Az első iránytévesztést az időzítéssel követtük el: az EU-ban az átállás 2009 és 2011 között lezajlott, csak néhány ország húzta a dolgot a múlt évig, mi viszont – azzal, hogy nálunk 2013 decemberéig történik meg az analóg műsorsugárzás lekapcsolása – az EU-n kívüli Ukrajnával és Oroszországgal kerültünk egy kategóriába. Ezzel nemcsak a fogyasztó járt rosszul (hiszen a digitális adás általában jobb minőséget és nagyobb műsorválasztékot jelent), hanem a tévés műsorkészítési és műsorterjesztési piac is, amelynek Európa számos országában lendületet adott a digitalizálás.

A másik súlyos hiba az átállás kommunikációjában volt tetten érhető. Erre a célra mintegy 12 milliárdnyi közpénzt költöttek, ám jobbára csak azt hangsúlyozták (döntően a közmédiában és a kormánypárti sajtóban, egyebek között a CBA háziasszonyának közreműködésével), hogy mik lesznek a váltás előnyei, miközben az érintett közönség körében a jelek szerint alapvető információk hiányoztak az átállás mibenlétével, illetve a tennivalókkal kapcsolatban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hivatalos üzeneteiben például – egyebek mellett – az szerepelt, hogy „akik jelenleg szoba- vagy tetőantenna segítségével kizárólag az m1, az RTL Klub és a TV2 műsorait fogják, ezután csak úgy tudnak ingyenesen televíziózni, ha meglévő készülékükhöz egy set-top-boxot kapcsolnak”. Az állítás azonban félreérthető, hiszen az utóbbi években eladott lapos tévék többségében (jogszabályi előírásra) már benne van a földi digitális adások vételéhez szükséges tuner, csak éppen erről a tényről, illetve az alkatrész funkciójáról a felhasználók egy része semmit sem tud.

A lekapcsolás időpontjának közeledtével a piacot ellepték az ellenőrizetlen minőségű set-top-boxok (meg a gyanús készülékekkel házaló ügynökök, illetve az átállás ürügyén különféle hátsó szándékokkal a lakásokba bekéredzkedő figurák) – az átverésveszélyre történő felhívás például része lehetett volna a köztájékoztatásnak. Arról nem is beszélve, hogy nagyjából a fentebb említett összegből az állam az átállás összes terhét magára vállalhatta volna. Magyarország mintegy 4,1 millió háztartásából több mint 3,3 millióban előfizetéses televíziós szolgáltatást vesznek igénybe.

A fennmaradó mintegy 800 ezer háztartás nagyobbik felében szintén digitális adásokat néznek, azaz 2013 nyarán nagyjából 300 ezer olyan háztartás volt, ahol ténylegesen analóg tévézésről kellett digitálisra váltani. Ha az NMHH minden ilyen címre küldött volna ingyen egy set-top-boxot, az a piaci árakat és a nagy tétel révén elérhető kedvezményeket figyelembe véve, készülékenként ötezer forintos költséggel számolva nagyjából másfél milliárd forintba került volna, sokkal kevesebbe, mint amennyit a minimális információtartalmú (siker)-kommunikációra költöttek.

A jelenleg kapható set-top-boxok jelentős része alkalmatlan arra, amire árulják: vagy azért, mert botrányosan gyenge a minősége, vagy pedig azért, mert nem lehet összekapcsolni a meglévő régi tévével, illetve vevőegységgel. A média- és a fogyasztóvédelmi hatóság a lapunkhoz eljutott panaszok szerint egyelőre nem találja a felügyelet és az ellenőrzés hatékony eszközét, ráadásul (amint azt néhány próbahívás nyomán mi magunk is tapasztalhattuk) a fogyasztóvédelem telefonon gyakorlatilag elérhetetlen, tehát még panaszt tenni is nehéz. (Megjegyzendő, hogy az NMHH-nak van működő digitálisátállás-ügyi ügyfélszolgálati telefonszáma – (06-80) 383-940 –, sőt e-mailes üzenetküldő felülete is, ráadásul a testület honlapján támogatást is igényelhetnek azok, akik szerepelnek a „rászorulók nyilvántartásában”). Arra láthatóan kevéssé figyelt oda az állam, hogy az említett 300 ezer háztartásban döntően olyanok élhetnek, akik nem tartottak lépést a műszaki fejlődéssel, azaz nem megoldás számukra, ha a releváns tudnivalókat közzéteszik az interneten, vagy e-mailes panaszirodát nyitnak.

Eközben Finnországban...

A 2004-ben elfogadott finn digitális átállási kormányhatározat kimondja, hogy a lakosságnak – a lakóhelyétől és a jövedelmétől függetlenül – jóval a 2007-es analóg leállás előtt megfelelő áron hozzá kell férnie a digitális szolgáltatásokhoz. A témával foglalkozó parlamenti bizottság 2006-os jelentése külön felhívta a figyelmet a 65 év feletti korosztály átállásának segítésére. 2005-ben a legnagyobb műsorszolgáltatók kezdeményezésére létrejött a piaci szereplők képviselőiből álló „TV2007” csoport, amelynek fő feladata a digitalizáció népszerűsítése, illetve a tanácsadói és technikai segítségnyújtó szolgáltatások kialakítása volt.

A következő másfél évben a munkacsoport csaknem kétszáz rendezvényt szervezett (DigiTV Tours, Antenna Day, Digital Weeks). A munkacsoport által indított Links for Life program keretében civil szervezetek több ezer önkéntese segített – felkészítő tanfolyam elvégzése után – időseknek és idősekkel foglalkozó intézményeknek a set-top-boxok beszerzésében, beszerelésében és használatának a megtanításában. A tájékoztatás megszervezésébe bekapcsolódtak a könyvtárak és az egyházak is.

Finomhangolás