Bonyolítsd az egyszerűt!
Állunk a Millenáris Parkban, és nézünk egy elképesztő szerkezetet, egy Goldberg-gépet. A gép elkészítésén a Miskolci Egyetem mérnökhallgatói fél évig dolgoztak, nyolcszáz órányit. A nagyméretű masina egyébként semmi mást nem tud, csupán pecsétet nyom egy papírra, igaz, ezt a pillanatot éppen 191, önmagában értelmetlen, egymást láncreakcióban követő mozzanat előzi meg. Különféle apró alkatrészek, kicsi játékok, diribdarab szerkezetek, akár a sorban dőlő dominók, egymást hozzák mozgásba, hogy az utolsó magát a pecsételőszerkezetet működtesse.
Merthogy a Goldberg-gép lényege éppen ez: miként lehet a segítségével egy egyszerű problémát a lehető legbonyolultabban megoldani. És a Millenárison, az elmúlt hét végén, a Bosch-csoport által immár harmadik alkalommal megrendezett, A mérnökök játszótere elnevezésű program fő attrakciója az egyetemek mérnökhallgatói által készített Goldberg-gépek versenye volt, melynek csúcspontjaként még egy Guinness-rekord-kísérletre is sor került. A mérnökök játszótere elnevezés még csak érthető: egy autóalkatrészeket, barkácsgépeket és egyéb műszaki ínyencségeket gyártó világcég egy jókedvű délutánra trombitálja össze a leendő mérnököket, szervez nekik néhány ügyességi játékot, és a mérnökhallgatók kisebb csapatokba verődve tesztelhetik kreativitásukat, műszaki érzéküket.
Egyebek mellett például részt vehetnek láncfűrész-összeszerelő versenyben, műszaki kérdéseket feszegető társasjátékban, szimulátorok segítségével még egy valódi autóversenyzővel is összemérhetik vezetői tudásukat, jelesül Kiss Pál Tamással, aki nemcsak autóversenyző, de véletlenül ugyancsak mérnökhallgató is. Szóval ezt értjük. Hanem azt már nehezebben, hogy miféle játékos kedv, tajtékos virtus készteti a hazai és a határon túli mérnökhallgatókat arra, hogy több hónapnyi megfeszített munkával tervezzenek és készítsenek egy látszólag értelmetlen szerkezetet, egy Goldberg-gépet.
Amelynek névadója az 1970-ben, 87 éves korában elhunyt amerikai Rube Goldberg, aki eredetileg mérnök volt, ám a mérnöki pályát odahagyva, szobrász, ismert karikaturista, rajzfilmes és feltaláló lett, és egyik híres rajzfilmsorozatában szerepelt először olyan egy vicces gép, amely egy egyszerű feladatot a poén kedvéért nagyon bonyolultan végzett el. És ez a gép ma már a szótárakban önálló fogalomként jelenik meg: az egyszerű feladatot bonyolultan végző szerkezet neve Goldberg-gép. Amely egyfajta művészeti alkotásként tekintve maga a megtestesült dadaizmus: a szabályok, a fennköltség, az ésszerűség elleni lázadás.
Itt látszatra csak gyermeki kedv van, lendület, öröm, gátlástalanság. És hamarjában ezt is bekarcoljuk a füzetünkbe, mert ebbe a képzettársításba is beleszeretünk, de kiderül: megint rossz nyomon járunk. A Goldberg-gépek néhány perces produkcióját, a helyszínen óriáskivetítőre lelkesülten közvetítő Szujó Zoltán sportriporter szerint ez a dolog sokkal komolyabb annál, mintsem elsőre látszik. Azt mondja, a riporteri hevülete a fiatalok által hatalmas munkával megépített tréfás szerkezeteknek, a csapatok és a masinák jókedvű versengésének szól, de azért nem árt, ha tudjuk: ez amúgy igen komoly logikai játék. Sakk, IQ-teszt, mérnöki agytorna egyszerre; egy ilyen gép megépítése hihetetlen pontosságot és kreativitást igényel. Szóval vicc ide, irónia oda, azért ezt nem árt komolyan venni.
A Goldberg-gépek versenyét az ország műszaki felsőoktatási intézményeiben komolyan is vették, de még a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is: a versenyre 43 csapat nevezett (köztük az erdélyiek), de csak 15 teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket a versenyt szervező világcég meghatározott, így tehát ennyi csapat indulhatott a Millenárison rendezett, A mérnökök játszótere program fő eseményén, a Goldberg-gépek versenyén. Műszaki paraméterekkel nem terheljük az olvasót, a legfontosabb azonban az volt, hogy a gép egymást mozgásba hozó részegységeinek egymást követő lépéseiből legalább 150 volt kötelező, a programnak öt perc alatt, emberi beavatkozás nélkül kellett lefutnia, hogy a végén a papírra kerüljön a pecsét.
A résztvevők közül két csapat olyan szerkezetet épített, amellyel egyenesen a jelenlegi Guinness-rekord (300 lépés) megdöntésére készült. Bár a gépek messziről valamiféle ócskapiaci standnak tűntek, hamar kiderült: ezek a sufnituninggal készült szerkezetek nagyon is komolyak. Még akkor is, ha alkatrészeik között olyasmik szerepelnek, mint gumisárkány, WC-papír-guriga, egérfogó, kupak, tölcsér, teniszlabda, kettéfűrészelt pillepalack, csapágygolyó, matchbox, Barbie baba, mini diszkógömb, drót, cérna, egyebek. És még akkor is, ha a szerkezetek néhány perces működésük közben vicces történeteket meséltek el: az egyik a sörfőzés fázisait, egy másik az egyetemi élet mindennapjait, de olyan is volt, amelyik egy világ körüli utazásra invitált.
Mi tagadás: a gépek gyakorta akadoztak, a készítők sűrűn bosszankodtak, és még a Guinness-rekord sem sikerült: az erre törő szerkezetek egyike talán két-három másodperc után akadt el, a másik már az első pillanatban. A győzelmet és a nyertesnek járó stuttgarti utazást a Miskolci Egyetem MEgoldberg nevű csapata szerezte meg. Arra a kérdésre, hogy mit áldoztak fel a győzelemért, mosolyogva csak annyit mondtak: több hónapnyi tanulást. De persze tudjuk, ez a mondat éppen olyan, mint Bach műve, a Goldberg-variációk: barokkos túlzás.
