Bankkártya hangkóddal

Kétszeres biometrikus azonosításon alapuló bankkártyarendszer éles tesztjét kezdte el az egyik nagy kártyatársaság Afrikában.

A technológia egyrészt alkalmas lehet a kártyával történő visszaélések megelőzésére, másrészt pedig elvezethet azokhoz a következő generációs fizetési megoldásokhoz, amelyeknél már semmilyen bankkártyára vagy más adathordozóra nem lesz szükség.

A MasterCard által bevezetett betéti kártyaprogram az első a világon, amely kizárólag biometrikus azonosítást használ. Az új rendszerben az azonosítás beszédhang-felismerés és ujjlenyomatminta alapján történik. Az ügyfelektől a kártyaigénylés alkalmával veszik le az optikai és hangmintákat – ezeket és a hozzájuk tartozó személyes adatokat a kártyán lévő chip tárolja.

A biometrikus azonosítás a kártyatársaság szerint olyan fizetési környezetben fontos, ahol gyakori a visszaélés, és a bankkártya használata nem jogszerű, például az állami segélyek, juttatások elosztásakor. A pilotprogram a Dél-afrikai Köztársaságban indult, ahol az állami öregségi, rokkantsági nyugdíjakat és egyéb segélyeket ma már biometrikus betéti kártya segítségével osztják ki.

A kétszeres biometrikus azonosítás garantálja, hogy a pénz valóban ahhoz jusson el, akinek szánták. A dél-afrikai kormány azt reméli, hogy az új kártyák jelentős segítséget nyújtanak a visszaélések és a jogosulatlan használatok visszaszorításában.

Az afrikai országban több lépésben zajlik a szociális juttatások rendszerének átalakítása: a MasterCard közlése szerint a program 2012. márciusi indulása óta máig több mint 3 millió dél-afrikai kapott biometrikus kártyát, jövő márciusra pedig több mint 10 millió jogosult – a teljes lakosság mintegy egyötöde – kapja az új típusú bankkártyára a segélyeket és a juttatásokat.

Dél-Afrikában eddig évente a kifizetések több mint egynegyede került illetéktelenekhez. Az új rendszertől azt várják, hogy a veszteségeket akár 50%-kal csökkentheti. A biometrikus azonosítás átmenet lehet a „kártyamentes” fizetési rendszerek felé.

Ha az adatokat (kétszeresen, azaz hamisíthatatlan módon) a hálózat tárolja, akkor a pénzfelvételhez elegendő lehet az adatok (és a számla) tulajdonosa, illetve a hálózatra kötött ügyfélterminál, sőt esetleg a hang- és ujjlenyomatminta azonosítását elvégezni képes mobiltelefon is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.