Áramkörökkel leutánozták az idegsejtek membránján fennálló feszültségkülönbség változását: csak akkor küld jelet a „sejt”, ha ez a feszültség egy bizonyos értéknél magasabb. Leutánozták a szinapszisok (idegsejtkapcsolatok) működését is, amelyek átmeneti ellenállása attól függ, milyen gyakran használják őket. A heidelbergi egyetem kutatócsoportja 400 ilyen elemi áramkört épített egy lapkára, majd számos módon összekapcsolta azokat, hogy a valódi idegsejtkapcsolatokat modellezzék. Hatféle jellegzetes ideghálózatot modelleztek, köztük a rovarok szaglórendszerének egy részletét is.

Ideghálózat-lapkákat mások is összeállítottak már, de azok mindig csak egyetlen agyi áramkört modelleztek, míg a heidelbergi chip bármilyen minta utánzására képes. Az ideghálózatlapkák egyes tulajdonságaik miatt „bizonyos alkalmazásokra” különösen alkalmasak. Például a memória- és a végrehajtó egység nem különül el, ami miatt egyes feladatokat a hagyományos áramköröknél gyorsabban oldanak meg. De jobban tűrik a károsodásokat is. A hagyományos lapkák már egy-két bit kiesése miatt leállnak, míg az ideghálózatchipek, ha lassabban is, de tovább működnek.

Ezért foglalkoznak a NASA-ban azzal, hogy az intenzív kozmikus sugárzásnak kitett marsjárók irányítását ilyen hibatűrő, ideghálózat-lapkákkal oldják meg. Heidelbergben következő lépésként egy 20 cm-es átmérőjű szilícium lemezre 200 ezer elemi „sejtet” integrálnak. Így fogják vizsgálni a patkányagy bizonyos részeinek működését. (Jelenleg 32 cm-es lemezeket használnak a PC-processzorok tömeggyártásában…)