A neves etológus, Csányi Vilmos által szőrös gyereknek titulált kutya háziasításában a szerzők szerint az emberi települések kialakulásának alapvető szerepe volt. „Bár lehetséges, hogy az ember farkaskölyköket vitt haza és azokat háziasította, de valószínűbb, hogy a kutyák ősei maguktól merészkedtek egyre közelebb, s falatoztak a települések közelében kiszórt törmelékhalmokból. Erre a mezőgazdálkodás kezdetekor kerülhetett sor” – idézte a világ első számú tudományos folyóirata a kutatásokat vezető Kerstin Lindblad-Toh genetikust, az Uppsalai Egyetem (Svédország) munkatársát.

Abban a kutatók egyetértenek, hogy minden kutya – a beagle, a collie, a tacskó, a kisebb, a barátságosabb, a kevésbé agresszív és a harapós – egyaránt a farkas leszármazottja. De nem ismerjük sem a helyét, sem az idejét az első háziasításnak. A legkorábbi – kutyának tekinthető – maradványok Szibériából kerültek elő, a koruk 33 ezer évesre tehető, de a világ számos pontjáról rendelkezünk hasonló fosszíliákkal. Hogy milyen fontos szerepet játszottak az ember életében, arra példa egy 12 ezer éves lelet, ahol a gazdája mellé temették a kutyáját. A DNS-vizsgálatok szerint a modern kutyák háziasítására sor kerülhetett Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten egyaránt. Sok kutató úgy véli, hogy a kutyákat többször domesztikálták, mivel a kutyák olykor vadon élő farkasokkal is párosodtak.

Lindblad-Toh munkatársaival a genetikai változásokat kereste tizenkét farkas és hatvan (tizennégy különböző fajtájú) kutya DNS-ében. A keresés során 36 olyan régiót azonosítottak, amelyek alapján elkülöníthetők a farkasok a kutyáktól, de amelyek nem felelősek a kutyafajták közötti eltérésekért. Ebből tizenkilenc régió az agy fejlődéséért, illetve működéséért felel. Ezek a gének magyarázhatják Lindblad-Toh szerint, hogy miért olyan barátságosak a kutyák az emberrel. Meglepő módon a csapat tíz olyan gént is talált, amelyek segítenek a kutyának megemészteni a keményítőket és lebontani a zsírokat. Lindblad-Toh úgy véli, hogy a Közel-Keleten mintegy tízezer évvel ezelőtt indult mezőgazdálkodás az emberben és a kutyában is genetikai változásokat okozott. Párhuzamosan fejlődött ki az a mai állapot, hogy mindkét faj gond nélkül megemészti a keményítőt, míg a farkas erre nem képes.

Greger Larson evolúciós régész (Durham Egyetem, Nagy-Britannia) ugyanakkor kétségbe vonja, hogy a keményítő emésztését segítő gének szerepet játszhattak a háziasításban, mivel az első kutyaleletek jóval a mezőgazdaság térhódítása előtt jelentek meg. Ezért azt tervezi, hogy fosszilis leletek DNS-elemzésével próbálja behatárolni e genetikai variációk első megjelenését. Az ősi kutya génkészletét tanulmányozó Robert Wayne genetikus (Kalifornia Egyetem, Los Angeles) úgy véli, hogy a keményítő emészthetősége fontos tényező volt a kutyák számára. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ilyen vonások valószínűleg azután alakultak ki, hogy megváltozott az emberek viselkedése – csapatban vadászó őseink letelepedtek, s ehhez a helyzethez alkalmazkodtak a kutyák.

A tanulmány egyértelművé teszi, hogy az ebeket nem szabad ugyanazzal az étellel etetni, mint a farkasokat. Ezzel a problémával – lássuk be – kevesen szembesülnek. Wayne szerint a kutyaeledel gazdagabb szénhidrátban, fehérjéből viszont kevesebbet tartalmaz, mint a sima hús. „Naponta kapok olyan e-mailt, amelyben egy kutya tulajdonosa azt kérdezi, hogy etetheti-e kedvencét úgy, mint egy farkast. A válasz erre a kérdésre: nem” – mondta Wayne a Nature-nek.

„Az ilyen kutatások szerepe elsősorban az, hogy egy problémát felvessenek, és nem az, hogy megmagyarázzanak” – reagált a hírre Miklósi Ádám, az ELTE etológia tanszékének professzora. Ne feledjük, hogy a DNS-minták mai kutyákból származnak, és nem lehet tudni, hogy a tulajdonság mikor alakult ki a háziasítás során. Lehet, hogy 20 ezer éve, de lehet 5 ezer éve is. Érdemes lenne e tekintetben megnézni a dingók DNS-ét, amelyek 4000 éve váltak el a mai kutyáktól. Az utóbbi 100-200 év is befolyásolhatta e tulajdonság elterjedését, de azt is meg kell említeni, hogy a kutyák az ember mellett élve biztos, hogy sokkal nagyobb arányban találkoznak keményítő tartalmú élelmiszerrel, mint a farkas. Az is egy jogosan felvethető hipotézis, hogy egy ilyen irányú szelekció nemcsak a táplálkozási szokásokat változtatja meg, hanem ugyanezen gének más módon is befolyásolják a kutya viselkedését. Vigyázni kell azonban, hogy ismereteink ezen szintjén ne keverjük az okot és okozatot.

Farkasutód a kifutón