A magyarok most azt ismerték fel, hogy a molekula szelektíven hat aszerint, milyen nagy méretű a vele kapcsolatba kerülő élő szervezet, ami megmagyarázza, hogy a klór-dioxid miért nem árt az embernek és a nagyobb állatoknak, miközben a mikrobákat fantasztikus gyorsasággal pusztítja.

A klór-dioxid zöldessárga, vízben és vizes oldatokban jól oldódó gáz. Elsőként Sir Humphrey Davy állította elő 1811-ben. Legnagyobb mennyiségben a papíriparban használják a cellulóz fehérítésére. Másik fontos alkalmazási területe az ivóvíz fertőtlenítése, legújabban pedig a klór-dioxidos oldatokat gyümölcsök és húsok lemosására is használják. A Plos One-ban a Műegyetem fizika tanszékén dolgozó Noszticzius Zoltán és munkatársai klaviatúráján született cikk azonban nem az eddig ismert alkalmazásokra koncentrált, hanem arra, hogy a klór-dioxid az antibiotikumokra már és még nem rezisztens baktériumokat is nagy hatásfokkal irtja.

Jelenleg a legsúlyosabb egészségi problémát az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett rezisztens mikrobák gyors terjedése jelenti az egész világon. Márciusban például a brit tisztifőorvos az antibiotikum-rezisztenciát „katasztrofális fenyegetésnek” nevezte, szeptemberben pedig egy amerikai szakember arra figyelmeztetett, hogy hamarosan az antibiotikum-korszak végéhez érhetünk. Ezért is különösen időszerű Noszticzius Zoltán professzor és szerzőtársai felfedezése. (Noszticzius Zoltán 2006 óta kutatja a klór-dioxid gyakorlati felhasználási lehetőségeit. Abban az évben jelentették be nagy tisztaságú klór-dioxid előállítására vonatkozó találmányukat, amelyre tavaly európai, az idén pedig amerikai szabadalmat kaptak.)

A műegyetemi kutatók felfedezték, hogy a klór-dioxid-oldatok akár a másodperc ezred része alatt képesek elpusztítani a baktériumokat, gombákat és a vírusokat, és megtalálták annak a magyarázatát, hogy ugyanezek az oldatok az emberre miért nem veszélyesek. Azt is bizonyították, hogy a klór-dioxid ellen a mikrobák elvileg nem válhatnak rezisztenssé. Méghozzá azért nem, mert a klórdioxid a baktérium életéhez elengedhetetlenül szükséges egyik aminosavat, a ciszteint támadja meg. De mégis hogyan lehetséges, hogy a baktériumot megöli, míg az emberre veszélytelen a vizes klór-dioxid oldat? Világos volt, hogy itt a kémiai szelektivitás nem működhet, hiszen az emberi sejtekben ugyanúgy van cisztein, mint a baktériumokban, így az ugyanúgy reagálhat is a klór-dioxiddal. Bár a megoldás egyszerű, mégis lassan fejtették meg a titkot. A megoldás a méret: a baktériumok jellemző mérete az ezred milliméter, míg a többsejtű élőlények, mint az ember is, ennél sok nagyságrenddel nagyobbak.

De hogyan számíthat egy reakció lefolyásában a méret? A magyar kutatók elemzése szerint egy 300 ppm-es klór-dioxid-oldatnak (az oldatban egymillió molekulából 300 a klór-dioxid) az egy mikrométeres baktérium elpusztításához mindössze néhány ezred másodpercre van szükség, az emberi bőrszövet vagy a nyálkahártya százszor nagyobb sejtjeiben azokban lényegesen hosszabb idő, percek alatt tud kárt tenni. Ha klór-dioxid-oldatot egy fertőzött seb felületére juttatunk, az anyag a felszíni baktériumok elpusztítása után elvileg behatolhat az emberi szövetekbe is (a klór-dioxid ugyanis nemcsak vízben, hanem zsírban is rendkívül jól oldódik, ezért a sejtfal és a sejtmembránok nem jelentenek a számára akadályt). De mégsem károsítja azt, mert az illékony klór-dioxid (tulajdonképpen egy vízben jól oldódó gázról van szó) néhány perc alatt távozik a sebfelületről. A klór-dioxid tehát elpusztítja az apró mikroorganizmusokat, miközben a nagyobb élőlényeknek nem okoz jelentősebb kárt, amennyiben megfelelő klór-dioxid-koncentrációt és kontaktidőt választunk.

Azonban a klór-dioxid sem mindenható. Csak ott alkalmazható, ahol a kezelendő, baktériumokkal fertőzött felület könnyen elérhető az oldattal: ilyenek a fertőzött bőrfelületek, a sebek, de bizonyos testüregek belső felületei is, mint a száj és a garat. Nem alkalmazható tüdő- vagy mellhártya-gyulladás esetén, mert a szer nem tud elterjedni az egész szervezetben. Noszticzius professzor elképzelhetőnek tartja, hogy a klór-dioxid sok területen kiválthatja majd az antibiotikumokat. A Semmelweis Egyetemen valószínűleg már az idén megkezdődnek a hólyagfertőzések klór-dioxidos kezelését megalapozó kísérletek. Ha pedig a baktériumok ritkábban találkoznak az antibiotikumokkal, kisebb eséllyel alakítanak ki rezisztenciát ezekkel szemben. Vagyis a klór-dioxid segítheti a létező antibiotikumok hatásosságának a megőrzését.

A klór-dioxid a műtőkben és rendelőkben is szerephez juthat