– Nem voltam rossz gyerek, de a tanulás nem érdekelt különösebben, sokkal jobban lekötött a sport, a játék. A középiskolában minden megváltozott, hiszen kiváló tanárok kezei közé kerültem, akik megmutatták, miért érdemes tanulni – vázolja a kezdeteket Nusser Zoltán agykutató, akinek munkásságát néhány napja a magyar tudományos élet talán legrangosabb kitüntetésével, a százezer adómentes euróval járó Bolyai-díjjal ismerték el.

A bonyhádi gimnázium országosan ismert tanára, a Rátz Tanár Úr Életműdíjas, matematikát oktató Katz Sándor mellett kémia- és biológiatanára, dr. Horváthné Papp Ibolya is nagy hatással volt rá. A vidéki gimnázium oktatói jó érzékkel ismerték fel és gondozták az addig szertelen módon mindennel foglalkozó tehetséget. Pluszfeladatokkal bombázták, versenyekre küldték, ahol igen jó eredményeket ért el. Nagyjából mindegy volt, hogy melyik természettudományos tárgyból indítják, hozta a megyei és az országos helyezéseket. A kiváló képesség tehát megnyílt, de az 1980-as évek közepén még nem dívott, hogy valamelyik nagyvárosi, vagy fővárosi elit gimnáziumba menjen. Bonyhádról így is könnyedén sikerült az állatorvosi egyetemi felvételi. Hogy miért nem mérnöki pályára ment az a fiatalember, aki időnként órák szétszedésével, az elektronika jobb megértésének igényével múlatta az időt? Talán mert a szétszedett órákból nem tudott működőképes időmérőt fabrikálni – mentsége, hogy azok eleve működésképtelenek voltak.

Az egyetem simán ment, és éppen a könnyedség ébresztette fel benne a vágyat, hogy a tanultakat ne csak visszamondja, alkalmazza, hanem mélyebben megértse a folyamatokat.

Tudományos diákkör, versenyek, kutatómunka jelezte, hogy az ifjú Nusser nem tér vissza állatorvosként Bonyhádra, számára a tudomány jelentette a kihívást. Magasra emelte a lécet, amikor végzés után, 1992-ben az Oxfordi Egyetem Hertford College-a vette fel doktorandusz diákjai közé, ahol Somogyi Péter professzor irányítása alatt tanult neurobiológiát. „Somogyi Pétert tekintem a mentoromnak. Emberként, kutatóként felnézek rá. Tudományról, kutatásról, etikáról vallott nézetei határozzák meg az életem.”

Oxfordból Londonba, onnan Los Angelesbe ment. Nyolcévnyi külföldi tartózkodás után azonban úgy ítélte meg, hogy hazajön, amit sokan azóta sem értenek, hiszen a világ vezető kutatóhelyei tárt karokkal várták a sikert sikerre halmozó magyar agykutatót. De jött, aminek csupán az egyik oka volt, hogy a gyermekeit anyanyelvi környezetben szerette volna taníttatni. A másik ok, hogy az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetét (MTA KOKI) vezető Vizi E. Szilveszter és az akkori igazgatóhelyettes Freund Tamás – nem mellesleg szintén agykutatók és Freund Tamás szintén Bolyai-díjas – olyan feltételeket kínált, ami megteremtette a lehetőséget a hazatérésre. Tény, hogy az MTA KOKI a világ legjobb, legeredményesebb agykutató műhelyei közé tartozik. Nusser Zoltán úgy döntött, belevág és hazatér. Tíz év alatt, döntően nemzetközi pályázatokból – kétmilliárd forintnyi külföldi pénzt „felhajtva” – felépített egy első osztályú labort.

– Nincs igazán olyan európai pályázati kiírás, amelyen, ha indultam, ne nyertem volna – ezt tartja igazi értékmérőnek, fontosabbnak, mint hogy alig múlt 38 éves, mikor az MTA levelező tagjává választották és 45 éves sincs, mikor méltónak találták az MTA rendes tagságra. Persze az akadémikusság is fontos – mondja –, mert nagyjából tíz éve a tudományos teljesítmény talán a legfőbb értékmérő, de volt idő, amikor nem csak ez számított. Ebben az országban mindenki ismer mindenkit, megfelelő helyezkedéssel sok sikert érhet el az ember. Nemzetközi pályázatokon ez nem megy. Az Osztrák Tudományos Akadémia Ignaz L. Lieben díját sem nyerte volna el – a hatvan év után újraindított elismerést elsőként –, ha nincs mögötte tudományos teljesítmény.

Tavaly a Nature Neuroscience szakfolyóiratban jelent meg arról cikke, hogy közvetlen összefüggés van a transzmitter-felszabadulás valószínűsége és a szinaptikus aktív zóna mérete és a feszültségfüggő kalciumcsatornák száma között, a Science-ben kvantitatív leírást adott az elektromos szinapszisokban elhelyezkedő speciális fehérjékről, 2010-ben azonosította a dendritekben elhelyezkedő, akciós potenciálok generálására alkalmas feszültségfüggő nátriumcsatornákat. – Nem csodálkozom, hogy nem érti. Aki nem ezzel foglalkozik, annak órákon át kell magyaráznom, hogy megértse a lényegét. Ha lecsupaszítom, mindenki által közérthetővé teszem az eredményeimet, akkor éppen a lényeg veszik el. Az a tudás, amit én évtizedeken át ebbe a tudományba belefektettem – nyugtat meg, hogy mások is csak néznek az ilyen eredmények láttán. Szakterülete a szinaptikus kapcsolatok feltérképezése a molekulák és sejtek szintjén. A kutatásaiból és a hasonló érdeklődésű kutatók eredményeiből létrejövő tudáshalmazból építkezhetnek azok a kutatások, amelyeknek a célja például a pszichiátriai betegségek megértése.

– A Bolyai-díjjal nem értem pályám csúcsára, nem érzem, hogy most már pihenhetek a babérjaimon. Egyébként sem a díjakért, címekért kutatok, hanem a megismerés öröméért. Azért, hogy olyan kérdésekre adjak választ, amelyeket évtizedekkel ezelőtt tettek fel, de eddig senki sem talált rájuk választ – vázolja értékrendjét, amelyben előkelő helyen áll, ha egy Nobel-díjas kutató miatta jön Magyarországra, ha olyan konferenciára hívják előadónak, ahol a világ neurobiológusainak az elitje a hallgatóság. Meggyőződése, hogy egy kutató legaktívabb, legtermékenyebb korszaka a 25–35 közötti időszak. Ami az ő esetében elmúlt. Ha innen nézzük, saját értékrendje szerint túl van a zeniten, de mégsem érzi haszontalannak magát. Ahhoz pedig kellően okos, hogy olyan tehetségekkel vegye körül magát, akik éppen ebben a korban vannak. Az ő tapasztalata, körültekintése még mindig értéket teremt – ezt bizonyítják a Nature- és Science-cikkek. Az utánpótlást könnyen megtalálja a három egyetemen is ingyen oktató agykutató. Sikerei lenyűgözőek, de élete nem mentes a frusztrációktól. Ő is futott már zsákutcába, nem működő kísérletbe. Nemegyszer. Ilyenkor minden kezdődik elölről. De elölről kell kezdeni, mert hajt a megismerés kíváncsisága.

Nagyvilágot látott kutatóként nehezen emészt meg bevett honi gyakorlatot. Nem érti, miért lesz valaki megélhetési kutató? Miért elégszik meg azzal, hogy onnan menjen nyugdíjba, ahol a diplomáját szerezte? Nem érti a röghöz kötöttséget, hogy még országon belül sem mozdulnak vezető kutatók. Az Egyesült Államok sikerének egyik magyarázata, hogy a világ minden tájáról odacsábítja a kutatókat, akik eltérő szemléletükkel, kutatási gyakorlatukkal folyamatosan frissítik az intézmények légkörét. Ezt teszi már Svájc és hasonlóra törekszik Ausztria.

A kondícióját egyre több kerékpározással megőrző kutató legújabb hobbija a madarászat. Récéket, vadludakat les, fotózik, ha marad ideje a kutatás és a konferenciákra való utazgatások között. Mosolyog, amikor a teleportálás számára roppant hasznos voltáról beszél – nehezen viseli ugyanis a sokórás utazásokat. Ha tehetné, az ókori Görögországban élne, ahol egy medence partján csak a tudománnyal foglalkozhatna. Matematikával és filozófiával. Vagy megalapozná a neurobiológiát. Hogy könnyebb legyen, vinné a családot: feleségét, a műegyetemen informatikát hallgató fiát és a Corvinuson élelmiszermérnöknek tanuló lányát. Amíg ez nem lehetséges, a huszonegyedik századot próbálja élhetővé tenni.

Névjegy

NUSSER ZOLTÁN 1968-ban született Bonyhádon. 1987-ben vették fel a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre. 1992-ben az Oxfordi Egyetem Hertford College-a vette fel doktorandusz diákjai közé, ahol Somogyi Péter professzor irányítása alatt tanult neurobiológiát. 1995-ben szerzett Oxfordban PhD-fokozatot. 1998-tól Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott. Az ezredfordulón hazatérve az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében alapított kutatócsoportot. 2007-ben az MTA levelező tagjának, 2013-ban az MTA rendes tagjának választották. Tavaly a Széchenyi-díjat, idén pedig a Bolyai-díjat adományozták neki.