A modell első képviselője a már említett YouTube – amely pillanatnyilag a kiadók és a közvetlenül értékesítő szerzők egyik legnagyobb bevételi forrása –, meg a ma már alig ismert Radioblog).
Az átalánydíjas, másolásvédett fájlok letöltését kínáló szolgáltatók főleg okostelefonos és tabletes ügyfelek körében aratnak, de a zökkenőmentes széles sávú kapcsolatot igénylő streaming is egyre inkább a mobilra költözik. A piacot olyan, Európában még nem feltétlenül elérhető szolgáltatók dominálják, amelyeknek pár éve még a nevét sem ismertük: a Spotify, a SoundCloud, a Pandora Radio, a Vevo, a Deezer, az AmpliTune.
Az egyértelmű vesztesek egyike pedig az Apple, amelynek iTunes szolgáltatása az egyedi letöltésekre épült – a cég az iTunes Radio létrehozásával próbálja megvetni a lábát a számára új, reklámbevételekre alapozó streamingszolgáltatási területen. Lépéskényszerbe került a Google is, amely szintén elindította a saját (főleg) streamingszolgáltatását, a Google Play Music All Access-t. Érdekesség, hogy hamarosan az egyébként a Google-portfólióba tartozó, eredetileg tartalommegosztásra létrehozott YouTube-nak is lesz a pénztermelésre fókuszáló fizetős prémiumszolgáltatója, amely elsősorban albumok streamelésével foglalkozik majd.
Nagy-Britanniában az ágazat összes bevételének 50 százaléka érkezett tavaly a digitális csatornákon keresztül, a skandináv államokban ugyanez az arány eléri a 80-90 százalékot (Németországban viszont egyelőre alig haladja meg a 20 százalékot).
Ami a magyar zenei piacot illeti, a tavalyi, 3,5 milliárd körüli bevételekből szakmai becslések szerint 500 millió köszönhető a digitális üzletágnak (ez nagyjából a németországi arányoknak felel meg), amely 2013-ban – a Spotify, a Deezer és a Google aktív részvételével – élénkülni kezdett. Nálunk a további látványos bővülésnek leginkább a fizetőképes kereslet szab határt: míg a nyugati országokban immár nem kérdés, hogy a méltányos áron kínált színvonal és kényelem ellensúlyozhatja-e az „alternatív” szolgáltatások ingyenességét, nálunk továbbra is döntő szempont, hogy lehetőleg ne kelljen fizetni a tartalomért.
