Uniós támogatás az atomnak?
A hawaii Mauna Loa Atmoszférakutató Obszervatórium kutatóinak előrejelzése szerint a légkör szén-dioxid-tartalma néhány napon belül elérheti a 0,4 százalékos szintet, vagyis veszélyesen közel került ahhoz a ponthoz, ahol a felmelegedés folyamata a mai tudásunk szerint már nem visszafordítható. A kiutat sokan, sokféle irányban keresik: az egyik megoldási elképzelés egy merőben unortodox indítvány az uniós támogatások „eltérítésére” – aminek apropóján az atomerőművek karbonlábnyoma is reflektorfénybe került.
Az EU-ban jelenleg alapelvnek számít, hogy atomerőművekre nem lehet uniós támogatást fordítani (az egyetlen kivételt a kivénhedt, illetve bezárt nukleáris létesítmények leszerelése jelenti, főleg Kelet-Európában), hamarosan azonban változhat a helyzet: jelentős lobbierők mozdultak meg annak érdekében, hogy új reaktorok is épülhessenek az európai adófizetők pénzéből.
A tabudöntögető, 16 oldalas uniós dokumentumban – amely az Environmental and Energy Aid Guidelines 2014–2020 (Környezetvédelmi és energetikai támogatások 2014-től 2020-ig) címet viseli – mindössze két rövid bekezdésben szerepel egy-egy alkalommal a „nukleáris” kifejezés, miközben a szöveget elolvasva nyilvánvaló, hogy annak fő célja a nukleáris energiatermelés uniós támogatása előtt álló akadályok elhárítása.
Az egyik helyen szerepel, hogy a kitűzött uniós emissziós célokat önmagukban a megújulók előtérbe helyezésével nem tudják elérni, ezért meg kell vizsgálni, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és az energiaellátás biztonságának növelését nem lehet-e az atomenergiával (is) megoldani. A másik megjegyzés pedig úgy szól, hogy „néhány tagállam” szeretné szélesíteni a támogatásban részesülő alacsony széntartalmú technológiák körét.
A javaslattevők felvetése szerint mélyreható vitát kell lefolytatni annak tisztázására, hogy piaci kudarcok, vagy egyéb okok indokolják-e a beavatkozást, és olyan szabályozási környezetet kell kialakítani, amelyben a költségek átláthatóvá válnak, hogy kiderüljön, hol hasznosulnak a legjobban a támogatások.
A közgondolkodásban és a közbeszédben rendre abból szokás kiindulni, hogy az atomerőműveknek nincs szén-dioxid-kibocsátásuk, ez azonban nem fedi a valóságot. Az egységi villamos energiára vetített CO2-termelést ugyan a témával foglalkozó – eddig nem sok visszhangot kapó – kutatások eltérően állapítják meg, de a tudományos tények egyértelműek: a nukleáris energiatermelésnek igenis van (és mérhető) karbonlábnyoma.
A kilowattóránként 20 és 200 gramm közötti értékek átlaga egyfelől jóval nagyobb a megújuló forrásból származó áram átlagosan 10-20 gramm körüli mutatójánál – másfelől viszont lényegesen alacsonyabb a fosszilis forrású áram esetében számított 500–1200 grammos értéknél (az eredményeket az Osztrák Energiaintézet tavalyi hiánypótló tanulmánya – Energy Balance of Noclear Power Generation foglalja össze). A nukleáris energiatermelésben a legnagyobb fosszilis energiafogyasztó a fűtőanyag előállítása (konkrétan az erőgépek és a szállítás üzemanyagigénye miatt) – az adatokban szereplő nagy eltérések is főként abból adódnak, hogy a különféle lelőhelyű uránércek fémtartalma nem azonos, és ezért különböző mennyiségű energia kell az urán kinyeréséhez.
Az Energiaklub.hu oldal április végi, a témával foglalkozó írásában – az uniós javaslat szempontjaira utalva –ugyanakkor az is szerepel: az EU-támogatások felhasználásánál nemcsak a karbonlábnyomot, hanem az egygrammnyi szén-dioxid-kibocsátás elkerülésére jutó költséget is számításba kell venni. A fentebb említett tanulmány szerint az egységnyi szén-dioxidnak a kibocsátáscsökkentési ára az összes lehetséges alternatíva közül az atomenergiánál a legmagasabb (és az energiahatékonyság esetében a legalacsonyabb).
Ráadásul ahhoz, hogy az áramtermelésben globálisan mindössze 13 százalékkal részt vevő atomerőművek révén érezhetően süllyedjen a szén-dioxid-szint, meg kellene többszörözni a működő atomerőművek számát, amire nyilvánvalóan nincs esély, épp a magas költségek, illetve az egyéb küszöbfeltételek (szakértők száma, atomerőmű-építésre alkalmas helyek hiánya, lakossági ellenállás stb.) miatt.
Hogy melyik az a „néhány EU-tagállam”, amely az atomerőműveknek uniós támogatást kívánó javaslat mögött áll, azt pontosan nem lehet tudni, de sokan Nagy-Britanniát sejtik az elképzelés mögött. A szigetországban 2020 körül egy kivételével az összes működő nukleáris erőművet be kell zárni a létesítmények elaggott állapota miatt.
Az iparág szeretne a helyükre újakat építeni, ám a gazdasági számítások azt mutatják, hogy nem érné meg. Ezért most az a terv, hogy az új reaktorokból szabott áron, megawattóránként 100 fontért vennék meg az áramot – miközben az európai szabadpiaci ár ennek kevesebb mint a fele. Az ötlet máris vihart kavart Nagy-Britanniában, és a hullámokat azzal lehetne a leggyorsabban elcsendesíteni, ha kiderülne, hogy az atomerőművek mégis olcsóbbak lesznek – például a beruházáshoz remélt uniós támogatás miatt. A bizottsági javaslat véleményezési fázisa április 30-án zárult. Az eredmény még nem ismert.
