Az európai ICT-sajtót lázba hozó vád egy blogger írása nyomán a dél-koreai LG-vel szemben fogalmazódott meg, a részletek alapján ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ugyanezt teszik a többiek is: a technológia adott, olyannyira, hogy – némi túlzással – tulajdonképpen a gyártóknak kellene védekezniük, ha el akarnák zárni magukat a rendszerben folyamatosan keletkező adatoktól.

A XX. századi antiutópiák divatos topikja volt a nézőt figyelő tévé. Az ötletből mára valóság lett: a készülékekben mind több audio- és videoérzékelő szolgálja az adatáramlás kétirányúvá tételét, maguk a berendezések pedig nemhogy képesek, de az „okosságuk” függvényében egyre inkább kötelesek figyelembe venni, hogy mit csinál a felhasználó. Hogy a meg figyelést ténylegesen az okostévé (ami valójában egy komputerizált televízió saját „aggyal” és operációs rendszerrel), az okostelefon, a számítógép vagy valamelyik alkalmazás végzi-e, az inkább csak részletkérdés: aki találkozott már például a You Tube-on a „Neked ajánlott” videókkal – amelyeket a korábbi megtekintések figyelembevételével dob föl a program –, az aligha fog meglepődni azon az állításon, hogy léteznek szerverek, ahol a tartalomfogyasztásainkat regisztrálják.

Ehhez képest mégis komoly felzúdulást váltott ki a hír, hogy az LG okostelevíziói folyamatosan gyűjtik a nézők aktivitására vonatkozó adatokat – nemcsak azt, hogy mikor és mennyi időt tölt az adott felhasználó egy-egy tévécsatornán, hanem azt is, hogy milyen zenei vagy filmes tartalmakat tol fel a tévére a készülék USB-vagy HDMI-portján keresztül –, és az összes adat mindenféle titkosítás nélkül áramlik a gyártó adatközpontja felé. Ezt nehéz elintézni egy legyintéssel, tekintve, hogy a legtöbb európai állam tiltja a jogszabályi felhatalmazás nélküli adatgyűjtést (márpedig itt nem csak a filmnézési vagy zenehallgatási szokásainkról lehet szó – ez említett információkból akár arra is következtetni lehet, hogy ki mikor ér haza vagy megy el otthonról).

Az adatgyűjtés „lefülelésére”Nagy-Britanniában került sor, kisebb botrány mégis Németországban lett belőle – ott a gyártó egyelőre azzal védekezik, hogy a német tévékre más szoftvert telepítenek, mint a szigetországban eladott készülékekre. Aki azonban tudja, hogy mit tudnak az okostévék és főleg a mögöttük álló, audio- és videotékaként is működő online platformok, az aligha gondolhatja komolyan, hogy elszigetelt, csak a briteket és az LG-t érintő jelenségről van szó.

Valójában már az idei Las Vegas-i CES (szórakoztatóelektronikai vásár és kiállítás) egyik előadásában felmerült, hogy az internettel (és gyakran az okostelefonokkal is) állandó összeköttetésben lévő, facebookozásra és Skype-telefonálásra is használt okostelevíziók komoly biztonsági rést jelentenek a személyes adataink védőpajzsán. Ott konkrétan az hangzott el, hogy ezek a tévék (illetve a szintén a gyártókhoz kötődő tartalomplatformjaik) ugyanúgy ajánlanak filmeket és zenéket, mint a You-Tube, tehát alighanem tudják, hogy mit szoktunk nézni és hallgatni (meg a dolog természetéből adódóan azt is, hogy mikor), mivel minden releváns felhasználói aktivitást naplóznak és szervereken tárolnak. A téma szakértői azt is elmondták, hogy a „házhoz menő adatbányászathoz” mindenképpen internetre kapcsolódó smart tv és felhőtechnológia kell: előbbi az adatgyűjtés és továbbításához, utóbbi az irdatlan adatmennyiség tárolásához nélkülözhetetlen. Az is fölmerült, hogy a tévék valószínűleg nem (csak) a realtime adatszolgáltatásra vannak berendezkedve – mivel nem lógnak egész nap bekapcsolva az interneten, a központok számára szükséges információkat valószínűleg a memóriájukban tárolják, és online állapotban, csomagokban küldik „haza”.

Egyes szakértők szerint nem is azzal van gond, amit a tévék csinálnak (hiszen számukra az egyes nézők valószínűleg csak egy anonimizált adattömeg egyes elemei), hanem azzal, hogy az adatfolyamhoz, illetve magához az internetre kötött tévéhez nagyon könnyű illetéktelenül hozzáférni. A Korea University egyik idei „hackerbemutatóján” úgynevezett etikus hackerek például azt demonstrálták, hogy egy stand-by állapotban lévő okostévé segítségével fénykép- vagy videofelvételeket is lehet készíteni távolból az interneten keresztül a készülék környezetéről. Az okostévé szerintük műszaki értelemben egy buta és védtelen PC, amely állandóan root (rendszergazdai) jogosultságokat biztosít a felhasználónak – sajnos annak is, aki kívülről átveszi az uralmat a gép fölött. Az ilyen módon hatalomba kerített tévé pedig bármire (a tévészoba lehallgatására, illegális tartalmak letöltésére stb.) rávehető. A bemutató azzal a kevéssé megnyugtató konklúzióval zárult, hogy a jelenlegi okostévék az online visszaélések ideális terepei, ami aligha minősíthető hosszú távon fenntartható állapotnak.

A botrány az LG készülékeivel kapcsolatban robbant ki, de a többiek is kémkedhetnek