Ezért zuhan a versenyképesség

Tanulságos táblázatot tett közzé legfrissebb számának címlapján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorára (Global Competitiveness Index, GCI) támaszkodó összeállítás szerint 2010 óta Magyarországnak az összes innovációs mutatója romlott – némelyik több mint 50 százalékos mértékben –, aminek nyilvánvalóan komoly szerepe volt abban, hogy a versenyképességünk visszaesett.

Tavaly szeptember elején az egész magyar sajtó beszámolt a Global Competitiveness Report publikálásáról, illetve arról, hogy a legutóbbi jelentés megjelenése óta Magyarország pozíciója három hellyel romlott, és már csak a 63. pozíciót foglaljuk el a világranglistán. Az okokról kevesebb szó esett, az pedig egyáltalán nem került be a hírekbe, hogy az innovációs területen az összes mérhető kritériumot tekintve egyértelmű a visszaesés, és alapvetően ez felelős a versenyképességünk megrendüléséért. (Erről tavaly a legnagyobb merítésű nemzetközi innovációs rangsor megjelenése kapcsán írtunk először.)

A GCI összesen nyolcféle aspektusból vizsgálja egy-egy ország innovációs teljesítményét, és Magyarország esetében a kormányváltás óta mind a nyolc mutató romlott. Az Orbán-kabinet fenekestül felforgatta az innovációs szektort: a támogatási rendszert teljesen átalakította (ami a gyakorlatban a kifizetések két évig tartó befagyasztásával és a keret jelentős csökkenésével járt), megváltoztatta a szellemi tulajdonvédelem jogszabályi és intézményi környezetét, nem mellékesen pedig drasztikus elvonókúrára ítélte a felsőoktatást, így közvetve az egyetemi K+F-et is.

A legfontosabb intézményi változás a Magyar Szabadalmi Hivatal átalakítása volt: az intézmény 2011-től Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala néven működik tovább a közigazgatási és igazságügyi miniszter felügyelete alatt, az innovációs támogatásokat kezelő Innovációs Alap viszont egyfajta „közös lóként” ide-oda vándorol az NGM és az NFM között. Az átalakítás folyományaként a szellemi tulajdonvédelemben a 2009-ben mért 48. helyezésünk 2013-ra az 58-ra csökkent.

A külföldi tőkebeáramlás és a technológiai transzfer területén a 12-ről a 15. helyre léptünk vissza – ez nemcsak az innovációpolitika következménye, hanem például a gazdaságpolitikáé, illetve a külföldi tőkeellenes kommunikációs és jogi „környezetváltozásé” is, de semmiképpen sem független a kormány tevékenységétől. A tudományos kutatóhelyek minősége csak kismértékben romlott (a 20. helyet a 21-re cseréltük), de a tendenciába ez is beleillik – miután a K+F nálunk az európai átlagnál jobban költségvetésfüggő, és a területet is érintették a hivatalosan nem létező megszorítások, ebben sem vétlen a kormányzat. Az üzleti szféra K+F kiadásai is visszaestek, amiben a tartósuló gazdasági válság mellett az innovációs járulékok és támogatások rendszerének eleve hibás koncepciójú, ráadásul elhúzódó átalakítása is nyilvánvalóan szerepet játszott. Az egyetemi-vállalkozási K+F-együttműködések (amelyek tető alá hozását épp az előbb említett támogatásoknak kellene ösztönözniük) szintén rosszabbul teljesítenek, itt a 37. helyről a 41-re csúsztunk.

A rendelkezésre álló kutatók és mérnökök számában szignifikáns a visszaesés – a korábbi 50. hely helyett most csak a 60-at csíptük meg –, ami a gyorsuló ütemben folytatódó agyelszívással és szakember-elvándorlással függhet össze: egy nyelveket beszélő fejlesztő- vagy labormérnök számára semmilyen elhelyezkedési problémát nem jelent, ha Magyarország helyett mondjuk Németországban vagy Angliában szeretné folytatni a pályafutását.

Az egymillió lakosra jutó PCT (azaz nemzetközi szabadalmi bejelentések) terén is visszaestünk, bár csak jelképes mértékben: a négy évvel ezelőtti 27. hely helyett most a 28-ak vagyunk.

Ahol igazán drámai a pozícióromlás, az az innovációs teljesítmény: itt négy esztendő alatt a 45. helyről a 97-re zuhantunk. Ez a mutató azt méri, hogy mekkora szerepet játszik az innováció egy-egy állam nemzetgazdaságában, például a tudásintenzív tevékenységekhez kapcsolódó munkahelyek arányát vagy az innovatív ágazatok gyorsan növekvő vállalkozásainál foglalkoztatottak számát tekintve. Ebből a nézőpontból nézve Magyarország mára egyértelműen az EU perifériájára került, részben a kormány iparosítási álmai (és velük a befektetői magatartás változása, a „termelő munkahelyek” előtérbe kerülése, illetve a fejlesztési tevékenységek Magyarországra csábításának leállása), részben a munkaügyi statisztikákat torzító közfoglalkoztatás miatt. Tény ugyanakkor, hogy az innovációs mutatók önmagukban is döntő jelentőségűek a tőkevonzás szempontjából: ahol ezek a mérőszámok rosszak, illetve tendenciaszerűen romlanak, onnan a minőségi tőke jellemzően menekülni szokott.

A Global Competitiveness Report innovációs fejezetének a fentieken túl két, Magyarországra nézve releváns (és aggasztó) tanulsága van: a versenyképességi rangsor élbolyában kizárólag olyan államok tanyáznak, ahol kiemelten erős az innovációs aktivitás és a kapcsolódó intézményrendszer, a mezőny második felében pedig jellemzően azokat az országokat találjuk, amelyek nem tudnak gazdasági előnyt, illetve vonzerőt kovácsolni az ország meglévő vagy potenciális innovációs kapacitásából. Magyarország – amelynek egy 2010-es nemzetközi összehasonlító tanulmány (Verseny és szabályozás – A gyenge hazai innovációs teljesítmény intézményi magyarázatához, Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. október) szerint a kormányváltás előtt sem volt erőssége az innovációs politika – a GCI innovációs mutatói alapján az Orbán-kormány húzásai nyomán most beszorulni látszik ebbe a leszakadó pozícióba.

 

Az avatások dacára drámai a leszakadás
Az avatások dacára drámai a leszakadás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
A NOL kiadója a Népszabadság zrt. © Minden jog fenntartva.