Kukába az IQ-teszttel, ez az idióták paradicsoma
Gustave Flaubert szerint „az emberi butaság határtalan”. Az író ezerszámra gyűjtötte a példákat, mert meg akarta írni a butaságok enciklopédiáját, ami hirtelen halála miatt elmaradt.
A szakembereket eddig jobbára az intelligencia érdekelte. Ennek mérésére kidolgozták az IQ-teszteket, melyek segítségével számszerűsíthetik az egyének intelligenciáját. Azonban az IQ keveset árul el az írót annyira érdeklő irracionális, illogikus emberi viselkedésről. Ugyanis valaki lehet egyszerre kimagaslóan intelligens és hihetetlenül ostoba.
Az IQ-tesztekkel mérhető intelligencia főleg az öröklött génektől, valamint a gyermekkori környezettől, pl. a táplálkozás és az oktatás minőségétől függ. Úgy tűnik, az eszes agyban hatékonyabb hálózat épült az idegsejtek között. Ettől függ, milyen valakinek a rövid távú memóriája, melynek működése során ötleteket kapcsol össze, és problémamegoldó stratégiákat értékel gyorsan.
Az IQ azonban széles skálán mozog, ezért jogos a kérdés, ha az eszesség akkora előnyt jelent, miért nem zseni mindenki? A New Scientist egyik legutóbbi száma idézi Gerald Crabtree amerikai kutatót, aki szerint intelligenciánk 2000-5000 állandóan mutáló géntől függ. Szerinte a régmúltban az intelligenciát csökkentő génmutációkkal rendelkező emberek nem tudták volna átörökíteni génjeiket, ha az emberi társadalmak nem épültek volna az együttműködésre. Ám a lassú gondolkodásúak az eszesebbek „hátán lovagolva” szintén élvezhették a sikert. Távoli őseink intelligenciája nehezen becsülhető meg, egy viszont biztos, az átlagos IQ-szint az elmúlt időszakban némiképp emelkedett.
A legújabb megfigyelések szerint az emberi gondolkodás értékelésére kizárólag az IQ-tesztek nem elegendőek. Egy 80-as IQ-jú személy is beszélhet több nyelven, ugyanakkor a kiemelkedő IQ sem garantál racionális cselekvést. Közgazdászok szerint az emberek eredendően racionálisak. Daniel Kahneman, az emberi viselkedést tanulmányozó amerikai kutató közgazdasági Nobel-díjat kapott ezt cáfoló eredményeiért. Információfeldolgozáskor agyunk két különböző rendszert használ. Az IQ-teszt ebből csak az egyiket méri, a tudatos problémamegoldásban kulcsszerepet játszó mérlegelést használót. A mindennapi életben viszont általában megérzéseinket használjuk.
Az intuitív mechanizmusok evolúciós előnyt biztosítottak, egyszerűen az információáradattal való megbirkózást könnyítették meg. Ezek viszont torzításokkal járnak együtt, pl. sztereotipizálással, elfogultsággal, és azzal, hogy hajlamosak vagyunk az első megoldást elfogadni, akkor is, ha nyilvánvalóan nem az a legjobb. Ez bizonyos helyzetekben megkönnyíthette a dolgunkat, ám kritika nélküli elfogadása elhomályosíthatta ítélőképességünket.
Ennek fel nem ismerése vagy tagadása adja az emberi butaság gyökerét. Mivel pedig semmi köze az IQ-hoz, méréséhez új tesztet kell kidolgozni, mely már az előítéletekre való fogékonyságot is vizsgálja. Keith Stanovich kanadai kutató a racionalitási hányados (RQ) kidolgozásán fáradozik, ami a kognitív elfogultság átlépésének képességét értékeli. Az RQ a kockázati intelligenciát, azon képességünket is értékeli, melynek segítségével megbecsüljük bizonyos eshetőségek valószínűségét. Az alacsony kockázati intelligencia miatt választunk rosszul, anélkül, hogy ezt észrevennénk.
Stanovich szerint az RQ nem függ a génjeinktől és az egyéb említett tényezőktől. Leginkább a „tudás tudásának” nevezett jelenségtől függ, ami azt jelenti, hogy valaki ismeri saját tudásának határait. Ám még a magas RQ-val rendelkezők is áldozatává válhatnak az általuk nem befolyásolható körülményeknek. Hiába rendelkezik valaki jó szellemi adottságokkal, ha a környezet megszabja, hogyan kell viselkednie. Az érzelmek is fontos hibaforrások lehetnek. A gyász, a szomorúság, az idegesség lefoglalják a rövid távú memóriát, így kevesebb hely marad a környező világ értékelésére. Ilyenkor általában visszatérünk a sztereotípiákkal dolgozó leegyszerűsített problémamegoldáshoz.
André Spicer angol és Mats Alveson svéd kutatók azt találták, hogy bizonyos üzleti tevékenységek a butaság melegágyai. Egyes cégek, pl. befektetési bankok, PR-ügynökségek és tanácsadó irodák magasan képzett embereket akarnak alkalmazni. A kutatók szerint azonban ahelyett, hogy ezeket a tehetségeket kihasználnák, szinte azonnal azokat az aspektusokat kapcsolják ki, melyekre képzéskor a hangsúlyt fektették. Spicerék ezt „funkcionális ostobaságnak” nevezik. Például a gyakorlatban a cégek általában elzárják a kockázati intelligenciát. Nincs közvetlen kapcsolat alkalmazottaik tettei és az eredmények között, így az illető nem ítélheti meg cselekedeteinek hatásait. Ez katasztrofális lehet.
A kutatók egy múlt évi átfogó elemzéséből az derül ki, hogy a funkcionális ostobaság közvetlenül hozzájárult a gazdasági válsághoz. Az amúgy okos emberek tisztában voltak a problémákkal, de egyrészt ezeket nem tekintették sajátjuknak, másrészt figyelmeztetésben részesültek, ha hangot adtak aggodalmaiknak, talán mert véleményük feletteseik tekintélye elleni támadásnak számított. Az ostobaság a magas IQ-júak esetében a legveszélyesebb, mivel általában ők töltenek be nagy felelősséggel járó posztokat. Minél intelligensebb valaki, annál katasztrofálisabbak ostobaságának következményei. Éppen ezért a pénzügyi szektor évek óta áhítozik egy megbízható racionalitásvizsgáló tesztre. Megfelelő háttéradatok híján az RQ-teszt ma még nem képes pontos értékeket adni. Addig viszont az is segíthet rajtunk, ha nem feledjük, hogy bármikor hajlamosak lehetünk az ostobaságra is.
