A kutatók a Current Biology című folyóiratban megjelent cikkük szerint mintegy kétszáz önkéntes szagérzékenységét vizsgálták tíz, élelmiszerekben előforduló illatanyagra. Ezután kielemezték az összes kísérleti alany teljes genomját, és kapcsolatot találtak az illetők genetikai struktúrája és négy illatanyag, a maláta, az alma, a kék márványsajt és az ibolya illata között.

Egy másik kutatás az OR5A1 jelzésű szagérzékelő receptor (meghatározott anyaghoz kötődő fehérjemolekula) génjét vizsgálta, amely az ibolyaillat biokémiai alapját képező béta-jonon nevű anyag termelődéséért felelős. Felfedezték a gén kétféle variánsát, vagyis azt, amelynek működése lehetővé teszi, hogy felismerjük az ibolyaillatot, és a másik, mutáns gént, amelynek meglétekor nem élvezhetjük a virág aromáját. A mutáns génnel rendelkezők az ibolyaillatot alig érzik, vagy csípősnek ítélik. Az ízek és szagok molekuláris hátterével foglalkozó Hiroaki Matsunami, az Észak-karolinai Duke Egyetem Orvosi Központjának kutatója szerint az új kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a szagreceptorok genetikai eltérései meghatározzák a szaglásbeli különbségeket. Az érzékenyebb génnel rendelkezők például hozzáadott illataromák nélküli gyümölcsleveket vásárolnak, míg a mutáns génnel bírók az adalékosakat. Ez a tudás gyorsíthatja az új gyümölcs- és zöldségfajták tesztelését, de az élelmiszeriparnak is jelzésértékű a többség számára kívánatos termékek kifejlesztésekor.