„A szennyvíztisztítás során a vizek természetes öntisztulását reprodukáljuk, csak gyorsítva” – mondja vezetőnk, Gilián Zoltán (képünkön). „Ha közvetlenül a Dunába engednénk a napi szennyvizet, az tíz óra alatt tisztulna meg, és ez idő alatt harminc kilométer utat tenne meg. Nálunk a szennyvíz hat óra alatt végighalad a tisztítófolyamatokon, majd a Gaja patakba jut, onnan pedig a Sió-csatornán keresztül a Dunába.”

A modern telepeken három fázisban történik a szennyvíz tisztítása, az első a mechanikus eljárás, ezt követi a biológiai, s az utolsó a kémiai fázis. Az előülepítő medencében a szerves anyagok mintegy harminc százalékát távolítják el, s visszamarad a primér iszap. Ebből a felesleges vizet kivonják, az visszakerül a tisztítási folyamatba, míg az iszapot a rothasztótornyokba pumpálják. Ott oxigénhiányos környezetben baktériumtörzsek végzik a rothasztást, aminek végtermékeként iszap és éghető biogáz (metán és szén-dioxid) keletkezik.

A fehérvári szennyvíztelep egy biogáz-erőművet is el tudna látni elegendő gázzal, de az erőmű megépítéséhez tőkeerős befektetőre lenne szükség. Így csak saját fűtőgázigényüket tudják belőle fedezni.

A biológiai fázisban igazi „wellnesskörülményeket” teremtenek a baktériumok és mikroorganizmusok számára. Folyamatosan oxigént juttatnak a vízbe, ezzel ösztönözve a parányi élőlényeket még serényebb munkára. Ebben a fázisban a mikroorganizmusok a vízben található szerves anyagokat lebontják és a szervetlen anyagokat részben oxidálják.

A végső fázisban pedig a mikroorganizmusokat ülepítéssel elválasztják a víztől. Egy részük ismét felhasználásra kerül a medencékben. Végül a tisztított víz visszakerül a természetes vízfolyásokba, hisz már nem okozhat kárt, nem mérgező. Ezt szemmel láthatóan a sirályok is tudják, a tisztított vizet tartalmazó medencék felületét fehéren pettyezik...