Életveszélyes tudás

Sokszor hallhatunk mostanában arról, hogy Szíria nagy mennyiségű vegyi- és biológiai fegyverrel rendelkezik, melynek sorsa az egyre feszültebb politikai helyzet miatt egyre több embert aggaszt.

Hollandiában a pusztító hatású H5N1 influenzavírust vizsgáló kutatók – hat hónapig tartó vita után – publikálhatják eredményeiket, amiből többek között kiderül, hogy e vírus – mint minden eddigi társa – cseppfertőzéssel terjed. A kutatók folytatni szeretnék munkájukat, ám ezt mégsem tehetik. Mint a New Scientist közelmúltbeli összefoglalójából kiderül, 2011 decemberében az amerikai biológiai biztonsággal foglalkozó bizottság nem tanácsolta az olyan kutatások eredményeinek publikálását, melyek az „aggasztó, kettős felhasználású kutatások” (DURC) kategóriájába esnek. A DURC azt jelenti, hogy az adott kutatást valamilyen nemes cél érdekében végzik, ám komoly problémát jelentene, ha a veszélyes kórokozók kiszabadulnának a laboratóriumból, vagy bioterroristák kezébe kerülnének.

Nem mindegy ugyanis, hogy ki és milyen célokra használja a kutatások eredményeit. Áprilisban a bizottsági tagok többsége meggondolta magát, és jóváhagyta az eredmények publikálását. Ám januárban, még a váratlan pálfordulás előtt, a világ legjelentősebb influenzalaboratóriumai moratóriumot hirdettek minden további hasonló témájú kutatással kapcsolatban, hogy enyhítsék a kialakult helyzetet. Most viszont nem tudják, hogy mikor és milyen feltételekkel lehetne megszüntetni a moratóriumot. Elméletileg bármikor, hiszen az egyezmény önkéntes. A gond az, hogy bármilyen hasonló kutatással kapcsolatban vita kezdődhet az eredmények publikálásáról, amíg a DURC-ra vonatkozó alapvető szabályokat nem tisztázzák.

Márciusban az USA gyorsan elfogadott egy új DURC-politikát. Eszerint, ha 15 kórokozóval kapcsolatban a kutatások növelik a mikrobák fertőzőképességét, terjedését, a gazdaszervezetek számát, vagy a védekezéssel szembeni ellenálló képességet, a kutatóknak egy biztonsági tervet kell benyújtaniuk, amit a megfelelő hatóságoknak jóvá kell hagyniuk. Ez magában foglalhatja a kórokozók fokozott elszigetelését, a kísérlet megváltoztatását, az eredmények visszatartását, a vizsgálatok biztonsági jogszabályok szerinti besorolását, vagy egyszerűen a kísérletek felfüggesztését. Hamarosan újabb terv közzététele várható.

Ez majd meghatározza, mely kockázatok nem vállalhatóak, hogyan lehet e kockázatokat mérsékelni, és a jogszabályok alkalmazására amerikai kormányhivatalokból hamarosan feláll egy bizottság. Egyes kutatók üdvözlik a változásokat, mert úgy vélik, ezáltal újabb ellenőrzési szint biztosítja, hogy a potenciális kettős felhasználású kutatások előre és utólag is minden szempontból nagyobb ellenőrzés alá kerüljenek. Mások azonban problémáktól tartanak. A hollandiai H5N1-kutatások vezetője, Ron Fouchier például aggódik, hogy a kórokozókkal folytatott kutatások egyszerűen kikerülnek Amerikából.

Úgy véli, a kutatók és a hatóságok a biztonságosság kérdését már a kutatások tervezésekor meg kéne vitassák, és nem csupán 15 kórokozóval kapcsolatban kellene fokozott biztonsági előírásokat alkalmazni. Nemzetközi irányelvekre lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy ki és milyen kutatásokat végezhet, a kutatások kockázatai és előnyei alapján, véli a holland Erasmus Medical Center (ahol a H5N1-kutatásokat végezték) kutatója, Ab Osterhaus. Szerinte jelen pillanatban a biológiai kockázatot jelentő anyagokkal dolgozó laborok sincsenek szabványosítva. Emiatt felkérte az Európai Bizottságot, hogy vegyen részt a probléma megoldásában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közeli hetekben fogja közzétenni a biológiai biztonságra vonatkozó új irányelveket, és 2013-ra tervez egy a DURC-ügyekkel kapcsolatos világtalálkozót. David Heymann, az angol egészségvédelmi hivatal elnöke egyetért azzal, hogy globális szabályozásra van szükség. Könnyű szigorúbb szabályokat életbe léptetni, ám ezek – véleménye szerint – hamis biztonság látszatát keltik, mivel azokat vagy nem teszik kötelezővé, vagy csak a törvénytisztelő kutatók alkalmazzák, a tisztességtelenek nem. Szerinte az segítene igazán, ha a kutatók maguk egyeznének meg abban, hogyan végezzék a kutatásokat biztonságosan, és ezt szakmai nyomás hatására azután be is tartatnák.

Ha fennáll a veszélye, hogy a kórokozókkal folytatott kutatás eredménye bioterroristák kezébe kerülhet, nem javasolják a publikálást
Ha a kórokozókkal folytatott kutatás eredményei bioterroristák kezébe kerülhetnek, nem javasolják a publikálást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.