Új kezdet sok látogatóval

Vasárnap délután a Campona bevásárlóközpont emeletén szinte tömve volt látogatókkal az előző napon megnyílt Csodák Palotája. A Millenárisról szeptember végén kiebrudalt tudományos játszóház rekordgyorsasággal, egy hónap alatt építette be új – vélhetőleg nem véglegesnek tekinthető – otthonát, ami egyébként mindössze 200 négyzetméterrel kisebb alapterületű a korábbinál.

 Az egymásba nyíló két négyszögletű –így könnyebben berendezhető – teremben alig néhány korábbi, magasabb belmagasságot igénylő interaktív eszközt voltak kénytelenek mellőzni, egy új játékot állítottak be, így gyakorlatilag a régi bemutató látható, és sikerült egy új Öveges Termet is kialakítani a félórás kísérleti előadások megtartásához.

A Campona a városból kétségtelenül nehezebben közelíthető meg, mint a Millenáris. A Csodák Palotája Nonprofit Kft. szerint azonban látogatóik fele eddig is busszal érkezett, s az M0-s felől könnyebben elérhető az új helyszín, ahol évente 16 millió ember fordul meg, az itt működő Tropicarium 300 ezer látogatót fogad – a Csodák Palotáját tavaly 200 ezer érdeklődő kereste fel. Az első hétvége mindenesetre a szervezőket igazolta.

Tény viszont, hogy hazánk első igazi science centere most önálló épületből egy bevásárlóközpont egyik nagy „üzlethelyiségébe” költözött, ami a hasonló jelentőségű külföldi bemutatók otthonaihoz képest jelentéktelennek tűnik. Ezt a bemutatók színvonalával kell majd kiegyensúlyozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.