Búcsú a PC-től?

Úgy tűnik, a hagyományos asztali számítógépek kora befejeződött: a Gartner piackutató jelentése szerint a desktop PC-k eladásai a tavalyi év eleje óta folyamatosan csökkennek – legalábbis a fejlett országokban –, miközben a hordozható eszközök (elsősorban a vékony ultrabookok és a tabletek) piaca hasonló ütemben bővül.

A legnagyobb nyertesnek az ultrabook kategóriát megteremtő és a tabletet újraértelmező, az utóbbi években a világ legnagyobb számítógépgyártójává vált Apple tűnik. A trónról letaszított HP pedig a nagy vesztesek közé tartozik: történelmének legnagyobb, 8,9 milliárd dolláros veszteségét szenvedte el.

Nem megy sokkal jobban a nyolcszázalékos bevétel- és 18 százalékos profitcsökkenést elkönyvelt Dellnek sem, ahol szintén a PC-kkel van a baj. Az asztali gépekből jelenleg évente mintegy 380 millió darabot adnak el világszerte, azt tehát nehéz lenne állítani, hogy ez a piac nem működik.

Egyelőre – a „fejlődő” országoknak köszönhetően – globálisan még némi bővülés is megfigyelhető, ám a kereslet az alsó kategóriás, olcsóbb, minimális profittartalmú készülékek felé tolódik el (ebből is adódik például a HP veszteségbe fordulása). Gyártói szempontból a piac meglehetősen szabdalt. A HP évente nagyságrendileg annyi PC-t ad el (durván 15 milliót), mint amennyi iPad ugyanazon idő alatt gazdára talál – csakhogy az utóbbinak az árában sokkal több a profit.

Korábban mindig jelentős lökést adott az asztali gépek forgalmának a Windows egy-egy új verziójának megjelenése, most azonban a szakértők egy része nem vár ilyen egyértelmű hatást.

Egyrészt a jelenleg futó Windows 7-nek is meglehetősen kedvező a fogadtatása (ráadásul a június óta W 7-tel megvásárolt gépeket szinte költségmentesen lehet W8-ra upgrade-elni, így kevesen halasztják el a vásárlást az új operációs rendszerre várva), másrészt az októberben érkező W 8 már egyértelműen a hordozható eszközökre optimalizálva készült, vagyis inkább a tabletek és az ultrabookok iránti keresletet növelheti meg.

A közös bennük: Intel van benne - a különböző gyártó által kínált ultrabookok a 2012-es Las Vegas-i kiállításon
Sky News reporter Martin Stanford of London looks over a display of ultrabooks at the Intel booth during the 2012 International Consumer Electronics Show (CES) in Las Vegas, Nevada January 10, 2012. CES, the world's largest consumer technology tradeshow, runs January 10-13. REUTERS/Steve Marcus (UNITED STATES - Tags: BUSINESS SCIENCE TECHNOLOGY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.