Japán atomvariációk

A tavalyi fukusimai atomkatasztrófa és a széles körű lakossági tiltakozás nyomán a kormány az ország energiapolitikájának alapvető átdolgozására kényszerült. Azt kellett kialakítani, hogy 2030-ra mekkora lehet az atomenergia részaránya az áramtermelésben. Mostanra négy változat készült el, amelyekben a nukleáris részarány nulla és 25 százalék között váltakozik.

A gazdasági és ipari minisztérium még tavaly októberben hozta létre az energiapolitikai szakbizottságot, amelyben számos energetikai szakember, kutató és nagyvállalat vesz részt. A négy variáns azt veszi számba, hogy az atomenergia részarányának csökkentésével hogyan pótolható a szükséges elektromos energia mennyisége más forrásokból, hagyományos, fosszilis forrásokból (kőolaj, földgáz, szén), megújuló energiából (nap-, szél-, geotermikus energia) és kogenerációs energiából. (A kogenerációs eljárásban az erőmű egyszerre állít elő áramot és hőt, ezzel javul a felhasznált tüzelőanyag hatékonysága, csökken a környezetszennyezés. Az elmúlt évtizedben több ilyen erőmű is épült, nálunk is működik már néhány, amilyenek a Főtáv távfűtési hőerőművei.)

Tavaly Japán áramtermelésében az atomenergia részaránya 26 százalék, a fosszilisenergia-forrásoké 60 százalék, a megújuló energiáé 11 százalék és a kogenerációs energiáé 3 százalék volt. Az atomerőművek mihamarabbi teljes megszüntetését tartalmazó változat a megújuló energiaforrások gyors ütemű bővítését, 35 százalékos részarányát feltételezi, miközben a fosszilis energiaforrásoké csak csekély mértékben, 50 százalékra csökkenne. A többi változatban csökkenő részaránnyal megmaradna az atomenergia, ha az alternatív források nem bővíthetők a kívánatos mértékben. Bármelyik változat lesz is a nyerő, az már most valószínűnek látszik, hogy a szolgáltatók emelni fogják az áraikat, mert az alternatív források mind drágábbak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.