Gyenge védelemnek szankció a vége

Egy felmérésben a hazai internetezők 49 százaléka nyilatkozott úgy: tart attól, hogy internetes tevékenységeit valamilyen kormányszervezet megfigyeli, kétharmaduk pedig amiatt aggódik, hogy bűnözői csoportok élnek vissza személyes adataikkal.

A vírusirtó szoftvereket gyártó G Data magyarországi képviselete ezer hazai internetező megkérdezésével végzett felmérést a Snowden-ügy kirobbanását követően.

A felmérésben a magyar internetezők 14 százaléka számolt be arról, hogy tapasztalta már, hogy a Facebook visszaélt személyes adataival, és azokat felhasználta reklámcélokra. Ugyanez az arány a Google-lal kapcsolatban nyolc százalék. Attól, hogy valamilyen kormányszervezet figyeli meg internetes tevékenységét, a magyar internetezők 16 százaléka tart, a személyes adatokkal való reklámcélú visszaélés miatt kiemelkedően aggódnak az 50 év felettiek, a legtöbben ugyanakkor az internetes bűnszervezetek által elkövetett visszaélésektől tartanak.

A válaszadók 95 százaléka tartja fontosnak, hogy szigorú büntetésekkel szabályozzák az internetes adatokkal való visszaélést. A biztonsági cég szakértője ennek kapcsán fontosnak tartja, hogy mindenki a lehető legkevesebb weboldalon osszon meg magáról személyes adatokat, de felhívták a figyelmet arra is, hogy a jogtiszta, nem feltört szoftverek használata is növeli a biztonságot.

A körültekintő internethasználat bírságtól és üzleti veszteségtől is megóvja a felhasználókat. A kiber bűnözésnek ugyanis nemcsak az adathalászat a része, hanem a személyiséglopás is. Az informatikai környezetből fakadó adatvédelmi kockázatok a technológiai biztosítékok mellett új típusú biztosítási szolgáltatásokkal is csökkenthetők. Az AIG biztosítótársaság jó egy éve kínál nagyobb és kisebb vállalatoknak speciális adatvédelmi biztosításcsomagot CyberEdge néven. – Különösen azon cégek érdeklődnek, amelyek az üzleti információk bizalmas kezelésére vonatkozó, szerződésben vállalt kötelezettségük esetleges megszegésének pénzügyi következményeitől tartanak – mondja Alföldi Péter, az AIG Magyarország pénzügyi biztosítások igazgatója.

Alföldi szerint az „adatszivárgási” kitettség és a lehetséges kár tekintetében a pénzintézeti, telekommunikációs, egészségügyi és közüzemi szolgáltatóknál a legnagyobb. Rámutatott: a megfelelő vállalati adatvédelem nemcsak üzleti érdek, hanem kötelezettség is: a 2012 óta működő Adatvédelmi Hivatal számos alkalommal vizsgálta a cégek adatkezelési gyakorlatát, és a nem megfelelő adatkezelés miatt volt már példa tízmilliós bírságra is. A biztosítás azonban sok esetben a büntetésekre is fedezetet nyújt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.