A gének hatalmáról szóló, gondolatébresztő könyvecskét tudományos életünk egyik legeredetibb fiatal professzora, a Szegedi Egyetem Molekuláris Biológiai Intézetének vezetője írta, aki messze lerúgta magáról a száraz szobatudós jelmezét, színes és érthető, mi több: aktuális és vitát ingerlő írásai egymás után jelentek meg az elmúlt években egyebek mellett a legolvasottabb honlapokon.

Egy magyar kereskedelmi tévé –amúgy sajnos nem létező – tudományos magazinműsorától sem lennének idegenek a fejezetek, amelyek az intelligencia genetikájáról, a hűtlenség eredetéről, a mesterséges élet koráról szólnak, de Boldogkői több olyan izgalmas kérdést is feltesz könyvében, amelyekről legtöbbünk elgondolkodott már magában. Például azon, hogy génjeinkben van-e erőszak, a gének vagy a környezet határozza-e meg a homoszexualitást, netán hordozzuk-e rasszista előítéleteinket. Előítéleteink és rasszista megnyilvánulásaink különben egy tágabb értelemben vett törzsi ösztön modern kori lecsapódásai, melyek mögött kétségtelenül vannak öröklött tényezők, amint azt a szerző néhány érdekes kísérlettel bizonyítja. Ám az is igaz, hogy ezek nem feltétlenül eredményeznek mindig ilyen viselkedést, mivel magatartásunkat különböző agyi „kapcsolók” szabályozzák. A fő kérdés – állítja a szerző –, hagyjuk-e, hogy ezeket mások működtessék helyettünk.

Boldogkői olyan meglepőnek ható megállapításoknak is nyomába ered és feltárja hátterüket, mint hogy a szülők génjei harcban állnak-e egymással. Sőt továbbmegy, amikor arról ír, hogy egész testünk voltaképpen genetikai csatatér: háború a genom idegen és saját eredetű parazitái, valamint az emberi DNS között. A politikai attitűdök genetikájának boncolgatása pedig a választások évében igazán pikáns vállalkozás tud lenni egy komoly tudós tollából.

Aki ezek után arra gondol, hogy a szerző olyan területekre merészkedett, amelyek netán szélsőséges nézeteket is igazolhatnának, akkor eláruljuk: mélységesen téved. A biológus professzor az egyes témák ismert elméleti és kísérleti eredményeinek felmutatásával nemhogy a tudományos hitelesség talaján marad, de épp hogy szembemegy mindenféle szélsőséggel. Nézzük például a társadalmi megosztottságot, vagyis azt, hogy honnan adódnak politikai nézeteink. Tudatos mérlegelés eredményeként, a szülői házból hozott minták alapján vagy –hiszen egyre több tény utal DNS-ünk szerepére viselkedésünk és vélekedéseink kialakításában – genetikai örökségként. A szerző érdekes és elgondolkoztató kísérletek sokaságának ismertetésével veszi górcső alá ezt a kérdést is, hiszen különböző tudományterületeken végzett kutatások jelentős különbségeket állapítottak meg például liberálisok és konzervatívok pszichológiai reakcióiban, agyszerkezetükben (bizonyos helyzetekben mely agyterületeik aktiválódnak), sőt genetikai anyagukban.

Boldogkői figyelmeztet, hogy a viselkedésgenetikában ma még jelentős bizonytalanságokkal kell számolni, vagyis DNS-ünk semmiképp sem előre elrendeltetésszerűen határozza meg viselkedésünket, a genetikai és a környezeti tényezők együttesen hatnak. Ráadásul az emberi genom jóval ősibb, mint a modern társadalom, így a szelekciós hatások valószínűleg csak a politikával kapcsolatos attitűdök alapjául szolgáló általánosabb agyi mechanizmusokra hathattak. Egy jól működő társadalomnak azonban mindkét fajta gondolkodásmódra szüksége van –szögezi le, mint ahogy azt is, hogy manapság mifelénk a két fél egymás felé tett kéznyújtására lenne szükség. Néhány olvasót biztos, hogy berzenkedésre késztet majd a kötet egynémely, átlagember számára meglepőnek s ezért meghökkentőnek ható megállapítása, ez utóbbival remélhetőleg a többség egyetért. Közös érdekünk lenne.