A Szovjetunió bocsátotta fel az első műholdat, az amerikaiak ellenben elsőként érték el a Holdat. De ki hoz létre először hosszabb időn át lakható űrállomást? – ez volt a tét a hetvenes évek elején. A Szovjetunió a Szaljut űrállomásokkal próbálkozott (az első szovjet űrbázis 1971-ben indult), az Egyesült Államok erre válaszul megalkotta a Skylab programot – a szűkösebb költségvetésből gazdálkodó amerikai program a legénység és az ellátmány feljuttatására az Apollo űrhajót használta. Az amerikai űrállomás egyébként jelentősen eltért a Szaljutoktól, hiszen hatalmas, tágas teret biztosított a munkához: a Szaljutok 18,5 tonna tömegűek voltak, a Skylab 74,5 tonnás óriás. A Skylab negyven éve, 1973. május 14-én startolt, ám a program kis híján kudarcba fulladt. A start után ugyanis nem sokkal levált az űrállomás külsejének egy darabja (a mikrometeorit- és hőpajzs), ráadásul az egyik napelemtábla leszakadt. A sérülten pályára állt űrállomás elvesztett, illetve ki nem nyíló napelemtáblái értelemszerűen nem termeltek áramot, mindössze az űrobszervatórium kis napelemei működtek, de ezek a minimális áramigényt sem fedezték. A hőpajzs hiányában 40 Celsius-fok fölé emelkedett a belső hőmérséklet.

Az első legénység másnapra tervezett startját azonnal lefújták. A 440 kilométer magasan keringő Skylab megmentésén dolgozó mérnökök hét nap alatt elkészítettek egy napvédő fóliát, amit a sérült rész fölé kifeszítve megmenthetőnek tűnt a Skylab. Meg is mentették. Az első legénység következő kihívása az áramellátás helyreállítása volt – ehhez hosszas űrséta során végül működőképessé tették a beragadt napelemtáblát, ami az obszervatórium napelemeivel már elegendő energiát termelt. Az újraélesztett űrállomáson ezt követően elkezdődtek a kísérletek: vizsgálták, hogy miként reagál az emberi szervezet a hosszú távú súlytalanság alatt, a Napot figyelő űrobszervatórium nyolc műszerének segítségével csillagászati megfigyeléseket végeztek. A második legénység dokkolásakor egy meghibásodott szelepen keresztül szivárgott a hajtóanyag, majd egy másik is elromlott. A probléma olyannyira komolynak tűnt, hogy hozzákezdtek egy Apollo mentőkabin kialakításához, hogy szükség esetén azzal hozzák vissza az űrhajósokat. Erre végül nem volt szükség. Elvégeztek ellenben egy különös kísérletet. Amerikai diákok javaslatára két keresztes pókot vittek fel, hogy megfigyeljék milyen hálót szőnek a súlytalanságban. Anita és Arabella szép szabályosat szőtt, de ott pusztultak el fenn a magasban – a dehidratálódás jeleit mutatták ki náluk. Az utolsó, harmadik legénység fényképezte a Napot, a Földet és az akkoriban feltűnt Kohutek-üstököst – ők maradtak legtovább a világűrben: 84 napig. A Skylab a három misszió alatt összesen 171 napon át volt az űrhajósok otthona. 1974 után több legénység ugyanis nem repült. Ezután a mind jobban elhasználódó űrállomás automatikus üzemmódban keringett a Föld körül, majd 1979-re nyilvánvalóvá vált, hogy nincs pénz a pályán tartására, ezért a NASA lemondott róla. 1979. július 11-én az Indiai-óceán felett megsemmisült. Nagyobb darabjai Nyugat-Ausztrália sivatagos vidékére hullottak le.

A Skylab kora óriásának számított, hiszen a Szaljut hasznos térfogata 90 köbméter körül alakult, az amerikaié megközelítette a 330 köbmétert, azaz sokkal kevésbé szorongtak benne. A Skylab után a következő nagy űrállomást, a Mirt, a szovjetek küldték fel. Az 1986–2001 között üzemelt, a 140 tonnás Mir 350 köbméteres belső térfogatában hosszú hónapokat töltöttek el az űrhajósok – összesen 137 asztronauta fordult meg rajta.

A minden szempontból legnagyobb űrbázis, a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) építése 1998-ban kezdődött a Zarja (Hajnal) nevű orosz modul, azaz az első elem pályára állításával. Az újabb modulokkal kiegészített, 58×44×27 méteres, eddig mintegy 100 milliárd amerikai dollárba kerülő 450 tonnás szerkezet hatszáz köbméteres belső térfogatával kimondottan tágas. Az űrállomást legalább 2020-ig üzemeltetik, de akár 2028-ig kiterjesztik a programot. A pénz dönti majd el. Amit az űrállomás mostani parancsnoka, Chris Hadfield segítségével könnyebb lehet összeszedni. A kanadai űrhajós ugyanis igazi médiasztár lett az űrből, ahonnan twitterezik, videózik, koncertet ad és kísérleteket mutat be. Szinte olyan, mintha mi is ott lennénk.