A Fahrenheit 451 című könyvégetős műről van szó, annak egy lényegtelen jelenetében tűnik fel a teljes falat kitöltő berendezés, amelyen a sorozat szereplői várakozóan tekintenek a nézőre, amíg az ki nem mondja a megfelelő szavakat, hogy a cselekmény továbbfolyhasson. (1953-ban született a novella, 1966-ban a Francois Truffaut rendezte film, amelynek főszereplője, David Hemmings ugyanabban az évben az Antonioni Nagyítással lett világhírű. Daliás idők voltak...)

Mostanában szokás tűnődni azon, hogy a sci-fi írók mennyire látnokok – Bradbury jól előre látta ezt a falitévé dolgot, de például a Marsra utazást nem... (Pedig azok a novellák – a Marsbeli krónikák – legalább ugyanolyan jók, ha nem jobbak, mint a Fahrenheit 451 ellenutópia.)

A tévérajongók az OLED eljövetelét is várják. Legalább három jó okuk van rá: a szerves LED-nek saját fénye van, tehát nincs háttérvilágítása, ettől a fekete tényleg fekete, amitől a képe a legjobb LED- (LED háttérvilágítású LCD-) tévéénél is jobb; kisebb a fogyasztása, és tényleg nincs szüksége keretre, ugyancsak az éleken elhelyezett háttérvilágítás hiánya miatt. Egyelőre azonban még olyan drága, hogy tévéméretekben nem érdemes forgalomba hozni – a Samsung Galaxy okostelefonokban viszont hódít.

Ha nincs kerete, akkor hézagmentesen egymás mellé illeszthetők a panelek: akármekkora kijelzőt össze lehet rakni. Egy News Digital Systems nevű, fizetőstévé-technológiai cég 1,4x3,6 méteres falat rakott össze – „mögötte” meglehetősen nagy teljesítményű informatikai infrastruktúrával, amely a gazdag tartalmat „kinyomja” erre a felületre, akár a hálózatból, akár a használó saját eszközéből.

Az NDS a falra szerelt OLED-panelekre alapozva nyilván prémium szolgáltatást akar építeni. Ősszel, amikor megjelenik, az 1,4 méteres LG tévé 8000 dollárba fog kerülni. Három év múlva már csak 3000-be, öt év múlva 1000-be – és beleépül annak a gesztusvezérlésnek a fejlettebb, érzékenyebb változata, amelyet a most legokosabb Samsung tévé már alkalmaz.

Ekkora felületre nyilván nem lehet milliméteres finomságú képet vetíteni. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói olyan szoftvert fejlesztenek, amely a perifériás látás kisebb felbontás- és nagyobb mozgásérzékenységének megfelelően változtatja a képet annak függvényében, hogy a néző éppen hova figyel – egy átalakított Kinectet használva. Ha mindezt a 3D-vel kombináljuk, akkor már egészen közel állunk a Bradbury-féle vízióhoz, amelyben egyetlen nézőt szolgál ki a szoba három fala (a negyediket még nem vásárolták meg...)

Sok kétség merül fel egy kelet-közép-európai olvasóban. Biztos vannak, akik egy teljes szobát tudnak áldozni a többszemélyes, átfogó (immerzív) vizuális élménynek – de vajon eltart-e ez a piac egy ennyire fejlesztésigényes eszközkészletet? Mikor a 3D sisakok már kész vannak és töredékáron kaphatók? Továbbá egyre-másra érkeznek a felmérési eredmények arról, hogy a mai ifjúság nem néz tévét. Jó, a Diablo, Call of Duty, World of Warcraft lenyűgözősége is növelhető, ha az egész falon, sőt az egész szobában „fut”.

Mindenesetre leszögezhetjük, hogy a kivetítő évei meg vannak számlálva. A kifogástalan házimoziélményt 4-8 év múlva az 1,5-3 méteres képátlójú, falra ragasztott OLED-filmvászon fogja jelenteni. Ráadásul a távirányítónak is búcsút inthetünk, ha kellően koordinált a mozgásunk. Jönnek a „Különvéleményben” megismert, és az „Avatarban” viszontlátott, kézmozdulatokkal, sőt mimikával vezérelt készülékek.

Tévéfalszoba a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásáron