Az evolúció eredménye, hogy mindenkit meg akarunk győzni igazunkról
Az életünk számos területén felbukkanó, hibás logikára épülő gondolkodás, csak egy a pszichológusok által az elmúlt évtizedekben dokumentált jelenségek között. Tényként kezeljük, hogy intelligenciánk olyan komplex problémák megoldására fejlődött ki, melyeknél a logikus gondolkodás előnyökkel jár. Ám akkor mivel magyarázhatjuk irracionális gondolkodásunkat?
Már távoli őseinknél is fontos lehetett a meggyőzés a magasabb szintű kommunikáció kialakulása során. Mivel nem mindig a legmeggyőzőbb érv a leglogikusabb, e gyengeségünk talán azért jött létre, hogy könnyebben igazoljuk cselekedeteinket, és győzzünk meg másokat. Mivel azonban emiatt könnyen átverhetnek minket, egészséges szkepticizmussal fogadunk mindent, és észrevesszük mások hibás érvelését. Sőt, fel kell ismernünk, hogy kinek hihetünk.
Elsőként Hugo Mercier és Dan Sperber pszichológusok gondolták úgy, hogy érvelőképességünk a bonyolult társadalmi élet menedzseléséhez fejlődött ki, hogy segítségünkre legyen a vitákban. Régóta tudjuk, hogy a közösségi élet szellemi kihívásokkal jár, és hozzájárulhatott agyunk fejlődéséhez. Egyértelmű összefüggés mutatkozik egy főemlős-populáció létszáma és az adott faj átlagos agymérete között. Ám a beszéd megjelenése módosította az evolúciós játékszabályokat. A bonyolult kommunikáció elősegítette a gondolatok cseréjét, és újításokhoz, felfedezésekhez vezetett.
Sperber szerint az érvelés minősége lehetett a sikeres kommunikáció alapja. Bár a kritikus gondolatokhoz szükség van bizonyos fokú kételkedésre, mások saját igazunkról, nézőpontunk helyességéről való meggyőzésének képessége legalább ennyire lényeges. Marciert leginkább az érdekelte, hogy mások befolyásolására való igényünk vajon magyarázatként szolgálhat-e előítéleteinkre, melyek torzítják ugyan a logikánkat, de lehetővé teszik számunkra a nyerést vita esetén. A kérdés tisztázásához a két kutató pszichológiai kísérletek óriási halmazát tekintette át, eredményeikről és ezek visszhangjáról a New Scientist május végén számolt be.
A megerősítési torzításról pl. kiderült, hogy nem pocsékolunk időt az ellenérvek felkutatására, ám azonnal elfogadjuk a nézeteinket alátámasztó érveket, és közben ritkán tudatosul bennünk, hogy véleményük nem is objektív.
Hasonló a helyzet a „csábító hatásokkal”. Amikor két lehetőség között kell választanunk, lényegtelen szempontok befolyásolhatják döntésünket. Fontos viszont, hogy mennyire tudjuk esetleg logikátlan lépésünket megindokolni. Kiderült, hogy a csábító hatás akkor a legerősebb, ha nyilvánosság előtt kell megindokolnunk döntésünket. Ilyen esetekben az indoklás tölti be az érvelés szerepét, és inkább olyan döntésre serkent, melyet könnyen meg tudunk indokolni, nem pedig olyanra, ami a legjobb lenne számunkra.
A kutatópáros a már 30 éve azonosított „formáló hatással” kapcsolatos kutatásokban arra talált bizonyítékokat, hogy szeretjük a teljesen egyforma lehetőségeket – azok tálalásától függően – eltérően megítélni. Pl. egy 90 százalékban zsírmentes étel sokkal vonzóbbnak tűnhet, mint egy 10 százalék zsírt tartalmazó. Ilyenkor is akkor vagyunk leginkább előítéleteink rabjai, ha a választás után nyilvánosan meg kell védenünk álláspontunkat.
Sperberék számos egyéb, hasonlóan irracionális, ám az érvelő múlttal magyarázható előítéletünkről rántották le a leplet a Behavioral and Brain Sciences című szaklapban megjelent cikkükben,mely nagy vihart kavart a pszichológusok körében. Jonathan Haidt erkölcspszichológus szerint a publikáció olyan fontos, hogy kivonatát minden pszichológia tanszéken ki kéne függeszteni. Sperberék véleménye egyébként szépen illeszkedik Haidtéhoz, aki szerint morális döntéseinket az erkölcsi vétségekre adott zsigeri reakcióink, nem pedig racionális értékítéletünk alapján hozzuk meg. Haidt és Thalia Wheatley hipnózisban végzett kísérletei is azt igazolják, hogy érzelmi és nem logikai érvelés alapján ítélkezünk morális kérdésekben. Ösztönös reakcióinkat próbáljuk megindokolni, és másokat is meggyőzni ítéletünk helyességéről. Meg sem kíséreljük a legigazságosabb következtetést levonni. A morális érvelés nem az erkölcsi igazság kiderítéséről szól, hanem csak az erkölcsi meggyőzés eszköze – állítja Haidt.
Az említettek elég pesszimista képet festenek érvelésünkről, ám e képességünk létfontosságúnak tűnik fajunk sikerességében. Nem csupán mások meggyőzésében vagyunk jók, mások hibás érvelését is azonnal észrevesszük. Emiatt, ha többen összeülnek egy megbeszélésre, a vitapartnerek előítéletekkel terhelt érvei egyensúlyba kerülnek. A csoportgondolkodás az irracionális egyének erőfeszítéseit messze meghaladó, kiemelkedő eredményhez vezethet. David Moshman pszichológus egy egyszerű, logikai következtetésen alapuló kártyajátékkal végzett vizsgálata meggyőző bizonyítékát adta ennek. Magányos döntés alapján a résztvevők 10 százaléka adott helyes választ, szemben az 5-6 fős csoportok 75 százalékos helyes találatával szemben.
A kollektív intelligenciát Anita Williams amerikai kutató is vizsgálta. Kiderült, hogy egy csoport teljesítménye alig mutat összefüggést a csoporttagok átlagos vagy maximális intelligenciahányadosával. A csoport vitakészségével viszont igen. A teszteken jobban teljesítő egyének mindenkit meghallgattak, és a legjobban teljesítő csoportokban olyanok is szerepeltek, akik fogékonyabbak voltak mások hangulatára. A legsikeresebbek a nőket is magukba foglaló csoportok voltak, talán mert a nők érzékenyebbek a lelki rezdülésekre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a csoportgondolkodásnak ne lennének hátulütői. Főleg akkor lehet gond, ha a hasonló gondolkodásúak érzelmekre ható témára koncentrálnak. Ilyenkor a csoporttagok még extrémebb pozícióba hajszolják egymást, míg a mérsékeltebb gondolkodókat egyszerűen elűzik. Ez, mint a tapasztalat mutatja, tragédiákhoz vezethet.
Még ha a csoportgondolkodás néha rosszul sül is el, a kutatók úgy vélik, ideje lenne elménket jobban kihasználni a kollektív érvelésben. A Neil Mercer angol neveléspszichológus vezette Gondolkodjunk közösen projekt a kollektív érvelést és tanulást alkalmazza az iskolákban. A tapasztalat azt mutatja, ha a gyerekek közösen gondolkodnak, hatékonyabban vesznek részt a feladatokban, és jobban érvelnek problémamegoldás közben. Az eredmények a természettudományi tárgyakban és a matematikában a legkiemelkedőbbek: nemcsak a csoport teljesít jobban, a csoport tagjai egyénileg is jobban szerepelnek a tantárgyak vizsgáin. Bár az ilyen oktatás népszerűsége az elmúlt években valamelyest nőtt, az oktatási rendszer továbbra is túlságosan az egyéni ismeretek és analitikai okfejtésre fókuszál, mely a kutatások szerint élőítéleteinket, elfogultságunkat erősíti.
