Míg egy óra átlagosan egy évtizedig szolgál minket, egy-egy telefon szokásos „futamideje” csak két-három év, pedig az utóbbi általában drágább, és többet is tud. Egy amerikai kutatás szerint az okosóra azért is lehetne ideá­lis médium a személyi informatika, multimédia és kommunikáció számára, mert sokkal védettebb, mint a telefon – ez nyilván csak az egyik szempont a sok közül, de semmiképpen sem elhanyagolható. Mint ahogy az sem, hogy egy jól összerakott okos­óra sosem merül le: a „buta” (csak az időt mutató) óráknál már régóta működnek az auto­mata verziók – nem csak mechanikus változatban –, ahol a kezünk mozgása termeli meg a működéshez szükséges energiát (az okosórák esetében ez még nem a jelen, hanem az egyik lehetséges jövő).

A smartwatch sorsát végső soron a vevők fogják eldönteni, a gyártókon (vagyis a kínálaton) mindenesetre nem fog múlni a dolog: eddig többek között az Apple, a Google, a Sony, a Samsung, az LG és néhány kisebb, „névtelen” gyártó is jelentkezett életképes, piacérettnek tűnő megoldással.

Az iWatch az óra, a telefon, a digitális egészségügyi asszisztens és személyi edző, illetve a zenelejátszó funk­cióit egyesíti majd (a fontosabb biológiai, fiziológiai mutatónkat akár az orvosnak is elküldi, ha riasztásra van szükség). A Samsung okosórájának a kijelzője nemcsak érintésérzékeny lesz – a kategóriában ez számít az alapértelmezésnek –, hanem hajlékony is, amivel megnövelhető a képernyő felülete és az ellenálló képessége is.

A készüléken a műveletvégzés elsődleges eszköze a kéz, de például a szövegbevitel hangfelismeréssel is működik. Emellett van lehetőség némi interaktivitásra is: a Sony eszköze rezeg, ha e-mailünk, SMS-ünk vagy telefonhívásunk érkezett.

Az eddigi, első generációsnak nevezett okosóráknál a legfőbb üzemeltetési problémát a rövid akkuidő jelenti: az eszközök karosszériájának mérete túl kicsi egy megfelelő kapacitású akku befogadásához. Ezt a talán legelőrehaladottabb állapotban lévő megoldás, a Pebble készüléke igazán vir­tuóz módon kezeli: nem LCD, LED vagy OLED kijelzőt használ, hanem az ­e-book rendszerekéhez hasonló e-papírt, aminek minimális az energiafogyasztása (igaz, cserébe csupán fekete-fehér, háttérvilágítás nélküli képet tud nyújtani).

A Pebble a fejlesztési költségek előteremtésében is új utat mutatott: a szükséges pénzt a Kickstarter nevű közösségi adománygyűjtő oldalon szedte össze (méghozzá az eredetileg tervezettnek a százszorosát, vagyis 100 ezer helyett tízmillió dollárt). Az órának nincs saját operációs rendszere – pontosabban kettő is van: az okosság az Android és az iOS platformot is kezelni tudja. A létező okosórák többsége egyelőre nem leváltja, hanem csak kiegészíti az okostelefont vagy a tabletet: az „okos” működéshez szükséges processzort, memóriát stb. a háttérben dolgozó másik mobil eszköztől kölcsönzi, és a valóságban csupán egy üzenetmegjelenítő és műveletvégző perifériaként üzemel.

Szintén a ­Google lehet az egyik zászlóvivője az okos­szemüvegek inváziójának. A szoftverfejlesztés után – a Motorola felvásárlásával – a hardveriparba is belekóstoló vállalat „egy képernyős” szemrevalóját talán már karácsonykor megszerezhetjük, 1500 dollár körüli áron.

A Microsoft Fortaleza munkanevű okosszemüvege az Xbox játékkonzolok kiegészítője lehet, és 3D-s megjelenítésre, illetve „valóságkiterjesztésre” lesz alkalmas (vagyis egy alternatív valóságba helyezi a játékost a látvány, a hangok és esetleg bizonyos rezgések segítségével). Okosszemüveget fejleszt a hadiipari DARPA is, ez – a realtime taktikai információk továbbításán és kivetítésén túl – holografikus megjelenítésre és GPS-navigációra lesz felkészítve.

Az utóbbi a készülő okosszemüvegek többségébe be lesz építve valamilyen formában, ami máris komoly aggodalmakat ébresztett a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban: Nyugat-Virginia törvényhozói egy olyan jogszabályt készülnek elfogadni, ami vezetés közben tiltja a smartglass használatát, teljesen értelmetlenné téve a navigációs alkalmazások többségét. A készülőben lévő szemüvegek egy része – mint már említettük – csak az egyik szem elé vetít, és a látást egyáltalán nem akadályozza (a munkába fogott szem előtt sem), ám az ellenzők szerint a figyelmet azért eltereli.

Ugyancsak általános okosszemüveg-képesség lehet az arcfelismerés, amihez a készülékek azonnal Facebook- vagy Google+-profilt is társíthatnak, folyamatosan bombázva a tulajdonosukat a szembejövők személyazonossági adataival. Az igazán komoly kérdések sora itt kezdődik: a jövő okosszemüvegei láthatatlanok lesznek (valójában már a DARPA-é is csupán egy fólia egy hagyományosnak látszó szemüvegen), vagy nem is szemüvegbe, hanem a kontaktlencsébe lesznek beépítve, és bármilyen addicionális információt meg tudnak majd jeleníteni – újraértelmezve nemcsak a vezetést, hanem mondjuk a műveltségi vetélkedőket, az iskolai feleléseket és vizsgákat, de akár a városnézést vagy az idegen nyelven történő kommunikációt is.

A következő generációs okosszemüvegek láthatatlanok lesznek