A leglátványosabb természetesen a Mars-járó útnak indítása volt. Sik András, az ELTE természetföldrajzi tanszékének bolygókutatója szerint az eddig megtett négy út során összesen mintegy 50 métert haladt az eszköz. A Kíváncsiság percenként kétméteres sebességre képes, de ennél lassabban halad, mert gyakran megáll, hogy felvételeket készítsen a környezetéről. A legjobb képeket a 2,1 méter magas – a landolás után felállított – árbocra szerelt főkamera készítette.

Az árboc másik berendezése a ChemCam nevű kémiai kamera, amit nevezzünk inkább tüzérségi eszköznek. A ChemCam akár hét méterre lévő kőzetre is lézernyalábot tud kibocsátani. A lézer hatására a kőzet felszínéről elpárolgó minimális mennyiségű gáz halmazállapotú anyag összetételét egy spektrométer segítségével mérik. (A kamera a keletkező plazma felvillanásainak kiértékelése alapján állapítja meg annak kémiai összetételét.) A fő cél természetesen szerves anyagok kimutatása. A ChemCam két hete tüzelt először: akkor tíz másodperc alatt harminc lézerimpulzust bocsátott ki egy egy méterre lévő kődarabra. Ez esetben a kamera oxigént, szilíciumot, nátriumot, titánt és mangánt talált. Az akkor mért feltűnően magas széntartalom a kutatók szerint nem közvetlenül a kőből származott, hanem a Mars atmoszférájából. Hidrogént csak az első lövésnél láttak, ami valószínűleg azt jelenti, hogy csak a kő felületén volt belőle, a belsejében nem.

Amennyiben a lézeres berendezés szerves anyagra utaló nyomokat talál, akkor vetik be a robotkarra szerelt kőzetfúrót. Ez az eszköz akár öt centiméter mély lyukat tud fúrni a marsi kőzetekbe, majd a mintát a beépített laboratórium veszi kezelésbe. A mintavétel másik lehetősége a törmelékmarkoló lapát, amely szintén az automata laborba juttatja a mintát.

Sokakat izgat, hogy mikor és hol kerül sor az első fúrásra. Nos, arra még legalább egy hónapot várni kell. A cél megvan, ez a Glenelg-pont, de hosszú az út odáig. Mindenesetre a Kíváncsiság kelet felé elindult a négyszáz méterre lévő célhoz, ahol a tervek szerint mintát vesz a felszíni törmelékanyagból. „A Glenelg egy olyan terület, ahol három különböző típusú felszín találkozik. A Mars-járó közvetlen környezetében ez tűnik a legérdekesebb vidéknek. Szeptember végén, október elején érhet oda” – tudtuk meg Sik Andrástól.

A Föld és a Mars nagy távolsága miatt negyedórás késéssel tudnak a földi irányítók kommunikálni a Mars-járóval. Éppen emiatt kétféle vezérléssel cammog a Kíváncsiság. Az egyik esetben a földi irányítók betáplálják, hogy melyik irányba mennyit menjen, majd ott milyen irányba fordulva merre haladjon tovább. Ez a vakon gurulós üzemmód. Az automatikus veszélyelkerülő üzemmódban a Curiosity csak a célpontot kapja meg, az odavezető utat maga tervezi meg – kamerái felvételeit használva választja ki a legbiztonságosabb haladási útvonalat.

A következő cél a hat kilométerre délnyugatra lévő Aeolis-hegy. Ezt az elnevezést a nemzetközi csillagászati unió használja a hegyre, az amerikaiak konzekvensen Sharp- (Éles-) hegyként emlegetik a hegyet. Ez nekünk mindegy, izmozzanak az elnevezésen az érintettek. Az viszont nem mindegy, hogy miért megy oda a Mars-járó. Sik András szerint a kutatók a felvételek alapján szulfáttartalmú agyagréteget sejtenek a hegy oldalában. „Ha volt valaha élet a Marson, akkor ebben a rétegben jó eséllyel kimutathatók annak maradványai.”

A radioizotópos termoelektromos generátorral működő Kíváncsiság augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A Mars-járó fedélzetén tíz műszer működik, alapvetően azt próbálja kideríteni, hogy létezhetett-e valamikor a Marson élet, illetve elemzi a bolygó légkörét és geológiáját. A 2,5 milliárd dolláros összköltségű program egy marsi éven, csaknem két földi éven át tart, de nem kizárt, hogy elődeihez hasonlóan jóval tovább marad üzemképes a Curiosity.

Marsi látkép a Curiosity „szemével”