Az ősi galaxisok mások voltak

A Hubble űrtávcső legnagyobb projektjén, a CANDELS-en (amely egy hatalmas adatbázis az űrtávcső által vizsgált távoli galaxisokról) dolgozó szakemberek összesítették az eddigi megfigyeléseket, és jellegzetes eltéréseket találtak az univerzum korai és jelenlegi csillagvárosai között, miszerint az ősi galaxisok sokkal aktívabbak voltak, mint a maiak.

A galaxisokat a csillagászok alakjuk, csillagszerkezetük és aktivitásuk szerint osztályozzák. Alakzatuk lehet elliptikus, spirális vagy szabálytalan, a csillagok egy része spirálkarokban, egy központi fekete lyukat tartalmazó mag körül, illetve a középpont felé sűrűsödő elliptikus alakzatban helyezkedhet el. Ez a beosztás érvényes a legutóbbi nyolcmilliárd évben keletkezett galaxisokra. Az űrtávcsővel szerencsére mintegy 11milliárd évig visszamenőleg lehet észlelni a galaxisokat.

A csillagászok meglepő felfedezést tettek, amikor a korábbi 2,5-3 milliárd év objektumait vizsgálták. A nyolcmilliárd évnél korábbi galaxisok egy része intenzív csillagképződést mutató elliptikus, lencse vagy szabálytalan alakú kék galaxis, másik része pedig a jelenlegiekhez hasonló vörös galaxis, amelyben már kevés új csillag képződik.

A másik érdekes fölfedezés, hogy a korai galaxisok között sokkal kevesebb a Tejútrendszerhez hasonló méretű. A Hubble infrakamerája a nagyon távoli, halványabb objektumok esetén a látható fényt rögzíti a vöröseltolódás miatt. Ennek következtében a távoli galaxisok ultraibolya, nagy energiás sugárzása látható szabad szemmel a távcsőben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.