Betegérdek vagy biznisz?
Robert Wachter, a San Franciscó-i University of California munkatársa egy százezer orvost tömörítő egyesületben körkérdést intézett a kollégákhoz, milyen gyakran találkoznak hibás diagnózissal, legyen az más orvostól való vagy éppen a sajátjuk. 6400 orvos fele ismerte el: ez vele legalább havonta egyszer megesik. Kétharmaduk szerint azonban e hibáknak csupán 10 százaléka jár ártalmas következményekkel. A válaszolók 96 százaléka viszont önkritikusan leszögezte, a tévedések jelentős része elkerülhető.
A téves diagnózis kockázata nem minden betegségnél azonos. Tüdőembóliánál a legnagyobb, ezt követi sorrendben a bipoláris elmezavar, a vakbélgyulladás, az emlőkarcinóma és a szívinfarktus. A JAMA című amerikai szaklap már három éve azt írta: „Téves diagnózisok – ez a következő nagy front a betegbiztonságért folyó küzdelemben.”
Persze ha a kórisme nem helytálló, a kezelés is hibás. Ez szenvedést, késedelmet és fölösleges költséget jelent. Azt viszont, hogy egy orvosi diagnózis téves-e, és ha igen, miért, nem lehet egykönnyen megállapítani. Ezt bírósági szakvélemények végeláthatatlan csatája sokszor bizonyítja. (A téves diagnózis egyébként ritkán minősül tényleges műhibának.) A diagnózis felállításában első helyen a szaktudásnak van szerepe, de a tapasztalatnak, a beteghez és a betegséghez kötődő személyes érzésnek ugyancsak.
A diagnózis ellenőrzésének a fejlett nyugati világban ismert formája az ún. második vélemény. A „second opinion” számos internetes honlapon kérhető, természetesen díjazás fejében. A fogalom annyira közismert, hogy az egyik amerikai televíziós csatorna ugyanezt a címet adta egy 2004 óta képernyőn levő sorozatműsorának. Alkalmanként más-más betegséget tárgyalnak meg a stúdióban ülő specialistákkal.
Nagy nemzetközi internetes másodvélemény-vállalkozás a barcelonai székhelyű AdvanceMedical. Eddig több mint tízezren vették igénybe. A portálon ötezer szakember áll rendelkezésre. Hasonlóképp működik a müncheni HMO (Health Management Online) is. Daganatos betegek interneten küldött leleteit juttatja egy onkológiai szakbizottság elé.
Az internetes szolgáltatók ajánlása szerint elsősorban bizonytalan diagnózisok, fontos műtétek, ritka vagy életveszélyes betegségek, várhatóan mellékhatással bíró kezelések kapcsán ajánlott másoddiagnózisért folyamodni. A részletes záróvélemény aztán a szakirodalmi forrásokat, a szakértők nevét, életrajzát és elérhetőségét is tartalmazza.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke szerint a biztosítóknak is alapvető érdekük, hogy a diagnózis pontos, a kezelés optimális legyen. Az egyik német betegpénztár, a BKK (Betriebskrankenkasse) máris úgy határozott, hogy a müncheni másodvéleményes cég esetenkénti 380 eurós díját kifizeti a betegnek.
Minthogy Németországban például az ortopédiai műtétek száma az utóbbi 10 év alatt jelentősen megnőtt, a költségek évente több mint 3 milliárd euróra rúgnak, a Barmer GEK nevű egészségpénztár vészriadót fújt. Ennyi műtétre nincs pénz.
A térd- és csípőprotézis-műtéteket különben több sebész is sokallja. Tíz német ortopéd szakorvos nemrég elindított egy honlapot, itt a betegek véleményt kérhetnek, hogy a felajánlott műtét indokolt-e. Van nap, hogy százezren is ráklikkelnek.
Magyarországon az egészségbiztosításról szóló 1997. évi törvény szerint ha a beteg az első vizsgálati eredményt és kezelési javaslatot vitatja, egy alkalommal térítésmentesen jogosult új szakvéleményért egy másik orvost felkeresni.
A másodvélemény hasznát persze bizonyítani kell, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az újabb orvosi vélekedés a helyes. Ezt a lehetőséget nem is mindenki pártolja. A másoddiagnózis kultusza ellen tiltakozást jelentett be például a németországi praxisorvosok egyesülete, a Virchow szövetség. Szerintük az eljárás nem felel meg a szakmai és financiális előírásoknak. Az ortopédiai portál védekezik, ők nem tanácsot adnak, csak szakvéleményt.
Kenedi Péter frankfurti kardiológus főorvos szerint a német orvosok zöme semmi kivetnivalót nem lát abban, ha betege egy további véleményért másik orvoshoz fordul. Úgy látszik, az amerikai ügyvéd hiénák által generált műhibaperkultusszal ellentétben a német társadalom nem a kártérítési igényre helyezi a hangsúlyt, hanem egyszerűen tudni szeretné, helytálló-e az első diagnózis.
Jakab Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Magatartás-tudományi Intézetének adjunktusa lapunknak a betegek második véleményhez való jogát hangsúlyozta. Ma még sok orvos megsértődik, ha betege mást is felkeres. A második orvos meg gyakran vonakodik őt fogadni. Mindkét magatartás érthető, és bizonyos etikai aggályok is felvetődhetnek. Jakab doktor szerint Magyarországon a betegek zöme nem vonja kétségbe az első orvos szaktudását, és csupán a biztos gyógyulás vágya sarkallja, hogy egy további szakvéleményt is kérjen. Feltételezhető, hogy sokan vannak ilyenek. Erről azonban az orvos nem tud, s az ügy a biztosítási rendszerben sem érhető tetten.
Valószínű, hogy egy másoddiagnózist szolgáltató cég előbb-utóbb Magyarországon is felbukkan. Eddig ilyenről nincs tudomásunk. Hogy mit kezd a beteg egy, az elsőtől eltérő második kórismével, nem tudni. A FAZ cikke arra a következtetésre jut, hogy ilyenkor (végső soron mindig) a beteg maga dönt. Jó, ha elhatározását megbeszéli azzal az orvossal, akiben megbízik. Ebben egyetérthetünk.
