Közelebbről megnézve azonban az említett zavarok nagyon sok közös jellemzővel bírnak, és tudományos, illetve orvosi értelemben nemcsak egymással, hanem az alkohol- és drogfüggőséggel is rokonságot mutatnak – derült ki azon az e heti budapesti nemzetközi tudományos konferencián, ahol a világon első ízben próbálták egységes keretbe foglalni az úgynevezett viselkedési addikciókra vonatkozó ismereteket.

Ahogyan Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója, az International Conference on Behavioral Addictions főszervezője fogalmazott, már az is relatíve friss fejlemény, hogy ezeket a jelenségeket addikcióként értelmezzük, annak ellenére, hogy az okok és a működési mechanizmusok rokonsága a szakemberek számára nyilvánvaló. – A kémiai addikciók elterjedtsége jelentősen nőtt az elmúlt évtizedekben, részben bizonyosan a kulturális kontrollmechanizmusok visszaszorulása miatt.

A viselkedési függőségek esetében ezek a kulturális elvárások és szabályozók korábban talán még hatékonyabbak voltak, ám a kisközösségek felbomlása, a modern társadalmak individualizálódása egyre inkább teret adhat az említett zavarok megjelenésének és terjedésének. Nagymértékben csökkent a közösségi cselekvések jutalmazó jellege, helyette felerősödtek az örömszerzés keresésének egyéb módjai – hangsúlyozta kérdésünkre a magyar szakember.

Mark Griffiths, a Nottingham Trent University kutatója szerint nem egyértelmű, hogy a tényleges esetszám nőtt meg, vagy inkább az empirikus kutatások látható konjunktúrája produkál sokkal több gyakorlati tapasztalatot, de az tény, hogy vannak adatok, amelyekből könnyű kirajzolni egy emelkedő trendet. – Korszaktól, kultúrától is függ, hogy mi az, amit már viselkedési függőségnek tekintenek – szögezte le, azt is hozzátéve: bizonyos közös jellemzők (például a hangulatmódosító hatás, a hozzászokás kialakulása, a konfliktusok megjelenése és a visszaesésre való hajlam) mindenképpen segítenek a kóros függés beazonosításában.

Létezik egy nagyon markáns genetikai faktor – hasonlóan a drogfüggőséghez –, ez azonban nem a betegség genetikai meghatározottságát, hanem hajlamot, sérülékenységet jelent – állítja Demetrovics. Az öröklött sérülékenység mellett a személyiségfejlődés folyamata, valamint pszichológiai, társadalmi és kulturális tényezők is befolyásolhatják a viselkedési addikciók kialakulását.

John Grant, a University of Chicago kutatója azt a dilemmát járta körül, hogy lehet és érdemes-e ezt a betegségcsoportot gyógyszeresen kezelni. Érvei között elhangzott, hogy a viselkedési addikciók jelentős népegészségügyi problémának számítanak (kimutatható mortalitási következményekkel), és magának a függésnek a kezelésére léteznek is ígéretes hatóanyagok, bár ezek biztonságos alkalmazásához még többet kellene tudni a betegségek ideg- és élettani hátteréről. Grant azt is megemlítette ugyanakkor, hogy bizonyos vegyületek a „nem kémiai” viselkedészavarok kialakulásában is szerepet játszhatnak.

– A tiltás vagy a lehetőségek korlátozása nem feltétlenül vezet eredményre olyan esetekben, amikor a késztetés valójában nem kívülről, hanem belülről jön – jegyezte meg Demetrovics Zsolt arra a kérdésünkre, hogy sikeres lehet-e például a játékgépek eltüntetését célzó szabályozás a játékfüggőség visszaszorításában. – Betegségeket nem lehet jogszabállyal gyógyítani. Nem rossz szokásról, akaratgyengeségről van szó, vagyis a probléma nem morális, hanem orvosi-pszichológiai természetű, bár a társadalom gyakran szeretné másképp látni. A beteg embernek segítségre, és nem tilalmakra vagy büntetésre van szüksége – érvelt a kutató.

Anneke Goudriaan, a University of Amsterdam neurobiológusának szavaiból az derült ki, hogy a vizsgálataikban megfigyelt szerencsejáték-függők esetében a betegség tényét az agyi képalkotás módszereivel is ki lehet mutatni: az érintetteknél az MRI-felvételek nyerési szituációban erős jutalmazási mechanizmusokat jeleznek, a játékból való kieséskor pedig fokozott aktivitást mutatnak a veszteség/büntetés típusú funkciókért felelős agyterületeken, és a különbség kifejezetten jelentős az egészséges (nem függő) kontrollcsoporthoz képest.

Magyarországon a viselkedési addikciókban szenvedőket az általános pszichológiai-pszichiátriai ellátás keretében kezelik, nincsenek speciális ellátóközpontjaink. A szakértők szerint – bár a gyakoribb viselkedési addikciók (például a szerencsejáték-függőség) ellátására szerencsésebb lenne ilyen központok kialakítása, valójában önmagában a centrumok hiánya nem feltétlenül baj – az viszont egyértelműen hasznos lenne, ha a „frontvonalban” dolgozók erre a területre vonatkozó szakmai képzést is kapnának.

Ázsiai játékvásár – a függőknek segítség kell