Laborban növesztettek vesét

A világon először sikerült laborban növesztett vesét beültetni patkányokba, amely majdnem úgy szűrt és ürített, mint a hagyományos szerv.

A tudományos életben áttörésként emlegetett eredmény elvezethet ahhoz, hogy hasonló eljárással emberek számára is működőképes veséket állítsanak elő. A patkányművese előállításánál alkalmazott eljárást már sikerrel használták sérült légcsövek pótlására, de a vese a legbonyolultabb szerv, amelyet ezzel a módszerrel létrehoztak.

„Ha ez a technológia humán alkalmazásra is használható művesét produkál, a veseelégtelenségben szenvedő, donorvesére váró betegek újra teljes életet élhetnek” – nyilatkozta a hírről beszámoló New Scientist tudományos lapnak Harald Ott, a patkányművesét létrehozó amerikai kutatócsoport vezetője. A bostoni Massachusetts Központi Kórház kutatója szerint – a csoport szenzációs bejelentése a Nature Medicine folyóiratban jelent meg – ideális esetben a beteg saját sejtjeiből előállított mesterséges szervnek köszönhetően megszűnnek a várólisták, és mivel saját eredetű szervről van szó, így nem lesz szükség a kilökődést gátló immunszuppresszív gyógyszerek élethosszig tartó szedésére.

Jelenleg csak az Egyesült Államokban 18 ezer vesetranszplantációt végeznek évente, de legalább százezer ember szerepel az ottani várólistán. Magyarországon sem jobb a helyzet. Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján szereplő adatok szerint jelenleg 896 beteg vár vesére, van olyan, aki 2001. február hetedikén került fel a listára. Hazánkban 2012-ben 276 élő, illetve halott donoros vesetranszplantációra került sor.

A veséről annyit mindenképpen tudni érdemes, hogy a vesék (felnőttekben általában 15 dekás ez a szerv) rendkívül gazdagon erezettek. A bőséges vérátáramlás rendkívül fontos a vesefunkciók ellátásához, hiszen a vesék legfőbb feladata a szervezet anyagcseréje során képződő és a vérbe került salakanyagok kiválasztása. A vesék – a rajtuk naponta átáramló mintegy 1700 liternyi vérből – 1-1,2 liter koncentrált folyadékot készítenek és választanak ki vizelet formájában. Ez tartalmazza az anyagcsere során képződő salakanyagokat. A vesék szűrő- és kiválasztó munkájuk révén szabályozzák a szervezet víz- és sótartalmát, a vérplazma sav-bázis egyensúlyát. Ha a veseműködés leáll, a dialízis jelent átmeneti megoldást, míg véglegeset a vesetranszplantáció.

A patkányművese-készítés első lépéseként Ott és munkatársai kivették a donorként szereplő patkány egyébként egészséges veséjét, majd kémiai eljárással „kimosták” belőle az elhalt sejteket. A megmaradt kötőszövetes váz a szervezet számára semleges anyag, azt nem löki ki. Következő lépés az új vese felépítése volt, amit kétféle sejttípusból nyertek. A vesesejteket újszülött patkányok veséiből emelték ki, míg az érrendszer helyreállításához emberi köldökzsinórvérből származó őssejteket használtak. Nem egyszerű munkáról volt szó – meg kellett például találni a megfelelő nyomást a sejtek megtapadásához.

Két hét alatt sikerült előállítani azokat a műveséket, amelyek laboratóriumi körülmények között, majd a transzplantálás után a patkányokban is megfelelően működtek. A mesterséges szervek kiválasztották a vizeletet, de a kutatók azt sem hallgatták el, hogy az így előállított vizelet mennyisége nagyjából harmada volt a normálisan működő veséének.

Az orvoscsoport a sikeres patkánykísérletek után továbblépett: hasonló módon emberi műveséket szeretnének előállítani, illetve sertések szerveivel is hasonló eljárást terveznek, azon okból, mivel nincs elegendő számú, ilyen célra használható emberi vese.

Ott szerint a patkányoknál alkalmazott eljárással lecsupaszított sertésveséket sikeresen töltöttek fel emberi sejtekkel, de további vizsgálatokra van szükség annak eldöntésére, hogy az ilyen módon legyártott szervet beültetés után nem löki-e ki az emberi szervezet. Az a tény, hogy sertésből származó szívbillentyűk kiválóan működnek emberekben, több mint reménykeltő. A legjobb megoldás természetesen az, ha az ember saját sejtjeiből építenének ilyen szervet, hiszen azt sokkal kisebb valószínűséggel lökné ki az immunrendszer.

Ha sikerrel járnak, emberek millióit szabadítanák meg a dialízissel járó kellemetlenségektől.

A mesterséges szerv kiválasztotta a vizeletet
A mesterséges szerv kiválasztotta a vizeletet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.