A kis méretével és a grafikus kezelőfelületével a számítástechnikát forradalmasító komputer – amelyet azzal a reklámszlogennel árultak: „Sose bízz olyan számítógépben, amelyet nem tudsz felemelni” – nevében a 128k a RAM (gyorsmemória) ma már felfoghatatlanul szerény, 128 kilobyte-os méretét jelezte. Az újdonságért annak idején 2500 dollárt kértek.

Merevlemezzel a készülék egyáltalán nem jelentkezett, az operációs rendszert egy külső flopiról töltötte be (felhasználói programok tárolására kezdetben alig volt szükség). A 9 hüvelykes képátlójú képernyővel rendelkező apróság lelke egy 8 megaherzes Motorola processzor volt. Az igazi újdonságot az operációs rendszer jelentette benne: ez volt az első olyan számítógép, amelynek működtetése során nem kellett parancssorokkal bíbelődni a kívülállók számára is könnyen értelmezhető grafikus felület miatt.

Már a megjelenése utáni első hónapban felfoghatatlanul sokat, 70 ezer példányt adtak el belőle az USA-ban (korábban a konkurens IBM-nél úgy gondolták, hogy nehéz lenne négynél több olyan embert találni, akinek számítógépre van szüksége). Hogy végül mégsem a Macintosh, hanem az IBM-típusú gépek lettek a személyi számítógép szinonimái, azt az IBM a moduláris rendszerű, szabadon gyártható elemekből bárki által összeépíthető géptípussal (IBM-kompatibilis PC) meg a sokak szerint az eredeti Mac OS-t kopírozó, 1985-ben megjelent Windowszal érte el.