Igazi iskolateremtő távozott, aki minden tekintetben messziről érkezett a budapesti tudományos élet csúcsaira. Szülővárosában, Nagyváradon ugyanis családi öröksége nyomán órásnak tanult, bár mindig is orvosnak készült. Kolozsvári, majd marosvásárhelyi tanulmányait már Pesten fejezte be. Kórházi orvosként kezdett, de hamar a kutatás felé fordult az érdeklődése.

A híres leningrádi Pavlov Intézetben kapott fontos kezdőlökést. Már a hatvanas években ő szervezte meg az ELTE-n az összehasonlító élettani tanszéket, amivel nagymértékben járult hozzá a biológus- és biológiatanár-képzés színvonalának emeléséhez. Főként az agykutatás és a pszichofiziológia terén ért el maradandó eredményeket: kísérletes reflexmodellje segítségével sikerült feltárni az elemi tanulás és az „emléknyomok” rögzítésének bizonyos alapjelenségeit. A zsigeri működésről írt munkáját több országban használták egyetemi tankönyvként. Vezetője volt az MTA Pszichológiai Intézetének és a biológiaoktatást modernizáló rektorként vonult be az ELTE történetébe. Az MTA vezetőségében is számos tisztséget töltött be, emellett a TIT egykori elnökeként nagy gondot fordított az ismeretterjesztésre. Sokan emlékezhetnek agyműködésről szóló tévésorozatára, de hajdani tanítványaként élvezetes egyetemi előadásai is máig ható emlékként élnek bennem. Ádám professzor a legutolsó évekig aktívan vett részt a magyar tudományos életben, bejárt hajdani tanszékére, előadásokat tartott, és túl a nyolcvanon jelent meg az emberi tudattalanról szóló izgalmas könyve. Teljes életet élt, szeretetre méltó tudóstól búcsúzunk.