Hitoshi Okamoto, a japán Riken Agykutató Intézet munkatársa létrehozott a kísérlethez néhány tucat világító agyú kishalat. A New Scientist beszámolója szerint Okamoto zebradániókat módosított genetikailag, méghozzá úgy, hogy a kifejlett példányok agysejtjeiben egy fluoreszkáló fehérje képződjön. Ez az anyag kevésbé izzik olyankor, amikor magas körülötte a kalciumkoncentráció, azaz az agysejt éppen dolgozik. Mivel a zebradániók teste részben átlátszó, mikroszkóp alatt remekül követhető, hogy hol tart fejükben a gondolat.

A halakat először megtanították arra, hogy egy piros lámpa felvillanására átússzanak az akvárium másik oldalára, s ezzel elkerüljenek egy nagyon kicsi áramütést. Tanítás után vártak fél órát, és mikroszkóppal megvizsgálták az agyukat. Arra jutottak, hogy csak a középagy úgynevezett látódombja aktív. 24 órával később azonban érdekes jelenséget figyeltek meg. A feladat elvégzése közben megint aktiválódott a látódomb, de alig fél másodperccel később munkába lendült a nagyagy is, méghozzá az a terület, ami az emlősöknél az agy legfejlettebb részének, az új agykéregnek felel meg, amely többek között az emlékezetért is felelős.

Úgy tűnik, a halaknál is az emlék előhívásának voltak tanúi a kutatók. Azoknál a példányoknál ugyanis, amelyek csak piros lámpát láttak, de áramütést nem kaptak, vagy csak áramütést éreztek fényjelzés nélkül, nem aktivizálódott a nagyagy. Ebből arra következtettek, hogy a hal a hosszú távú memóriáját használta, amely ez esetben arról szólt, hogy hogyan lehet elkerülni az áramütést. Ez a hosszú távú memória 30 perccel a kísérlet után még nem alakult ki, de később egyértelműen láthatóvá vált.

Hogy teszteljék az elméletet, néhány kishalnak kiiktatták – kauterizálták – a nagyagyát, és valóban, ezek a halak 24 órával a tréning után mindent elfelejtettek, nem maradtak emlékeik. A kísérlet sikerén felbuzdulva Okamoto azt is ki akarta próbálni, hogy mi történik akkor, ha új feladatot tanít a halaknak. Második alkalommal arra trenírozta őket, hogy ne távolodjanak el, hanem épp ellenkezőleg, maradjanak közel a piros fényhez, hogy elkerüljék az áramot. 30 perccel a kísérlet után a nagyagy aktív volt, de más mintázatban, mint korábban, azaz nem egy vadonatúj hosszú távú emlék alakult ki, hanem az előző íródott át az újonnan tanultaknak megfelelően. Érdekes módon egy nappal később a halak elfelejtették, hogy mi a teendő a második esetben, és messzire úsztak a fénytől, tehát a nagyagyban raktározott emlék visszaalakult az eredetire.

Az átlátszó és világító agyú zebradániók nagyszerű alanynak bizonyultak az agykutatásban. Egyértelműen bizonyították, hogy a halak igenis emlékeznek, az emlékeik kialakulásából, felülírásából és kitörléséből pedig következtetni lehet arra, hogy hogyan zajlik mindez az emlősöknél.

Világító agyú zebradániók