iPhone le, WPhone fel?

Első pillantásra meghökkentő tartalmú statisztikát közölt (a Windows publikációjára hivatkozva) a Forbes.com: a világ huszonnégy országában – ezen belül számos fontos fejlődő piacon és néhány európai országban is – a Windows Phone lenyomta az iPhone-t, tizennégy országban pedig már a második helyen vannak az eladási listán a windowsos telefonok. A trendfordulónak látszó fejlemény Magyarországot is érinti: nálunk már az ősszel kezdődő karácsonyi szezonban nagyon megugrott a windowsos mobilok – főként a Nokiák – forgalma, és a növekedés azóta is töretlen.

Globálisan még mindig az Android vezet, kényelmes előnnyel, az iPhone második helye azonban többek között Indiában, Finnországban, Lengyelországban, Mexikóban és Ukrajnában is odalett. Az elmúlt 12 hónapban bámulatos mértékben, 156 százalékkal bővült a Windows-mobilok piaca – miközben a globális telefonpiac csak szerény növekedést produkált. Tény, hogy a konjunktúra zászlóvivője a Lumia 520 nevű olcsó Nokia-készülék, de a finn gyártó nagyobb, drágább készülékei is szépen fogynak. A legnépesebb európai államokban (Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban) a Windows Phone látványosan felzárkózott az iPhone-hoz: már csak öt százalékpont közöttük a különbség, de egy év alatt az iPhone ugyanannyit zuhant, mint amennyit a Windows Phone erősödött.

Az elemzők két okot látnak a változás mögött. Az egyik a Windows 8-as laptopok és tabletek terjedése: ezekkel a Windows Phone olajozott együttműködésre képes, ráadásul a kétféle szoftver külalakja és kezelése is nagyon hasonló, vagyis aki az egyiket megkedveli, az a másikat is szeretni fogja. De legalább ilyen fontos szempont az az eltérő ár- és termékpolitika is, amely az Apple-t, illetve a legtöbb windowsos készüléket eladó Nokiát jellemzi. Az iPhone-nak egyelőre nincs olcsó modellje, és az aktuális termékválasztéka mindig igen szűkös, általában két vagy legfeljebb három készülékből áll. A Nokia viszont az utóbbi időben egymás után mutatja be az új és még újabb telefonokat, és az olcsótól a legdrágábbig a teljes árskálát lefedi velük. Ráadásul a neve még mindig nagyon jól cseng, különösen azokon a feltörekvő piacokon, ahol milliók állnak készen rá, hogy az első mobiljukat (jellemzően egy nyomógombos Nokiát) okostelefonra cseréljék.

A Windows Phone tavaly kezdődött előretörésének most nem is a ténye, hanem az iránya az igazi meglepetés. 2013 kora őszén jelentek meg először komolyabb elemzések az új platform előretöréséről, de akkor még úgy tűnt, hogy a Windows mobiloperációs rendszere elsősorban a BlackBerry és a kisebb szereplők (például az ugyancsak nokiás vonatkozású Symbian) rovására növeli a részesedését. Máig érvényesnek tűnő megállapítás ugyanakkor, hogy az Android elérte a csúcsot, és tovább már nem tud terjeszkedni. Sőt egyes piacokon már zsugorodni is kezdett – például a számára legfontosabb területen, az USA-ban, ahol éppen az iPhone látszik újra megerősödni.

A piaci részesedések és a profitok között továbbra sincs túl szoros összefüggés: az Apple a relatíve kevesebb eladott készüléken is jól keres, az amerikai cégen kívül jelentős hasznot csak a Samsung tud elérni a mobiljain, a többi androidos gyártó általában veszteséges. Egyelőre a Nokia számain sem látszik az átrendeződés hatása, az ebben a negyedévben a Microsoft fennhatósága alá kerülő finnek összeladásai továbbra is csökkennek, és a tavalyi negyedik negyedévük is veszteséges volt. Fordulópontra utal ugyanakkor, hogy utoljára 2008–2009 táján tudták fontos országokban maguk mögé utasítani az Apple-t: ha létezik kiút a Nokia-alagútból, akkor azt talán éppen mostanában találják meg.

Feltámadók

A Nokia mellett egy másik patinás, de érdektelenség miatt az elmúlt években majdnem elhalálozott márka, a Black-Berry is a feltámadás jeleit mutatja.

A kanadai gyártónál egyrészt az átstrukturálás és a kiadások megnyirbálása vezetett eredményre, másrészt pedig a világ megváltozása: a nemzetközi telefonlehallgatási botrányok miatt felértékelődött a speciális titkosítást használó BlackBerry-szisztéma, egyes országokban az állami és a nagyvállalati vezetők is csak ezt a rendszert használhatják. A cég egyébként utoljára négy hónapja jelentkezett új telefonnal, ám a hírek szerint a februári barcelonai globális mobilseregszemlén legalább két újdonságot mutatnak majd be.

A Nokia a Windows-alapú okostelefonokkal szállt be újra a versenybe
A Nokia a Windows-alapú okostelefonokkal szállt be újra a versenybe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.