A felújítások éppenséggel nem számítanak olcsó mulatságnak, mert bizony 2035-ig mintegy 17 billió dollár befektetést igényelnének világszerte. Ez a munka egyedül az Egyesült Államokban meghaladná az egybillió dollárt, ami nem meglepő, hiszen úttörőkként az elsők között építették ki a villamos hálózataikat, egyes részeit még Edison idejében hozták létre, tehát jócskán van mit felújítaniuk. De e tekintetben Európában sem jobb a helyzet, mivel a hálózataink jelentős része a II. világháború újjáépítései során jött létre, tehát jócskán fél évszázadnál öregebbek.

De ha már újat kell létrehozni, akkor legyen valóban új, mondják a szakemberek. Jelenleg egyirányú utcát járunk, minthogy a hálózaton a termelőtől – többnyire nagy, központi erőművektől – áramlik a villamos energia a fogyasztók milliói felé. Mostanában azonban jelentős változások mennek végbe, egyrészt a megújuló források nagy léptékű előretörésével, másrészt az elektronika és informatika gyors és sokrétű alkalmazásával. Ami a megújuló források jövőjét illeti, valóban döbbenetes növekedést ígérnek az előrejelzések.

Az atomenergiáról meglehetősen könnyelműen, hirtelen elszántsággal lemondó Németországban a kormányzati tervek szerint 2050-re már a villamosenergiaellátásuknak több mint 80 százalékát ebből, vagyis vízből, szélből, napsugárzásból, biomasszából nyernék. Az Egyesült Államokban pedig már 39 államukban törvény írja elő, hogy 2025-re 10 és 33 százalék közötti értékben szerepeljenek a megújulók. Egyelőre azonban nemkevés gonddal jár a szél- meg a napenergia szakaszos, többnyire nem kiszámítható viselkedése. Németországban például az idei hideg februári napokban bizony a hálózat csak bajosan tudta kiegyenlíteni az ellátás kihagyásait, amelyek átmeneti leállásokat is okoztak egyes gyárakban.

Mindeközben arra is gondolni kell, hogy az előrejelzésekben említett időpontokig a fogyasztás folyamatosan növekedni fog. Tehát részint az elöregedés, részint az újfajta igények miatt mindenképpen modernizálni kell a villamos rendszereket. Kézenfekvő megoldásnak látszik az „intelligens” hálózat, amelyben nemcsak az információ, hanem az áram is két irányban áramlik. Ennek egyik komponense, hogy a fogyasztó mérőberendezései állandó információt közölnek egyik irányban a szolgáltatóval, a másikban pedig magával a végállomáson csüngő használóval arról, hogy mennyi energiát és milyen ütemezésben fogyaszt.

Kétségtelen, nagy mértékben erősíti az energiahatékonyságot, ha a szenzorokkal, beavatkozókkal ellátott legfontosabb, legtöbb áramot fogyasztó háztartási eszközök (hűtőgépek, klímaberendezés, kertlocsoló és hasonlók) akár központilag is, a szükségleteknek megfelelően kapcsolhatók be és ki. Másfelől, ha a fogyasztónak saját, helyi áramfejlesztői vannak (például szélrotor vagy fotovillamos eszközök), akkor a többletet visszaáramoltathatja a hálózatba és ezzel még pénzt is kereshet.

Aki pedig már beruházott villamos autóba, akár a feltöltött akkuiból is nyomathat vissza energiát, hiszen ezek a jókora energiatárolók naponta legfeljebb egykét óráig szolgálják tulajdonosaikat az utakon, a többi időben viszont tétlenül állnak az autóban. Akadnak szakemberek, köztük az EU adatvédelmi hivatalában is, akik máris „vészterhes technikának” nevezik az okos hálózatot, merthogy a Nagy Testvér ily módon is figyelhet, megismerheti az otthoni szokásaidat, és, ha hasznosnak ítéli, akár távolról lekapcsolhatja a hűtőszekrényedet is.

Ennél is veszélyesebb, hogy az otthonunk nyitottá válhat számítógépes támadásokkal, vírusokkal, férgek behatoltatásával szemben, kifürkészhetők szokásaink, megfigyelhető távollétünk. Ross Anderson, a Cambridge-i Egyetem munkatársa modellezéssel kimutatta, hogy a hackerek akár a teljes hálózatot is megtámadhatják az intelligens mérőberendezéseken keresztül. Mindez persze kivédhető, éppen a technikai fejlődés jóvoltából. De kétségtelen, hogy a pajzsok kifejlesztése általában a fegyverek mögött kullog, nem is szólva a technika fejlődésével járó változásokat mindig jókora késéssel követő jogalkotásról.