A 3D tetszhalott

A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai világvásárán, az évről évre Las Vegasban megrendezett Consumer Electronic Show-n (CES) az idén kiderült: változtattak jövőképükön a televíziógyártók. Míg egy-két évvel ezelőtt úgy vélték, a 3D-s technológia hozza el a nagy áttörtést, mára egyre inkább a tévék „kiokosításában” bíznak.

A legnagyobb gyártók szerint a 3D egyre inkább zsákutcának tűnik, a jövő a számítógéptudással felvértezett, online, azaz netre köthető, közben persze egyre nagyobb képernyőjű, mind jobb kép- és hangminőséget nyújtó okostévéké. Ezt jelzi, hogy az évtizedek óta a képernyő-technológiák vezető fejlesztőjének számító Sharpnál a gazdasági válság – és a cég krízise – ellenére is úgy látják: a hatvan col fölötti képernyőkre is egyre nagyobb a kereslet.

A cég alelnöke, Jim Sanduski nyomatékosítja: ebben a méretben a növekedés két év alatt négyről csaknem húsz százalékra emelkedett. Nem mellékesen: két éve a CES-en még a hatvancolos tévé volt az ász, ma pedig már a kilencvenes is csak átlagosnak számít. A felhasználók számára ennél fontosabb hír, hogy immár nem kell méterekről nézni a nagyobb tévéket a jó minőségű látványért.

A technológiák fejlődésének köszönhetően ugyanis ma már az ekkora képernyők is pixelmentesek. Erre egy megoldás a sok közül az IGZO, amelyet a Sharp szabványosítana, mondván, bevált fejlesztés, ráadásul megannyi lehetőség van még benne. Az IGZO valójában újratervezett LED-eket jelent: a pixelek összezsúfolásánál a képpontokat jelentő alkatrészek nem vesztenek színés fényerejükből, a kép nem sötétedik.

Ehhez új anyagokat használnak, egyebek mellett indiumot, galliumot, és cink-oxidot – ezek kezdőbetűi adják a technológia nevét. A fejlesztők szerint ezzel a módszerrel amellett, hogy kiküszöbölték a sötétedés jelenségét, sokkal jobban tudják visszaadni a hirtelen mozgásokat is, mert az elektronokat negyvenszer gyorsabban lehet vezérelni. Fontos újdonság az is, hogy ma már messze nem a full HD nyújtja a legjobb minőséget, a 4K-s és a 8K-s felbontás a csúcs. (A 4K a full HD-nél négyszer nagyobb pixelszámot jelent.)

Nem véletlen, hogy Gary Shapirótól, a Consumer Electronics Association elnökétől azt kérdezik az újságírók: hol érzi az előnyét ennek a hatalmas felbontásnak a felhasználó? Elvégre ma már nem a pixeles képek ellen harcol az iparág. Shapiro szerint ekkora tévéknél újra láthatók a pixelek, ha kevés van belőlük, tehát sosem elég azokból! A felbontás persze nem minden: a Sharpnál továbbfejlesztették a színvisszaadást és a képernyők fényerejét is. Az RGB-képalkotást egy Quattron RGBY nevű technológiával kívánják leváltani, amelynek sokkal szebbek a színei, fényesebb a képe, ugyanakkor kisebb az energiafogyasztása.

A Samsung ezzel szemben az OLED-ben látja a jövőt: az F9500-as készülékénél hasznosítják azt a technológiát, amelynél a fénykibocsátásról a piros szín gondoskodik zöld és kék alpixelek mellett, így szükségtelenné válik a háttérvilágítás. Ennek köszönhetően – legalábbis a cég fejlesztői szerint – a fekete valóban koromsötét, a fehér pedig hófehér lett.

A jó kép mellett persze a kifogástalan hangot is elvárják a felhasználók. Annál is inkább, mert a hangrendszerek fejlesztése régi adóssága a gyártóknak: a mai lapostévék egyelőre úgy szólnak, mint egy koros rádió. Most viszont változik a helyzet. A Sharp Aquos8-sorozatba például már egy mélynyomót is beszereltek. A Samsung pedig négymagos processzorral és 2.2-es, 120 wattos hangrendszerrel látta el az egyik csúcsmodelljét.

A kép és a hang mellett a televíziók szoftverei is egyre jobbak. A Sharp Smart Central platformja például már kétmagos processzoron fut, html5- és flashtámogatás is van benne, vagyis a legújabb weblapok, webes videók is nézhetők a hatalmas tévéken, ráadásul minőségromlás nélkül. Az alkalmazások mellett beépített wifit is kapott Sharp Smart Central, s ha ez még nem lenne elég: androidos és iOS eszközökről teljesen távvezérelhető a készülék.

Hasonló koncepcióban hisznek a Panasonicnál is. Érdekesség, hogy az egyes készülékek közötti adatátvitelt a wifi mellett – az eredetileg a mobilfizetésre kitalált – NFC-technológiával biztosítják. A Samsung S9 egy szabadalmaztatott megoldásnak köszönhetően a HD-minőséget is képes javítani, UHD-re konvertálni. A koreaiak bemutattak egyébként egy 110 colos UHD, azaz ultranagy felbontású tévét is, ami amellett, hogy elképesztő látványvilágot teremt, már önmagában méretei miatt is lenyűgöző.

Las Vegas, 2013. január

Jim Sanduski, a Sharp alelnöke szerint már nem kell méterekről nézni a nagy tévéket
Jim Sanduski, a Sharp alelnöke szerint már nem kell méterekről nézni a nagy tévéket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.