Magunk is beszámoltunk arról a nevezetes esetről, amit Martin Monti angol kutató tett közzé. (Üzenetek az öntudatlan agyból, Népszabadság, 2010. március 24.) A kanadai Scott Routly autóbaleset következtében kómába került, és bár családtagjai állították, ujjainak és szemének mozgatásával képes velük kapcsolatot teremteni, az orvosok először azt mondták, ez csak a sérült szeretteinek önbecsapása.

Nos, a családtagoknak lett igazuk. A mágneses magrezonancia-vizsgálat bizonyította, Scott Routly a feltett kérdésekre igennel, vagy nemmel helyesen válaszolt. A vizsgálat más agyi aktivitást mutatott ki „igen”-nél és mást „nem”-nél.

A közelmúltban Joao Correia és munkatársai a holland Maastrichti Egyetemről egy, a spanyolországi San Sebastianban tartott tudományos konferencián újszerű kísérletekről számoltak be. Azt próbálták meg tisztázni, hogyan alkot fogalmat az agy egy másik ember által kimondott szóból.

A kísérletre nyolc önkéntes, angolul és hollandul egyaránt beszélő egyén vállalkozott. Egyszerű, mindkét nyelvben egy szótagú szavakkal próbálkoztak. Mialatt a kísérleti alanyok négy állat nevét hallották angol nyelven (bull, shark, horse, duck – bika, cápa, ló, kacsa), az agyban aktív működés mutatkozott, éspedig a bal halántéklebeny kérgi részében. Erről az agyterületről már ismerjük, hogy szerepe van a szavak értelmezésében.

Ezután az eredményt számítógépre vitték, szerkesztettek egy, az agyi aktivitást értelmező algoritmust, ami aztán a szavak ismételt kimondásakor újra és újra kiadta magát a szót. Ami rendkívül érdekes, ugyanez az algoritmus kifogástalanul működött ugyanannál a személynél akkor is, ha a szavak nem angolul, hanem hollandul hangzottak el. A fogalomalkotás tehát a szó megértésén alapul, és ennek a helye a nyelvtől függetlenül minden agyban ugyanott van. Joao Correia szerint, egyáltalán nem kizárt, ha a leírt módszer tovább differenciálódik, az algoritmus képes lesz az agyban fogant jelentéstartalmakat a kívülálló számára nemcsak szavakká, hanem mondatokká is alakítani.

Mielőtt azonban a képzelet túlzó magasságokba szárnyalna, érdemes Matt Davis, cambridge-i angol kutató szavaira figyelni,mert bizony van itt azért egy „rossz hír”. A holland kutatók által észlelt agyi aktivitás, bár egyazon agyi területen, de egyénenként különböző volt. Mindenkinél más-más idegsejtcsoportok működnek. Az agy olyan, mint az arc – mondta találóan Matt Davis –, ahol az orr, a szem, a száj ugyanazon a helyen van, de a részletek… Sajnos ahhoz, hogy az érintett idegsejtcsoportokat megismerjük, mindenkiről idejekorán egy MRI-s agyi szótárt kellene fölfektetni. Ez a feltétele, hogy később, ha megbetegszik és reagálni képtelen, esetleg tényleg olvashassunk a gondolataiban.

Addig is, a hétköznapi társalgásban tág tere marad olyan történeteknek, mint amik Upton Sinclair amerikai író feleségéhez kötődnek. Mrs. Sinclair csodálni való telepatikus képességekkel rendelkezett, nagy biztonsággal vetette papírra azokat a képeket, amiket zárt ajtók mellett a szomszéd szobában rajzoltak.

Tudomány ide, tudomány oda, nem tilos azért olykor a kultúrtörténet furcsa legendáin elcsodálkoznunk.

Aktivitás az agyban a funkcionális MRI képén