Székesfehérvárt (vasúton) a főváros irányába elhagyva, a mobilon internetező polgár közel tíz évet ugrik vissza az időben: a városhatáron kívül az addig 3G-s kapcsolat GPRS-re vált, és olyan szánalmas tempóval döcög, mint ahogyan a vonat járt a pálya felújítása előtt.

A Velencei-tó partján általában működik a széles sáv, ám Velence és Martonvásár között megint a GPRS és az EDGE (két korábbi, szűkebb kapacitású technológia) váltakozik, Baracskánál és Pettendnél rendre el is vész a kapcsolat, ugyanúgy, mint Tárnok előtt, Érd határában, Nagytéténynél és Kelenföld után. A szóban forgó Székesfehérvár–Budapest szakasz az ország legforgalmasabb vasúti fővonalainak egyike (közúti analógiával: sztráda), nagyjából félóránként suhannak el a vonatok – a széles sávú lefedettség szempontjából viszont színtiszta periféria.

De ugyanez a helyzet például a hortobágyi Kilenclyukú híd közelében (ide évente átlagosan 150 ezer, jelentős részben külföldi, fizetőképes látogató érkezik), a déli Balaton-part jelentős részén vagy a Vác felé vivő 2A jelű úton, amely nem sztráda ugyan, de majdnem az (helyenként kétszer két sávos, nagyobb forgalommal, mint az M6-os), és nagyon könnyű letévedni a széles sávról Budapest közepén a Képviselői Irodaházban vagy akár az V. kerületi banknegyedben is. Miután hetekig teszteltük a három mobilszolgáltató hálózatait különféle útvonalakat, illetve szolgáltatásokat használva, kirajzolódott egyfajta – nem feltétlenül pontos, de az átlagfelhasználó tapasztalatainál mindenképpen részletgazdagabb – képünk a magyarországi szélessávhelyzetről.

A valóság kétarcú: egyfelől a magyar mobilinternetezők el vannak kényeztetve (mondjuk angol vagy francia sorstársaikhoz képest), legalábbis a területarányos lefedettséget vagy a letöltési átlagsebességet nézve. Másfelől viszont oldalakon keresztül lehetne sorolni az internet folyamatos használatát megnehezítő konkrét problémákat. Tény, hogy az egyes szolgáltatóknak a frekvenciák elnyerésekor vállalt fejlesztési ígéretei túlteljesültek, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy ezek az elvárások igen sajátosan lettek megfogalmazva.

Hogy mást ne mondjunk: az autópályák és az egy számjegyű főutak „lefedését” igen precízen előírták, ám a szerződések egyetlen szót sem vesztegettek a vasúti pályák beantennázására. Ahogyan egyik szakmabeli informátorunk megjegyezte: a magyar állam döntéshozói autóval járnak, valószínűleg eszükbe sem jutott, hogy vonaton is utazhatnak olyan emberek, akiknek igényük lenne mobilinternetre. Szintén kormányzati felelősség (is), hogy a hálózatépítés mostanra lelassult. Ez összefügg a negyedik mobilteder kiírása körüli anomáliákkal (a nyertes, ám a bíróság érvénytelenítő döntése nyomán végül hoppon maradt kérők között volt a majdani állami mobilcég mellett a Vodafone is, a győzelem tudatában el is kezdte a hálózatbővítést, ám ennek a beruházásnak a sorsa most bizonytalanná vált) és azzal is, hogy a kommunikációs ipart egyszerre sújtja a különadó és a fogyasztói kereslet szintén a kormány intézkedéseire visszavezethető szűkülése.

A közelmúltban ugyanakkor jelentős fejlesztések is történtek: a tavasz folyamán a 3G befutott a metróalagutakba, a Hipernettel a Telenor „sávszélesítési” versenyt indított el, a T-Mobile belevágott a 4G-nek is nevezett LTE-technológiába (ezt mostanra a norvégok is megtették), a Vodafone pedig – a 900 megaherzes frekvencián végrehajtott hálózatbővítéssel – lefedte a lakott területeket. Hogy a gyakorlatban mégis ilyen sok a fehér folt, annak részben technológiai okai vannak. A sűrűn beépített belvárosi zónákban – nem csak Budapesten – már ma is nagyon közel vannak egymáshoz a bázisállomások (másként nem tudnák beszórni az épületek közötti és az épületeken belüli tereket), és ezért nem tudnak maximális teljesítménnyel üzemelni, ellenkező esetben ugyanis egymás adását zavarnák.

A vastag téglafalú, a vasbetonból épült vagy a fémgőzölt üvegfallal rendelkező épületek, de akár az alumíniumredőnyök amúgy is erősen árnyékolnak – itt belső antennarendszer is kellene a jó vételhez, és a legritkább esetnek számít, hogy egy adott irodaházban mindhárom szolgáltató jelen van ilyen antennákkal. Hasonló a helyzet a vonaton is: a vasúti kocsi fémháza is csillapítja a jelet, ez kocsinként egy külső antenna felszerelésével és az adás belülre vezetésével kezelhető. Ilyen fejlesztés zajlott tavaly a GYSEV vonalain: 2011. március 1-jétől a Sopron, Győr és Budapest között közlekedő járatokon korlátlan adatforgalmú internet-hozzáférést biztosít a vasúttársaság, az infrastruktúrát a Telenor biztosította ehhez.

Európában látványosan terjed ez a megoldás (a ráépülő szolgáltatásoknak köszönhetően sokszor ingyenesen), Magyarországon viszont egyelőre a MÁV vasútvonalainak „lefedése” sincs napirenden. Ezt a lehetőséget meghökkentő módon a mostani, kilométerenként másfél-két milliárdos vasút-felújítási projekteknél is kihagyták: az általunk megkérdezett mobilszolgáltatók egybehangzó állítása szerint nem érkezett hozzájuk ilyen megkeresés, pedig néhány bázisállomás telepítése nem dobta volna meg érezhetően a költségeket – igaz, az üzemeltetést valakinek finanszíroznia kellett volna. Jellemző ugyanakkor, hogy a beruházásoknál maga az ötlet fel sem merült: senkinek sem jutott eszébe, hogy az európai színvonalú személyszállításba ma már a szakadásmentes internetkapcsolat is beletartozik.