Barlangi tavak nyomában a Marson
Jó száz évvel ezelőtt még sok csillagász gondolta úgy, hogy a Marson régi, igen fejlett civilizáció található, melynek tagjai hatalmas, a bolygó egyenlítőjéhez közel elhelyezkedő kupolavárosokban élnek, ahova a vizet mesterségesen vájt csatornák szállítják a pólusok felől. A technika fejlődésével később már legfeljebb mohákat tudtak elképzelni a felszínen. Az 1964-ben indított Mariner–4 űrszonda végül kráterekkel borított, holdi tájat fotózott a Mars mellett elhaladva. A csillagászati kutatások legizgalmasabb tárgya hirtelen egy viszonylag unalmas égitest benyomását keltette.
Ám az űrverseny újabb űrszondákat kívánt, s ezeknek hála a vörös bolygó ismét az érdeklődés homlokterébe került. A nyolcvanas évek elejéig megtudtuk, hogy a Mars felszínén a rengeteg kráter mellett hatalmas pajzsvulkánokat (a Naprendszer legnagyobbjait) is találunk, a képek egykori folyóvölgyek kiszáradt medreit, régi szigeteit is feltárták. Ekkor vált világossá, hogy a Mars, ha ma már nem is aktív, nem is „vizes”, felszínét régen tengerek boríthatták, meanderező (kanyargós) folyók biztosították a krátertavak vizének utánpótlását. A megfelelő légnyomásról és hőmérsékletről pedig talán a vulkánkitörésekkel feltörő gázok és a légkör üvegházhatása gondoskodhatott.
S kiderült, hogy egykor – milliárd évekkel ezelőtt – a bolygó alkalmas lehetett arra, hogy az élet megjelenjen rajta. Ennek az életnek, illetve nyomainak felfedezése joggal nevezhető a Mars-kutatás szent Gráljának.
Az újabb űrszondák azonban megváltoztatták, árnyalták ezt a képet. Bebizonyosodott, hogy valóban volt víz a Marson, ám a roverek ásványtani és a keringő egységek távérzékelési adatai szerint nagyobb víztömeget legfeljebb csak rövid ideig figyelhettünk volna meg a bolygó történetében – közel két-hárommilliárd évvel ezelőtt.
Az európai Mars Express adatai lehetővé tették, hogy 2011-ben a kutatók bejelentsék: agyaglerakódásokat találtak a bolygó felszínén. Az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter adataival összehasonlítva fény derült arra is, hogy az agyag főleg a felszín alatt, magas hőmérsékleten alakulhatott ki. Ezt alátámasztotta még a prehnit nevű szilikátásvány fölfedezése is, amely a Földön jellemzően magas hőmérsékleten, felszín alatti hidrotermális környezetben keletkezik.
2012 novemberében Bethany Ehlman (Kaliforniai Műszaki Intézet) a Nature-ben megjelent cikkében egy olyan folyamatot ír le, ami szerint az agyag kialakulásának akár vulkáni folyamatok is lehetnek az okai. Szerinte a megszilárdult, de a felszín alatti vizes közegbeli láva olyan apró, víztartalmú zárványokat tartalmazhat, ahol a bazaltba zárt más vegyületekkel a víz agyagot hozhat létre. Ehlman maga is elismeri, hogy a marsi agyag legjelentősebb része nem így keletkezett, hanem sokkal inkább a felszínközeli üledékesedés során.
Az amerikai szakemberek 2013 januárjában jelentették be, hogy bolygó körüli pályáról olyan krátert fedeztek fel, melyet agyaglerakódás tölt ki. A McLaughlin-kráter különlegessége mindemellett az is, hogy a belsejét egykor nem a kráterbe kívülről torkolló folyók, hanem a kráterfalból nyíló kisebb elöntések, porral keveredett vízfolyások töltötték fel. Ebből jött létre aztán az az üledékes lerakódás, melyben az agyag is föllelhető. Ez is azt mutatja, hogy a víz folyékony állapotban jelentős mennyiségben lehet jelen a felszín alatt, de annak közvetlen közelében, ahonnan a kráter keletkezéséért felelős becsapódást követően a kráteraljzatba ömlött, s krátertavat hozott létre. A becsapódó meteorit mintegy áttörte a vízzáró réteget.
Mindezek a felfedezések nagyon fontosak a későbbi űrszondás kutatások szempontjából is. A felszín alatti folyékony víz jelenléte geotermikus tevékenységet feltételez. A 2016-ban indítandó amerikai InSight szonda egyik műszere egy magát 5 m mélyre fúró német gyártmányú hőérzékelő. Ezt olyan területre lenne érdemes juttatni, ahol várható bizonyos hőmérséklet-változás a mélyben. Az Európai Űrügynökség pedig 2018-ban indítaná ExoMars nevű roverét. Ez lenne az első mozgó laboratórium a bolygón, amely közvetlen biológiai tevékenységet kutat: néhány méter mélyről venne mintát, melyet aztán biológiai aktivitást kutató műszereivel elemezne.
Várhatóan az újabb űrszondák indulásáig még számos olyan helyet találnak a Marson, melyek az (egykori vagy a felszín, esetleg a vékony jégtakaró alatti) folyékony víz jelenlétére utalhatnak. A legizgalmasabb azonban nem egy-egy automatikus laboratórium Marsra juttatása, hanem a felszín alatti, ma már kétségkívül létező barlangi tavak közvetlen vizsgálata lenne. Ott az élet fennmaradásához szükséges körülmények minden bizonnyal adottak. Ám ez még nem jelenti azt, hogy életet is találnánk ott. Noha egy ilyen küldetésre még nem készültek tervek, az első filmes forgatókönyveket már lehetséges, hogy írják.
