Az informatikai (üzemeltetési, felügyeleti stb.) szempontból kérdéseket is felvető módszerben a kisbefektetők látták meg a fantáziát: a vállalkozás crowfounding (közösségi adományozási és befektetési) oldalon gyűjtötte össze az induláshoz szükséges egymillió eurót. Az AoTerra nevű vállalat üzleti modellje végtelenül egyszerű: a cég szervereket vásárol, a világhálóra kötött gépek számítási kapacitását bérbe adja, a komputereket pedig magánházaknál helyezi el.

A tárolásért egyetlen fillért sem fizet, sőt neki fizetnek cserébe azért, hogy a számítógépeket befogadó házak fűtési rendszerét a szerverek látják el hőenergiával. Egy másik modellben a szervert nem is az AoTerra veszi meg, hanem csupán üzemelteti a házaknál parkoló gépeket: a tulajdonos az olcsóbb vagy ingyenes fenntartást nyeri a bolton, az AoTerra pedig osztozik a háziúrral a komputerekből kinyert hőn. Az egyik ilyen, kifejezetten az új fűtési megoldás köré épült ház Berlin-Niederschönhausenben található: a tulajdonos a toalettben állomásoztatja a fekete fémszekrényhez hasonló szervereket.

A tapasztalatok rendkívül kedvezők: a számítógépek akár 70 fokos meleg vizet is képesek előállítani, és kényelmesen helyettesíteni tudnak egy gázkazánt. A szerverek által felhasznált áram szinte teljes egészében fűtésre fordítódik (a hatékonyságuk 6–12 százalék, vagyis a felhasznált energia 88–96 százalékából végül hő lesz). Egy 6 × 400 W-os táppal dolgozó gép csaknem ugyanannyi hőt ad le, mint egy 2,4 kW-os fűtőegység. Hétköznapi tapasztalat, hogy a szerverszobákban meleg van – néha túlságosan is –, ami ellen gyakran úgy védekeznek, hogy egy a gépekével megegyező teljesítményű klímaberendezést is beépítenek, azaz a szerverek áramfogyasztását megduplázva állítják elő a szobahőmérsékletet.

Ennél lényegesen ésszerűbb dolog a hulladékhőt fűtésre használni, amire a legegyszerűbb megoldás a gépházak mögé-fölé épített hőgyűjtő, benne egy víztároló tartállyal – a primitív, de hatékony bojler szolgál a használati és a fűtési meleg víz forrásául. Az internethasználathoz, a széles sávú mobil alkalmazásokhoz, a kereső- és levelezőrendszerekhez, a közösségi szolgáltatásokhoz és a számítási felhőkhöz szükséges szerverek energiaigénye jelenti napjainkban a leggyorsabban bővülő áramfelhasználási területet: a világ szerverei jelenleg mintegy 30 atomerőmű áramtermelését fogyasztják el (a Google 300, a Facebook mintegy 60 millió wattnyi energiát fogyaszt).

Léteznek ugyan energiatakarékos modellek, ám a hőveszteséggel, illetve az „egy szerver, egy klíma” típusú, duplán energiapazarló rendszerek kiváltásával egyelőre nem nagyon tudnak megbirkózni a mérnökök. Az eddigi „legzöldebb” megoldás, ha a szerverközpontokat valamilyen zöldenergia-bázis, például kisvízi erőmű vagy szélerőműpark mellé építik. (Jellemző adalék, hogy amikor néhány éve Budapesten egy kisebb irodaház szerverszobájában átmenetileg leállt a klímaberendezés, a szervereket csak az épület összes ventilátorának összegyűjtésével és bekapcsolásával lehetett életben tartani, mert a gépek hosszabb távon a saját melegüket sem tudják elviselni, és szó szerint elfüstölnek.)

A fűtési célú szerver-outsourcingban tehát hatalmas lehetőségek rejlenek, amit az is bizonyít, hogy az AoTerránál egymásnak adják a kilincset a megrendelők: az év végére száz, 2014 végéig pedig félezer üzembe helyezett rendszerrel számolnak. Ahhoz, hogy egy lakás be tudjon fogadni egy szerverfűtőművet, valójában csak egy komolyabb, legalább 50 MBit/s-os internet-hozzáférésre (ami már a hazai települések többségében is gond nélkül elérhető) meg az úgynevezett KfW-60-as szabványnak történő megfelelésre van szükség (az utóbbi azt jelenti, hogy az éves fűtésienergia-szükséglet maximum 60 kWh/négyzetméter/év – e nélkül a szerver által leadott hő jelentős része átszökne a falakon vagy a nyílászárókon).

A módszer természetesen nem csak családiház-léptékben működőképes: az utóbbi években több olyan kísérleti projekt is elindult, amelynek célja szerveralapú lokális fűtőművek kifejlesztése. A Microsoft berkeiben készült tanulmány, a The Data Furnace: Heating Up with Cloud Computing egész gyűjteményt tartalmaz a jobbára még ötletszintű megközelítésekből. Az egyik legelőrehaladottabb próbálkozás a 9000 négyzetméter területű Telehouse West számítóközpont Londonban, amelynek kilencszintes épületében a szerverek hulladékhőjével egy 9 MW teljesítményű fűtőművet is üzemeltetnek, és innen látják el energiával a környék lakóépületeit. Szintén a gyakorlati példák közé tartozik a helsinki Uszpenszkij-katedrális miniatűr hőerőműve, amelyet egy egykori óvóhelyen alakítottak ki a templom alatt, szintén szerverekre alapozva.

A Google egyik szerverszobája