Ha Teréz anya Rambóval sétál
Míg az állatok főként területért, élelemért vagy partnerért csatáznak, a mi agressziónkat egyedülálló módon pl. hitbéli kérdések vagy becsületbeli ügyek is kiválthatják.
A kutatásokból kiderül, hogy egy csoporthoz tartozást mutató apró jel is gyűlöletet válthat ki másokkal szemben. Sokszor ez az érzés nemes tulajdonságokhoz kötődik: pl. az összetartáshoz és az önfeláldozáshoz. Samuel Bowles közgazdász szerint a csoport iránti szeretet együtt fejlődik ki az idegengyűlölettel, ami a kedvesség és az erőszak különös keveréke. Olyan, mintha Teréz anya Rambóval sétálna.
Ez a kombináció a törzsi háborúk idején kifizetődő lehetett. Bowles 12 000 éves archeológiai leletekre és törzsi társadalmak etnográfiai kutatásaira alapozva úgy becsüli, hogy az akkori halálesetek kb. 14 százalékát csoportközi konfliktusok okozták.
Az, hogy egy társadalom individualista vagy kollektivista, megszabhatja, hogy tagjai mennyire készek feláldozni magukat a közért. A kollektív társadalmakban az egyén és a közösség határai elmosódnak. A becsületsértés pl. könnyen vált ki megtorlást, főleg ha az egyén úgy érzi, saját és közösségének becsülete szorosan össze függ. A csoportbecsület védelme a pszichológusok szerint a szent értékek közé tartozik. Ezek az egész közösség számára azonos jelentéssel bíró értékek, abszolútak, vitathatatlanok, pénzre, más anyagi javakra nem válthatók be, ezért is állnak a legtöbb mai viszály hátterében.
Scott Atran, Jeremy Ginges és Gregory Berns amerikai kutatók igazolták, hogy szent értékeinkről másként vélekedünk, mint a többiről. Funkcionális MRI-vel elemezték, mi történik, ha önkénteseiknek általános és szent értékek tagadását kellett latolgatniuk. Az első tagadásának megfontolásakor azok az agyterületek aktiválódtak, melyek az előnyöket és a hátrányokat mérlegelik. Ám a „hiszek Istenben” vagy a „nem ölök ártatlan embert” tagadásának mérlegelésekor azok, melyek a szabályok alkotásában vesznek részt. A szent értékek tehát abszolút, kötelező érvényű erkölcsi parancsként kerülnek feldolgozásra az agyban. A vallásos töltetű értékeken túl a legtöbb helyen szentnek számít a szabadság, a szólásszabadság és a demokrácia is. Mégis leginkább a vallási gyakorlatban használt rituálék teszik a különböző értékeket szentté.
Harvey Whitehouse antropológus szerint a rituálék egyesítik az egyéni és csoporttudatot. Ez részben szinkronizált cselekvések, pl. liturgiák közös mormolása vagy a katonai díszlépés közben következik be. Az „együtt cselekvés” hatására úgy tűnik, az emberek hajlandóbbak az agresszív viselkedésre buzdító parancsok teljesítésére is. A kutató szerint a legextrémebb egybeolvadást az olyan rituálék váltják ki, melyek során közös szenvedést, fájdalmat és félelmet élünk át.
Az ember empatikus lény, akaratlanul is átéli társai szenvedését. Agyunk úgy dolgozza fel az információt, mintha mi szenvednénk.Rebecca Saxe és Emile Bruneau arab és izraeli önkénteseket kértek meg olyan történetek elolvasására, ahol honfitársaik, illetve a másik népcsoportba tartozók vagy dél-amerikaiak szenvedtek. Kiderült, hogy az arabok és az izraeliek egyformán sajnálták honfitársaikat, illetve a dél-amerikaiakat, ám egymást nem. Agyuk MRI-vizsgálata azonban szokatlan dolgot jelzett! A mások érzelmi állapotának megítélésében részt vevő agyterületek ugyanolyan aktívak voltak, amikor arabok és izraeliek egymás, illetve honfitársaik szenvedéséről vélekedtek! Bruneau szerint az agy észleli a szenvedést, az viszont már más kérdés, hogy erre ki hogyan reagál. Érezhetünk örömöt a másik szenvedése láttán, ha azt megérdemeltnek véljük. Rossz érzéseink esetleg segítségnyújtásra ösztönöznek, de lehetünk teljesen közömbösek is. Harcoló katonák egy ún. empatikus rést hoznak létre, hogy érzelmileg eltávolodjanak a szenvedő ellenségtől. Ám az empatikus rés csökkenthető! A kutatók azt találták, ha történetet hallunk az ellenfélről, a gyűlölet, a közöny csökkenhet. Ilyenkor sokszor nemcsak az egyén, hanem az egész közössége iránti gyűlölet mérséklődhet. Ám ez csak akkor igaz, ha erőegyensúly áll fenn a két csoport között.
Carol Dweck amerikai pszichológus kimutatta, hogy ellenségesebbek vagyunk egy másik közösséggel szemben, ha úgy véljük, nem képes a változásra. Viszont elő lehet segíteni, hogy rugalmasabbnak lássunk egy addig merevnek vélt csoportot. Ettől nemcsak a hozzáállásunk lesz pozitívabb, de a béke érdekében könnyebben kötünk kompromisszumokat is.
A kutatásokból tudjuk, hogy a közel-keleti konfliktusban, miután szent értékekről van szó, a problémák kompromisszumos megoldására irányuló pénzügyi próbálkozások hatástalanok, mi több, növekvő ellenállást váltanak ki. Mindkét fél nyitottabb lenne a megoldásokra, ha elismernék a másik számára fontos szent értékeket, és szimbolikus gesztusokat tennének a múltban elkövetett hibák megbánására.
Mi vár ránk ezután? A kulturális változások hatására mára békeszeretőbbekké váltunk. Pinker úgy véli, mostanra megzabolázták erőszakra sarkalló belső démonjainkat, és lehetővé vált, hogy jóindulatú angyalaink kerekedjenek felül. Bruneau pedig, miután több konfliktuszónában is járt (pl. Észak-Írországban, Dél-Afrikában), határozottan állítja, hogy az emberek megváltozhatnak. Ha ő optimista, talán mi is azok lehetünk.
