Dimitrij Itskov tavaly nyáron beszélt először a nyilvánosság előtt az Avatar projektnek nevezett elgondolásról. Az akkor említett határidők azóta is nagyjából változatlanok, és a terveivel most a New York-i Global Future 2045 konferencián a Lincoln Centerben fellépő „jövőbizniszmen” más pontokon is ragaszkodni látszik az eredeti elképzeléshez.

Ennek lényege, hogy 2020-ra megjelennek a távolból, agyhullámokkal irányítható robotok – ilyenekkel, ahogyan arról lapunk online kiadásában a közelmúltban beszámoltunk, már ma is előrehaladott kísérleteket folytatnak –, 2025-re elkészülnek az első olyan szerkezetek, amelyek egyfajta testprotézisként képesek tovább működtetni agyunkat a halálunk után, 2035-ben már az agyra sem lesz szükség, hogy a tudatunk tovább éljen (mert egy számítógépre át lehet majd tölteni elménk teljes tartalmát), 2045-re pedig megszülethet az ember örökké élő avatarja, amelynek virtuális, holografikus „teste” is lesz a komputeragy mellé.

A koncepciónak van még néhány tisztázásra szoruló pontja – a Washington Post tudósítása szerint nem egyértelmű például, hogy valóban kívánatos cél-e az emberiség számára a halhatatlanság, és nem veszítünk-e el valamit az „emberség” lényegéből, ha robottestbe költözünk, az agyunkat pedig egy merevlemez helyettesíti –, az azonban máris bizonyos, hogy lenne rá piaci igény, és technikai szempontból sem tűnik kategorikusan megvalósíthatatlannak, sőt bizonyos részmegoldások jelenleg is léteznek.

Az említett konferencián bemutatták például Hiroshi Ishiguro japán robotikakutató életnagyságú „önrobotját”, amely mozgott, beszélt és kellő távolságból nézve hasonlított is az alkotójához. A szerkezetet a tudós saját bevallása szerint olykor egyetemi előadások megtartására is felhasználja: ha neki éppen máshol van dolga, a robot élethű szájmozgással (de magnóról) prezentál az intézetben, Hiroshi Ishiguro a gépbe épített webkamerán keresztül szemmel is tudja tartani a diákokat. (Az eset máris felvet néhány gyakorlati problémát a robotizált jövővel kapcsolatban. Ha az avatar tartja meg az órát, jár-e a honorárium a professzornak? És hol kell utaznia a robotnak a repülőn? A japán masina például úgy jutott el Amerikába, hogy a feje – vagyis a legértékesebb része –kézipoggyászként a fedélzeten kapott helyet, a testét viszont feladták csomagként.)

Az orosz internetes médiában vagyont gyűjtő Itskov eredetileg a legvagyonosabb „globalotőkéseket” akarta a kezdeményezés mögé állítani – most úgy gondolja, hogy kormányközi együttműködésre és az ENSZ bekapcsolódására is szükség lenne. Szerinte elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a technológia már befolyásolni tudja az emberi evolúció irányát, és ez nem lehet néhány befolyásos vállalkozó magánügye: nyilvános párbeszédre és társadalmi ellenőrzésre van szükség annak érdekében, hogy az emberiség jövőjét beárnyékoló forgatókönyveket el lehessen kerülni. Ő maga eddig hárommillió dollárt költött a projekt népszerűsítésére.

Most, amikor Oroszország után az USA-ban népszerűsíti a terveit, kénytelen szembesülni a két kontinens közötti kulturális különbségekkel: az amerikai technológiai ipar egyáltalán nem tart igényt arra az állami felügyeletre és beleszólásra, amit az orosz vállalkozó szorgalmaz (a magánűrkutatásban úttörő szerepet játszó X Prize Alapítvány elnöke, Peter Diamandis szerint éppen hogy a szabad kapitalizmus a haladás legfontosabb motorja).

A neurobiológiai és fizikusi diplomával is rendelkező érsek, Lazar Puhalo, az Amerikai Ortodox Egyház püspöke ugyanakkor úgy véli, hogy a projektben eltervezett lépések többsége kivitelezhetetlen, és ha némelyiket esetleg mégis meg lehet csinálni, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy érdemes is. – Szerintem a halhatatlanság végtelenül unalmas, és én a magam részéről itt a földön nem vágyom a testen kívüli életre – hangsúlyozta Puhalo.

A vitát persze végső soron nem az egyházi állásfoglalás, hanem a technikai megvalósíthatóság és a pénz fogja eldönteni. Ha a hibernációs és az egyéb kísérletek iránti érdeklődést vesszük alapul, biztosra vehető, hogy az Avatar projektnek sem az érdeklődés hiánya fog véget vetni.

Hiroshi Ishiguro és „önrobotja”