Fényár – töredék áron

Soha nem látott fényárban fürdik a Hradzsin: a japán elektronikai óriás, a Panasonic tízezer LED- (világító diódás) izzóval szerelte fel a prágai Szent Vitus-székesegyházat, a királyi palotát, a városházát, szinte az egész prágai várnegyedet – a fényforrások százezer kapcsolást és negyvenezer órányi üzemet is kibírnak minimális energiaigény mellett.

Az új generációs ipari fényforrások piaca két év múlva már megközelíti az egymilliárd eurót. A kereslet növekedésének adminisztratív okai vannak, hiszen végéhez ért a volfrámszálas technológiával gyártott izzók forgalmazásának 2008 óta tartó, ütemezett betiltása. Ma már ilyen izzókat nem lehet eladni az unió tagállamaiban. A korlátozásokat a gyártók és a forgalmazók a felhalmozott készletek erejéig ki tudták játszani azzal, hogy a boltokban megjelentek az eredetileg ipari környezetbe szánt fényforrások, de már ennek is vége. Utóbbiakkal az volt a baj, hogy a felhasznált áramnak csak öt százalékát hasznosították fényenergia formájában, így az energiatakarékossági skálán a legrosszabb kategóriába kerültek. A hagyományos izzók helyét fokozatosan a kompakt fényforrások vették át. Az energiatakarékosnak is hívott fénycsövek azonban jórészt higanyalapú technológiával készülnek, s várhatóan ezeknek a gyártása is nemsokára felkerül a tiltólistára az előállítás során keletkező fokozottan veszélyes hulladék miatt.

Így a hagyományos technológiák kifutásával előtérbe kerülnek a halogén- és a LED-fényforrások. Utóbbiak fő előnye a takarékosság mellett a hosszabb élettartam, valamint a fényerő állandó volta. Míg a hagyományos volfrámszálas villanykörtéknél a feszültség ingadozik, a LED-esekben egy csip simítja el a pillanatnyi áramkimaradásokat. Egy jobb modell élettartama pedig negyvenezer óra és százezer kapcsolás, azaz bátran használható olyan kültéri célokra, mint a műemlékek vagy épp hidak díszkivilágítása. A kereslet óriási: a Panasonic-csoport előrejelzése szerint dinamikus növekedés várható az európai világítástechnológiai piacon. A technológia fejlődése mellett bővül a választék is: amíg 2011-ben még csak 14 különböző fénycsövet forgalmaztak, addigra 2013 végére már 55 különböző, lakossági és vállalati területen használható LED-izzót kínál a japán technológiai óriás. Az európai piac éllovasai, a Philips és az Osram mögé lassan felzárkózik a Panasonic.

– A LED-fénycsövek jelenleg az izzópiac 13 százalékát adják, a cég számításai szerint 2015-re ez a szám negyven százalékra fog emelkedni – mondja Laurent Abadie vezérigazgató. A lakossági szegmens legkelendőbb termékei a 20, a 40 és a most bemutatott 60 wattos izzóénak megfelelő fényerejű, ám 4,4, 6,5, 10 watt fogyasztású égők. A Nostalgic Clear Type nevű sorozat különlegessége, hogy méretei és formavilága a hagyományos izzókat idézi, így a patinás lámpákban is használható a rendkívül takarékos technológia, amely fényerőben is olyan, mint a hagyományos volfrámos: felkapcsolás után egy másodperccel már teljes erővel világít. Energiatakarékosságuk mellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy használatukkal – a japánok számításai szerint – évi 79 millió tonna szén-dioxiddal kevesebb jut a légkörbe, s az elhasznált égők környezetterhelése is kisebb. A technológia fejlődése megállíthatatlan: a LED-izzók következő generációja az OLED, azaz az organikus világító dióda lehet: ebben a fénykibocsátásért szerves vegyület a felelős, mely elektromos áram hatására világít.

A magas ár persze egyelőre fékezi a LED-fényforrások gyors elterjedését: az említett, klasszikus formájú izzó például nyolcezer forintnyi eurót kóstál, a középkategóriás termékek ennek felébe kerülnek. Az ár rövid távon húsz euróra csökken majd az előrejelzések szerint, így az izzóváltás – az energiahatékonyságnak köszönhetően – másfél év alatt megtérülhet. Drága izzóhoz hosszú garancia dukál. A folyamatos világítás mellett elvileg négy és fél éves élettartamot nem fedi le a garancia, ami a lakossági piacon forgalmazott LED-izzókra két év, míg vállalati termékeknél eggyel több. Szakaszos világítás esetén az izzók élettartama akár a negyven évet is elérheti.

 

A LED-es fényben úszó Hradzsin
A LED-es fényben úszó Hradzsin
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.