Húsz éve van hazánkban net
Fizikusok, méghozzá európaiak találták volna ki az internetet? Ez így túlzás. A hálózatok hálózatának alapjait az USA-ban fejlesztették ki. 1986-ban „már” hatezer számítógép kapcsolódott az internethez, ám ezek között alig volt európai. Ami volt, azt elsősorban fizikusok és segítőik használták Genfben, Amszterdamban, Stockholmban... s talán katonák is, másutt. Azt, hogy a böngészőnkön keresztül néhány kattintással elérhetjük az internet minket érdeklő szolgáltatásait, ezt találta ki, valósította meg elsőként Tim Berners-Lee, 1989-ben téve le javaslatát.
A World Wide Web, a világháló elnevezés, az első böngésző, kiszolgáló szoftvere is Timtől származik. 1993. április 30-án a CERN vezetése ünnepélyesen útjára bocsátotta a webet. Ingyen. Az, hogy a web vagy valami hasonló megoldás nem az IBM, a Microsoft vagy az Apple házi szabványaként hódította meg az egész világot, Berners-Lee kis csapatának és a CERN húsz évvel ezelőtti döntésének köszönhető. A CERN korábban is adott át szoftverrendszereket, de csak kutatóknak, oktatóknak. A Központi Fizikai Kutatóintézet, a KFKI első számítógéphálózata, az 1976–79-ben kifejlesztett Cédrus is CERN-i gyökerekkel rendelkezett.
Az 1993-as döntés a webről továbbment: nemcsak a kutatók, hanem bárki bekapcsolódhatott a web továbbfejlesztésébe, használatába. http://info.cern.ch – itt volt az első weboldal. 1992 nyarán a KFKI egyik számítógépéről értem el először, éjfél körül. Nappal a 9,6 kbps (!) vonal a KFKI és a CERN között dugig volt, és elérhetetlen. Ma a CERN és az egykori KFKI csillebérci telephelye között néhány száz gigabites az összeköttetés, azaz több tízmilliószorosa a húsz évvel ezelőttinek.
De hogyan is érkezett meg Magyarországra a WWW? A webet is bemutató első magyarországi előadást, amely 1992 augusztusában egy debreceni konferencián hangzott el, szerzőként Tim Berners-Leevel ketten jegyeztük. Ő volt a távol lévő próféta, én a helyszíni evangélista. 1989–91-ben a CERN-ben dolgozhattam, ott ismertem meg az internet alapját jelentő TCP/IP-protokollokat. Olyan szoftverrendszer fejlesztését folytattam, ami lehetővé tette, hogy az egyik gépen futó programból meghívjunk egy másik gépben futó programot. Korábban Tim is hasonló projekten dolgozott, ez hozott össze minket.
Tim 1989-ben találta ki magának azt a feladatot, hogy az internetet kényelmesen használhatóvá tegye: hozzon létre egyetlen olyan felületet, amelyen az összes Internet alkalmazás kényelmesen navigálva elérhető. Az első webkliens-szerver páros 1990-ben kezdett el működni. Steve Goldstein, az NSF (az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány) programigazgatója 1991 őszén Magyarországra látogatott, és két hét múlva a KFKI és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, a SZTAKI is megkapta a rég várt IP címeket. A SZTAKI, amelynek egy korai levelezőrendszeréhez volt már egy Linzben végződő, szintén 9,6 kbps vonala, megpróbálta ezt megosztani a levelezés és az IP-forgalom között. Sikerrel!
Igaz, a vonal pillanatok alatt bedugult. A megosztás is hol működött, hol nem. 1992 elejére a KFKI-s vonal is feléledt, itt a bedugulás ellen drasztikus rendszabályt léptettek életbe: két tucat kutató fért csak hozzá. 1992 májusában egy innsbrucki konferencián véletlenül én voltam a magyar előadó. Első nap a RARE, az Európai Kutatói Számítógép-hálózatok Szövetségének USIS munkacsoportjában Tim Berners-Lee bemutatta a webet, mások a Gophert (egy egyszerűbb, azóta feledésbe merült amerikai tartalomszolgáltató rendszert). Délutánra pár lemezre másolva a zsebemben volt az összes változat forráskódja...
A plenáris ülésen Tim újra kiállt, rákattintott a www.cern.ch-ra – nem történt semmi. Újraindította a gépét, ugyanaz. Demoeffektus, avagy Murphy szerint ami elromolhat, az el is romlik. Másnapra kiderült: vihar, áramkimaradás volt a CERN környékén, leállt egy router. Hazatérve a KFKI Internet klubjában csillogó szemű kollégák fogadtak. Klubunk 1991 őszén alakult, Horváth Jánossal ketten fogtuk össze. Benne volt mindenki, aki internetezni szeretett volna, de még nem tudott. A WWW felélesztését az FCO nicknéven ismert Nagy István, számítógépes guru vállalta fel.
Hogy a hazai közvéleményt az internet mellé állítsuk, önkéntes programunk koordinátoraként beküldtem előadásunkat egy debreceni kongresszusra: „Public domain információs rendszerek – információs rendszerek a public domain programokról”; társszerző Tim Berners-Lee. Az előadásomba szintén bekavart a „demoeffektus”, nem az internet állt le, hiszen az akkor ott még el sem indult. Az éjszaka közepén készített diafelvétel-sorozattal bemutatandó webes élmény sikeredett haloványra, mert nem tudtuk a termet a vetítéshez kellően besötétíteni. Az üzenet egy része mégis átment, valami megindult Magyarországon is.
A mintarendszereink működtek, de külső vonalainkat még alig mertük terhelni velük. Egy év múlva, 1993 végén Márai Tamás a BME fűtetlen géptermében üldögélve újra felfedezte a webet, sőt nemcsak felfedezte, hanem pár hónap múlva elkezdte koordinálni is a hazai erőfeszítéseket. Én már egy amszterdami kutatóközpont munkatársaként szurkoltam neki. A távolságok Európa nyugati és keleti fele között elkezdtek csökkenni. Elindultunk.
