Ha fejfájásról esik szó, nehezen kerülhetők el a közhelyek, sokféle megjelenési formája a témavesztett társalgások örök témája. Szó ami szó, alig akad ember, akit ne kínzott volna már.

Az orvostudomány a fejfájás számos formáját ismeri, ezek intenzitásukban, elhelyezkedésükben csakúgy különböznek egymástól, mint a kiváltó okokban. Az idei bostoni nemzetközi fejfájáskongresszuson (International Headache Congress) az egyik legsúlyosabb forma, az úgynevezett cluster fejfájás új gyógymódjával állt elő egy kutatócsoport. (A cluster szó a fájdalomrohamok időbeli halmozódását jelöli.) A fájdalom nagy intenzitású, igen kínzó, rohamokban jelentkezik, rendszerint féloldali, a homlok- vagy halántéktájra, olykor a szemre, arcra, állkapocsra lokalizálódik. Gyakran kíséri egyazon oldali könnyezés, orrdugulás, orrfolyás, kötőhártya-gyulladás.

A 20-30 éves korban kezdődő betegség szerencsére nem gyakori, a teljes populáció 0,1-0,2 százaléka szenved tőle. A férfiak gyakrabban lesznek betegek. Hónapok, évek telhetnek el roham nélkül, aztán egyszerre ismét előtör, halmozottan, sorozatokban. A betegséget már 1641-ben leírta Nicolaes Tulp holland sebészorvos, de oka voltaképpen mindmáig ismeretlen. Annyit tudni lehet, hogy a háttérben a nervus trigeminus (háromosztatú ideg) ellátási területén a fájdalomérzetért felelős agyi sejtek túlzott aktivitása áll, amit egy neurotranszmitter, a glutamát okoz.

A fejfájáskongresszuson bemutatott módszer lényege: a vagus ideget egy különleges készülékkel elektromosan ingerelték, aminek következtében a fájdalom intenzitása a kísérleti alanyok szerint jelentős mértékben, 50 százalékkal csökkent (21 betegből 18 tapasztalt jelentős javulást.) A szerkezetet a nyak bőrére kell helyezni, és amikor a beteg a fájdalom előjeleit érzi, akkor kell majd naponta használni.

A vagus ideg elektromos ingerlését számos betegségben már eddig is alkalmazták, de ez az első alkalom, hogy az ingerlés kívülről történik, azaz nem kell a készüléket a bőr alá ültetni. (Az idegstimuláció olyan biokémiai anyagok felszabadulását idézi elő, amelyek elnyomják az agysejtek kóros aktivitását.) Kérdés természetesen, hogy nem „csak” placebohatásról van-e szó. Mike Kilgard, a Texasi Egyetem kutatómérnöke szerint ez egyáltalán nem zárható ki, az ideg a nyakban igen mélyen fut, elektromos ingerrel elérni csaknem lehetetlen, ehhez olyan nagy feszültség szükséges, amely már izomrángást okozhat.

Bruce Simon biofizikus, az ingerlő készülék egyik alkotója állítja, a 21 beteg egyikénél sem lépett fel semmiféle mellékhatás. Azt pedig, hogy nem placebohatásról van szó, mérések igazolják, ezek minden kétséget kizáróan az agyműködés tényleges változására utalnak.

Bőr alá ültetett vagusingerlő készülékkel már eddig is voltak gyógyítási kísérletek – többek között depresszióban, Alzheimer-kórban, epilepsziában szenvedőket kezeltek így –, de feltételezik, hogy sok más betegség, így irritábilis végbélszindrómában, asztmában és az elhízás kezelésében is kedvező lehet. Legújabban pedig a sokakat kínzó makacs fülzúgást kezelték így. Mike Kilgard júliusban, a Nemzetközi Élettani Unió kongresszusán Birminghamban (Egyesült Királyság) számolt be arról, hogy tíz betegnek vagust ingerlő elektromos készüléket ültettek be, és bár a fülzúgás nem minden betegnél szűnt meg, rövidesen újabb kísérletek kezdődnek nagyobb beteglétszámon. Egy ír idegsebésznek, Ogbonnaya Sunnynek a New Scientistben megjelent, nem csekély szkepticizmusról árulkodó véleménye szerint ugyanakkor ha igaz, hogy vagusingerléssel ennyiféle betegséget lehet kezelni, érdemes lenne talán az ideget a jövőben másképpen neveznünk.

Mondjuk „csodaidegnek”.