Új hír, hogy az energiaforrásokban, üzemanyagokban igen szegény, tehát állandóan új lehetőségeket kereső japánok a közelmúltban sikeresen hoztak a felszínre gázt a tengerfenék alól, méghozzá ipari méretű kitermelésben. Amint a Japán Olaj, Gáz és Fémek Nemzeti Társaság jelentette, 1300 méterrel a felszín alatt, egy hatalmas kiterjedésű lelőhelyből hozták föl a jeges metán-hidrátot, amelyből további feldolgozással gázüzemanyag hozható létre. Éppenséggel nem olcsó mulatság. Japán már eddig is dollármilliókat költött a csendes-óceáni partvidékén található klatrátlelőhelyek kiaknázására.

Ha beválik, akkor viszont akkora gázmennyiséghez juthatnak, ami akár egy évszázadra is elegendő a számukra, a jelenlegi fogyasztási szinteket figyelembe véve. Márpedig a szigetországnak szó szerint égető a szüksége, egyrészt a fukusimai tragédia utáni atomenergia-ellenes hisztéria miatt, másrészt mert Japán a világ legnagyobb földgázimportőre. Mindenképpen fontos ez a bejelentés. Ugyanis a becslések szerint az óceánok alatt és az örökjégben fellelhető hidrátokban legalább három nagyságrenddel, vagyis ezerszer több gáz rejtezik, mint a teljes hagyományos földgázlelőhelyekben; és teljes energiatartalmuk nagyobb, mint valamennyi energiaforrásé együttvéve.

Kérdés persze, mit jelent a „nagyobb”, mert erre még a merész becslések is bizonytalan választ adnak, legfeljebb annyit mondanak, hogy mindenképpen nagyobb. Fellélegezhet tehát az energiafogyasztásában egyre mohóbb emberiség: nem fogyunk ki a gázból. Az öröm azonban nagyon is kétségekkel terhelt. Mert mi van, ha a tömeges, iparszerű kitermelés előre nem belátható mértékű és kimenetelű folyamatokat indít be? Ismert, hogy a metán hatása az üvegházhatásra lényeges meghaladja a szén-dioxidét. A metánnak a légkörben tartózkodási ideje 11 év, a széndioxidé 2-4 év. Ha az utóbbinak a relatív hatékonyságát egynek vesszük, akkor a metáné mintegy huszonötszöröse. Szerencsére a metán a szén-dioxidhoz képest lényegesen kisebb mértékben fordul elő a levegőben.

De mi van, ha a kitermelésben előfordulható balesetek, vagy nem kellően biztonságos technológiák következtében nagy mennyiségben szabadul ki a metán? Jelentős veszélyeket hordozhat magában, hogy a bányászattal a viszonylag nagy mélységben megbolygatott üledék földmozgásokat idézhet elő. A klatrátok az üledékes tengerfenék fontos tartószerkezetei, tehát ha hirtelen eltűnnek, beomolhat a fenék, és ettől hatalmas cunamik keletkezhetnek. Maga a természet is elindíthat ilyen változásokat, mert például a Barents-tenger fenekén, Norvégia közelében hatalmas krátermezőt találtak, egyebek között egy 700 méter széles és 30 méter mély krátert, amely valószínűleg a legutóbbi jégkorszak utáni felmelegedéskor bekövetkezett jégfogyáskor kitörő metántól származik.

Másik példa: mintegy nyolcezer évvel ezelőtt egy négyméteres cunami árasztotta el Skóciát, amit a geológiai adatok szerint az olvadás következtében melegedő tenger alól egy hatalmas metánkitörés okozhatott – állítja Euan Nisbet, a Royal Holloway londoni egyetem munkatársa a Nature-ben. Az is komoly veszély, hogy jelentős tömegű metán kiszabadulása a légkörbe fokozhatja az üvegházhatást, a légkör felmelegedését, attól pedig olvadhatnak a sarki jégtömbök és a felszíni örökjég, ez viszont további klatrátgázok kiszabadulásával járhat – tehát igen veszélyes pozitív visszacsatolás jöhet létre.