Mi a felfedezések mozgatórugója? A kérdés akár költői is lehet, hiszen egyből rávághatnánk: a kíváncsiság, a kutatás vágya, az ambíció. Ennél azonban többről van szó. A nagy tudományos felismerések általában nem csak úgy, isteni beavatkozásként pattantak ki valaki fejéből, és nem is így keletkeznek ma sem. Rögös út vezet el odáig, hogy felfedezőjük elmondhassa: elértem valamit!

Ugyanakkor az is biztos, hogy egy felfedezés akkor születik, amikor valaki olyasmit lát, amit mindenki más is látott, de olyasmit gondol róla, ami addig senki másnak nem jutott eszébe – állította Szent-Györgyi Albert. Állítólag Enrico Fermi, az atomreaktor felfedezője mondta egyszer: ha valaki elvégez egy kísérletet, és azt kapja, amit várt, az nem felfedezés, csak mérés.

Hát igen, a tudományos felfedezések történetét nem könnyű nyomon követni,mert azok a folyóiratok, amelyekben leírják őket, nem szokták az odáig vezető út körülményeit ecsetelni. Nem beszélve arról, hogy sok felfedezésről csak később derül ki, hogy mit ér. Utólag viszont már nehéz hitelesen visszagombolyítani az események fonalát.

Ezért olyan hihetetlenül izgalmas feladat, amire Hargittai István vállalkozott, hogy megírja tizenöt, zömében a huszadik században keletkezett felfedezés mozgatórugóit, a felfedezők személyes motivációit és a siker keletkezésének körülményeit. A szerző persze könnyen mozog ezen a területen, lévén maga is tudós, világszerte elismert vegyész, aki azonban íróként is kiváló. Több száz interjút készített már Nobel-díjasokkal és más kiemelkedő kutatókkal, s e beszélgetéseket sikeres kötetekben publikálta külföldön. De hazánkban is számos népszerű műve jelent már meg, legutóbb például Teller Edéről írt. Hargittai azért is képes olyan, kulisszatitkoknak számító részleteket előásni a tudományos kutatás nagyjainak életéből, mert egyenrangú félként könnyebben képes közel kerülni hozzájuk.

A könyvben szereplő tizenötből tizenhárom hősével személyes kapcsolatban volt, s a kötet jó néhány előszavát is olyan nagyságok jelzik, mint a Stockholmban élő csodálatos Klein György, a tudományos világ egyik nagy, színes egyénisége, a fullerének Nobel-díjas felfedezője, Harry Kroto, egy másik Nobel-díjas, Robert Curl és a fogamzásgátló tabletta atyjának tekintett tudós és író, Carl Djerassi. Az eredetileg szintén angolul, New Yorkban megjelent munka nem csak azok számára jelent lebilincselő intellektuális izgalmat, akik értenek a kémia vagy a biológia, netán a fizika tudományához, ha leszámítunk néhány szakmaibb részletet, az egyes történetek emberi vonatkozásai, néha egyenesen drámai fordulatai mindenkit lebilincselnek.

Nekem is ott a könyvespolcomon Paul de Kruif, 1967-ben az Olcsó Könyvtár sorozatban magyarul is megjelent Bacilusvadászok című műve, mely ifjúságom rongyosra olvasott élménye volt, és Hargittai könyvéből kiderül, ugyanez az 1926-ban hihetetlen izgalmasan megírt életrajzfüzér inspirált több, világhírre szert tett felfedezőt pályája indulásakor. Hargittai új műve remélhetőleg ugyancsak több fiatalnak ad inspirációt ahhoz a versenyszellemet, elkötelezettséget és hajtóerőt kívánó pályához, aminek eredményei optimális esetben akár mindennapjainkat is befolyásolhatják.

A könyv olyan tankönyvi nagyságok sikeréhez elvezető út izgalmas, szórakoztató és tanulságos fordulataival ismertet meg, mint egyebek mellett a DNS társfelfedezője, James Watson, a múlt század egyik legnagyobb kémikusa, Linus Pauling, a tudományellenesnek is nevezett fenegyerek, a polimeráz láncreakció felfedezőjeként híressé vált Kary Mullis, vagy a magyarok közül Szilárd Leó, Teller Ede vagy a nagyközönség előtt talán kevésbé ismert nagyszerű vegyész, Furka Árpád. Mindegyikük története egyéni és sajátos tanulságokkal ismertet meg, de egyúttal azt is bizonyítja, hogy a tudomány világa a nagyszerűség mellett csakúgy tele van gyarlósággal, mint az emberi érintkezés bármely más területe.

A Hargittai által közel hozott felfedezések színes csokra a tudománykommunikáció legértékesebb vonásait egyesíti, mely így kötetbe rendezve, gazdag jegyzetanyaggal elsőrangú forrásmunkát is jelent tudománytörténészeknek, vagy éppen az illető szakterület kutatóinak. Elsődleges értékét azonban a tudományt jobban megér, lelkesítő erőben látom, amit Harry Kroto fogalmazott meg előszavában. A tudományos kutatók a társadalomnak kevesebb mint 0,2 százalékát teszik ki még a legfejlettebb országokban is, ám ők felelősek azokért az alapvető felfedezésekért, amelyekre világunk modern technológiája épül.

Döntő fontosságú, hogy minél többen megérthessék, a tudomány nem csak az anyagi javak és a társadalmi jólét forrása és eszköze. A társadalom 99,8 százalékában is tudatosítani kell, hogy a paradigmaváltásokat megalapozó tudománynak óriási a kulturális jelentősége. „Az emberiség túlélése függ ettől – még inkább, mint valaha.