A kettő kevesebb, de jobb

Miként fejlődött ki a madarak repüléstudománya: földről fölugrálással, vagy fáról lesiklással? Egy kínai kutatás szerint a kettőt keverve. A történet tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor több olyan különös fosszíliát találtak, amely azt sugallta, hogy a tollas dinoszauruszokból kifejlődött madaraknak eredetileg négy szárnyuk volt, azzal pedig nehéz lett volna a földről fölrepülni.

Az idén azonban egy gyűjteményben újabb bizonyítékokra akadtak. 2003-ban kínai tudósok hat olyan olyan dinoszauruszfosszíliára bukkantak, amelynek a lábain szintén hosszú repülőszárnyak voltak.

Mivel a különös dinoszauruszok társaikhoz képest aprócskák, mindössze 42–83 centiméter hosszúak voltak, Microraptornak (Kicsi rablónak) nevezték el őket. „Amikor felfedezésünket tíz évvel ezelőtt publikáltuk, többen úgy vélekedtek, tán hamisítványokról van szó.

Azóta azonban több négyszárnyú dinoszauruszmaradvány is előkerült, de azért a tudós társadalom fenntartásokkal élt azzal kapcsolatban, hogy a négyszárnyú dinoszauruszok ősei-e a madaraknak, vagy leszármazás nélkül kihaltak” – nyilatkozott Hszing Hszü, a Santung régióbeli Linyi Egyetem kutatója a New Scientistnek. Ám a Hszü vezette kutatócsoport most olyan új felfedezésre jutott, amely alátámasztja nézetét.

A santungi Tianyu Természettudományi Múzeumban véletlenül csaknem kétezer olyan korai teljes madárfosszíliára bukkant, amelyet tíz-tizenöt éve tártak fel. Ezek között tizenegy olyanra akadt, amelynek a hátsó lábain akkora tollak voltak, amelyek Hszü szerint már inkább szárnyaknak nevezhetők. Mind a tizenegy madár a korai kréta korban, vagyis mintegy 120 millió évvel ezelőtt élt.

A felfedezés azt jelenti, hogy az evolúciós törzsfán a madarakat jelképező ág olyan ágból hajtott ki, amely négyszárnyú fajt jelöl, ez pedig nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy a négyszárnyú dinoszauruszok leszármazás nélkül haltak volna ki – mondta Steve Salisbury, az ausztráliai Queensland Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban. Hagyományosan a madarak „repüléstudományának” kialakulásával kapcsolatban két iskola létezik: az egyik a „földről fel”-iskola, amely úgy véli, a repülés tudománya a kis testű állatok földről való fölugrálásából fejlődött ki, a másik a „fáról le”-iskola, amely szerint éppen ellenkezőleg, a fáról való lesiklásból alakult ki a repülés.

Csakhogy az új felfedezések tükrében a dolog kissé bonyolultabbnak tűnik, olyan, mintha a két módszer keveredett volna. Eleinte a talajlakó dinoszauruszoknál kezdett kifejlődni a repülés tudománya –mondta el a New Scientistnek Hszü, ezt jelzi szerinte a kezdetleges repülőtollak megjelenése. Ám ezután, úgy tűnik, mintha a repülés tudománya a fán élő állatoknál fejlődött volna tovább, mivel egyes dinoszauruszfajoknál jóval fejlettebb repülésre utaló vonás figyelhető meg, például a Microraptor esetében az erősen behajlítható karmok.

A történetnek még nincs vége. Hszü szerint az új fosszíliák azt sugallják, hogy a madarak akkor kezdtek valóban repülni, immár két szárnnyal, amikor újabb változásként, ismét visszakényszerültek a földre.

Microraptor
Microraptor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.