Húscsalás, halcsalás, leleplezés
A lóhúsbotrány következtében Nagy-Britannia élelmiszer-vizsgáló szerve, az FSA, elrendelte, hogy minden élelmiszer-ipari cég vizsgáltassa be marhahúskészítményeit, hogy kiderüljön, milyen széles körű problémáról van szó. Ez alkalommal csak lóhúst kerestek, ám más állatok, például szamarak, nyulak, kisebb valószínűséggel pedig rágcsálók és házikedvencek húsa is felbukkanhat a marhahúsok között.
A különböző állatfajokra jellemző fehérjéket kimutató tesztek ára mintánként mintegy 50 font, de a termékekben ilyenkor más állatok húsát nem szokták azonosítani. Ahhoz DNS-teszteket kéne elvégezni mintánként 200–500 fontért. Miután a lóhús eredetét nem könnyű kideríteni, nehéz megmondani, hogy mennyire egészséges a lóhúst is tartalmazó termékek fogyasztása.
Az FSA éppen ezért elrendelte a fenilbutazon nevű gyulladásgátló szerre való tesztelést. A New Scientistnek nyilatkozó Christopher Elliott, egy angol élelmiszer-biztonsági cég igazgatója szerint fogyasztott élelmiszereink szermaradvány-tartalma alacsony. A fenilbutazon például ritka, de súlyos, csontvelő-rendellenességet okozó mellékhatása miatt az élelmiszer-ipari feldolgozásra szánt állatok esetében nem is használható, tehát nem is kerülhet élelmiszerbe sem Európában, sem Amerikában. Miután felmerült annak a lehetősége, hogy kiöregedett versenylovak húsa került a termékekbe, az FSA fontolgatni kezdte a szteroidokra való hústesztek elrendelését is.
Liz Moran, az Association of Public Analysts elnöke szerint e szerek miatt csak akkor kéne aggódnunk, ha már vagy tíz éve és nagy mennyiségben fordulnának elő élelmiszereinkben. Úgy véli, ennek kicsi a valószínűsége. Halak esetében viszont rendszeres a csalás. A filézett és megnyúzott halakról ugyanis szinte lehetetlen megmondani, mifélék. Egy tavalyi washingtoni vizsgálat alapján 81 kiskereskedelmi egységből származó 142 halmintából 39 más volt, mint aminek állították.
Az Egyesült Államok Élelmiszerés Gyógyszerügyi Hivatala közzétette 250 gyakran fogyasztott hal DNS-adatbázisát, mely lehetővé teszi a minták azonosítását az élelmiszerlánc bármely pontján. Egy kanadai egyetemen pedig több mint 8000 halfaj génmintáit gyűjtötték össze. Bár a halhúscsalás kisebb undort kelt a fogyasztókban, mint a kétes eredetű lóhús, ennek következményei sem elhanyagolhatók. Egy amerikai vizsgálatból kiderült, hogy a fehér tonhal 94 százaléka nem is tonhal, hanem nyugati kígyómakréla, s ha ebből 100 grammnál többet fogyasztunk, súlyos hasmenést okozhat. Egy kanadai kutató szerint a húsokra vonatkozó DNS-adatbázis kidolgozása csak idő kérdése, hiszen a széles körben forgalmazott termékeket rutinszerűen kell tudni vizsgálni, hogy az oly gyakori csalások ne fordulhassanak elő.
Egy izraeli cég például olyan genetikai vonalkódot tud létrehozni egy viszonylag olcsó teszt alkalmazásával, melynek segítségével az állatok akár egyedileg is azonosíthatók az élelmiszerlánc bármely pontján. Bár az FSA az élelmiszeriparral összedolgozva szeretné azonosítani a beszállítói rendszer húsazonosításra szolgáló legideálisabb pontjait, nem biztos, hogy a cégek lelkesen fogadják majd az azonosításra irányuló új rendeleteket. A DNS-tesztek elvégzése ugyanis hatással lesz az árképzésükre. A probléma megoldására szolgáló technológia folyamatosan fejlődik, és egyre olcsóbb, ám az ipar és a fogyasztók kezében van a döntés, hogy élnek-e alkalmazásának lehetőségével.
